18. rész

Január 1. (...)

Végig mentünk az összes szobán egy röpke 10-15 perc alatt. Kicsit elcsodálkoztam, de meg is könnyebbültem, hogy semmi különös nem volt egyikben sem. Csak egy szimpla egy hálós, egy fürdős, egy konyhás lakáska egy-két üres szobával. Ezek a szobák tele voltak pakolva régi kartondobozokkal, amikben képek, ruha anyagok, pár antik dolog, meg egy pár fegyver, aminek nagy része csak dísz. Ha nem tudnám, hogy Creepypasta, azt hinném, hogy tök normális... Bár, mg így is meglepően az.
- Szóval mikor lettél.. Tudod- - kérdeztem, hogy megtörjem a pillanatnyi csendet, miután Natalie bezárta az utolsó ajtót is.
- Régen. - közölte egyszerűen, egy barátságos mosollyal az arcán, majd továbbsétált a folyosón.
- Na hát ezzel sokra mentem.. - morogtam, majd követtem. Ahogy körülnéztem, észrevettem egy ajtót, amibe nem nyertem még betekintést. - Ott mi van? - kérdeztem, az ajtó felé mutatva. Natalie megállt és felém fordult, majd az ajtó felé. Kicsit elmélyülten bámulta, mintha gondolkozna, hogy mit mondjon, mielőtt újra mosolyra húzta a száját.
- Csak még több régi kacat. - közölte, majd indult volna tovább, de én nem hagytam annyiban az ügyet.
- Azért megnézhetnénk, nem?
- ... Ellen, kérlek. Annyi dobozt gyömöszöltem oda, ha kinyitnánk, ránk esne.
- Akkor odébbállunk.
Erre már nem tudott mit lépni. Visszajött az ajtóhoz, és kelletlenül lenyomta a kilincset, az ajtót résnyire nyitva. Orrfacsaró bűz lepte el a folyosót. Ismerős ez a szag... Talán vér?
Ahogy beléptünk a szobába, hunyorogva néztem körbe a félhomályban. Csak egy pár résen szűrődött be fény, és amit csak ért, ott megvilágította a temérdek port. A szag pedig egyre erősebb lett. Tényleg vér volt. A szoba közepén pedig egy férfi volt, egy székhez kötözve, mind a szája, mind a szeme bekötve. Szerintem eszméletlen volt. A szoba többi része pedig különböző eszközökkel, és iratokkal volt tele. Felvettem egy aktát, majd gyorsan átlapoztam.
- Ez... Elképesztő. - mondtam halkan, elámulva a látványon. Az iratban minden le volt írva az áldozatairól. Magasság, súly, lakhely, szemszín, MINDEN.
- Hát igen.. - szelíden mosolygott, de éreztem, hogy feszült. Az adatok között némelyik kép át volt húzva. Gondolom ők akiket már elkapott.
- Nem hittem volna.. - belekezdtem egy mondatba, amit nem igazán tudtam hogyan befejezni. Leraktam az iratokat, majd felvettem egy pár másikat mindet átolvasva. Némelyikről hallottam, de csak így névről, hogy eltűntek. Halkan felnevetett.
- Hát igen, egy élet munkája. - látszólag feszengett. - Most már mehetünk?
Megráztam a fejem, és tovább olvasgattam, majd egy ismerős névre bukkantam. Mia Hart, lánykori nevén Mia Willow. Az anyám neve. Nem, ez biztos hogy nem.. Tovább olvastam az adatokat. Vörös haj. Barna szemek. Házas. Egy gyermek. Ellen Hart.
Remegő kezekkel és könnybe lábadt szemekkel olvastam tovább az információkat. Ez nem lehet.. Miatta halt volna meg az anyám..?
Visszahelyeztem a lapot, és szinte egész testemmel remegve fordultam vissza a gyilkos felé.
- Ezért nem akartam, hogy be gyere... - közölte rekedtes hangon. Sikítani akartam. Éreztem, ahogy elfojt a pánik. Elkezdtem szaladni, félrelökve az ajtóból, majd kirohanva a házból. Nem. Nem lehet, hogy MIATTA ment tönkre az életem. Az ő hibája az egész.
Hazáig meg sem álltam. Berontottam a házba, lihegve, de már aligha remegve. Riadtan nézett rám BEN, leállítva a játékát.
- Mi van, Smile megkergetett? - kérdezte, felém fordulva.
- Natalie.. - lihegtem, mire egy páran még a szobába jöttek.
- Mi van vele? Valami baj van? - kérdezte Jeff, miközben Hoodie hozzám sietett, és a hátamra rakta a kezét, simogatva,
- Ő MAGA A BAJ! - kiáltottam, a könnyeimet visszafojtva. - Ő ölte meg az anyámat!!
Hirtelen zűrös lett a légkör.
- Na és? Nem mintha nem lenne itt mindenkinek a családja elbaszva. Nem mindegy? - kérdezte BEN flegmán, visszafordulva a tévé felé. Hoodie a kanapéhoz kísért.
- Jaj ne már Ellen, értem, hogy neked nem szimpi, de azért na.. - morogta Jeff. Hoodie leült mellém és megölelt, még mindig szótlanul maradva. Már Crystal és Masky is a szobában voltak.
- Igaza van, El. Nem kell túlzásba vinni a féltékenykedést. - mondta Crystal, a szemeit forgatva.
- Még te is ellenem vagy?! - a saját énem is ellenem fordult. Ez kész. - Masky?! Hoodie?!
Masky félősen megvonta a vállát. - Éééén ebből kimaradok...
- Hoodie?! - az utolsó reményem. ha már a saját pasim sem hisz nekem, nagy a gáz.
- Ellen, tudod, hogy szeretlek, de nem akarok senki pártjára sem állni.
- Hát ez kész.. - sóhajtottam, majd finoman eltoltam magamtól. - Van bizonyíték is!
- Még pedig mi? - kérdezte Jeff hitetlenül.
- Adatok vannak felírva minden áldozatáról! Láttam!
- Na, azt megnézném. - kacagott BEN, le se véve a szemét a játékról.
- Megmutatom, ha kell! - elhúzódtam Hoodietól és felálltam. - Aki nem hisz nekem, annak megmutatom! Mindet!
-Majd meséljétek el hogy mi volt, oksa? - kérdezte BEN, mlg mindig a játékával foglalkozva. Jeff is odalépett hozzám. Crystal szintúgy.
- Hát legyen.

~*~

Elindultunk így hármasban vissza Nataliehoz. Már régen az út felénél jártunk, amikor Jeff felszólalt.

- Ha igazad van, és tényleg van bizonyíték, akkor amúgy mit akarsz, mit tegyünk? Csesszük le, mert megölt valakit? Ő egy Creepypasta, Ellen, ez a dolga.. 

- Miatta lettem ilyen! - válaszoltam felháborodva. 

- Sz'al miatta létezem. - vonta le a következtetést Crystal. - és miatta van pasid. És nekem is. 

- Gyakorlatilag csak megköszönni tudnád neki.. - vonta meg a vállát Jeff. Esküszöm egyre dühösebb lettem. 

- Na jó, hagyjuk ezt a beszélgetést. - csattantam fel, előre gyalogolva. Nemsokára oda is értünk. Szinte dörömböltem az ajtón amíg ki nem nyitotta Natalie az ajtót. 

- Ellen! Miért szaladtál el úgy? Megijedtem.. - igazán szívesen bevertem volna azt az álszent képét, de ellenálltam a kísértésnek.

- Bejöhetünk? Meg akarom mutatni nekik azt a szobát. - közöltem sivár hangon, mire a lány szimplán bólintott. 

- Ja, szia Jeff! Crystal! - odébblápett, hogy beengedjen minket, én pedig egyenest a szobához viharzottam. A másik kettő még egy kicsit szocializált, majd követtek engem. Kinyitottam az ajtót, és elkezdtem azonnal kutatni a lapokért. Nem volt ott, ahol hagytam. De jó. 

- Aztarohadtmiazisteneznagyonmenő - hadarta Jeff, elámulva a szobán. Crystal egyetértően bólintott.

- Ezzz.. Wow. 

Amíg ők ámuldoztak a szobán, én pánikszerűen kerestem azt az aktát, ami anyámról szólt. - Valahol itt kell lennie.. - morogtam. - segítsetek ti is! 

- Ja tényleg, infót keresünk. Mi a neve?
- Mia Hart. - válaszoltam, átfutva egy köteg lapot. Semmi. 

- Mit.. Mit kerestek..? - kérdezte Natalie, összezavarodott képet vágva, az ajtófélfának dőlve.

- Tudod te nagyon jól, hogy mit keresünk! - csattantam rá, körbe-körbe járkálva. A székhez kötözött pasas jól ki lehetett ütve, hogy még erre sem kelt fel. 

- Mi..?? - most már én is kezdtem elbizonytalanodni magamban. Csak megőrültem volna..? Lehetetlen, biztos, hogy láttam! De most pedig sehol..

- Mia... Mia... Mia.. Nem, itt semmi. - sóhajtotta Jeff, eldobva egy aktát. - Megmondtam. 

- Hé, vigyázz az aktáimmal! 

- Bocsesz. 

Ránéztem Crystalra, aki elmélyülten tanulmányozta az egyik aktát.

- Na, valami?

Mikor feleszmélt, hogy hozzá beszélek, megrázta a fejét. - Ja, nem, semmi. Ez egy srác. 

Na jó, ez kész.. Nem lehet, hogy csak úgy elnyelte volna a föld.. Leültem a padlóra, a távolba bámulva. Lehetetlen. Jeff odajött és megfogta a karom, felrántva a padlóról. 

- Na, Ellen, most szépen jössz és bocsánatot kérsz, aztán megyünk haza. Aludnod kéne egy kicsit. Nagyon fáradt lehetsz. - morogta, majd odarángatott Nataliehoz.

- Bo.. bocsánat... - alig voltam magamnál. Nem lehet, hogy az egészet csak képzeltem. Lehetetlen. 

- Nem tudom, hogy mit feltételeztél rólam, de semmi baj. - mosolygott rám Natalie, és megsimogatta a fejem. - Pihenj le. 

Crystal is felállt, megveregetve a vállam. - Legalább sétáltunk egy jót. - vigyorogta, majd Jeffel együtt kirángatott valahogy a házból. Már alig bírtam magamtól menni. Teljesen leblokkoltam.

- Na, hát tényleg bocsi emiatt, de Ellennek enyhe üldözési mániája van úgy látom. - mondta Jeff a ház előtt, mielőtt végleg elköszönt volna Natalietól. 

- Kicsit néha szégyellem magam miattad. - nevetett Crystal hazafelé menet. - Elég sok volt ez a nap mondjuk, szóval nem hibáztatlak. 

Már nem is válaszoltam. Csak haza akartam érni, és elbújni a szobámban és aludni. Semmi mást nem akartam. 

Vajon mi az igazság? Ellen hallucinált, vagy Natalie hazudik? 

Hinni fog valaki Ellennek? 

Majd kiderül...

Naaaa, mit gondoltok? Egy kis kellemes január júniusban?? 

Tudom, elég sokáig húztam ezt a részt, de azért írtam is bőséggel :D (Kb a kétharmadát ma hoztam össze mer valamiért hiperaktív lettem,,,)

Meg hát itt az év vége, beteg is voltam.. Deee most már kellemes nyári szünetet mindenkinek!!

Reméljük írok egy kicsit többet a szünetben.. :D 

- Panda 

(U.I: akartam nektek valami szépet rajzolni de nem volt kedvem szóval itt egy Natalie firka :D)