20. rész

Január 2.

Ahogy beértünk a városba, felvettem a kapucnimat, és takarni próbáltam magamat. Mire
odakerültünk, már rég sötét volt, de akkor sem szerettem volna a véletlenre bízni.
- Szóval akkor kit is keresünk egész pontosan...? - kérdeztem Janetől, folyamatosan a fejemet forgatva, felfigyelve minden kis neszre.
- Mint mondtam, egy... Barátomhoz. - közölte Jane egy kisebb hatásszünet után. A szemeimet forgatva követtem, amíg oda nem értünk egy elég.. Elhagyatott sikátorhoz.
- Na jó, ez nekem nem szimpi, - közöltem, és indultam volna éppen vissza, amikor Jane megragadta a karom, és marasztalt.
- Ne félj Ellen, nem árt nekünk. -mosolyodott el. - Na? Jössz? - kérdezte Jane, de nem tőlem. Mindha a falnak mondaná, csak bámult a távolba, egy mosollyal az arcán. Majd hirtelen zörgést hallottam, és egy pár cipő koppanását. Hirtelen megfordultam, és hunyorogva figyeltem egy árnyat. Jane is megfordult, majd elindult az árny irányába. Mikor közelebb értünk, alig bírtam hinni a szememnek.
- Ez... Egy kisfiú. - Janere néztem, teljesen összezavarodva.
- Ellen, ez itt Alex. - A fiú mosolyogva intett nekem, majd felegyenesedett. - És nem egy kisfiú. 14 éves. - tette hozzá Jane.
- Aha,,,, - furán néztem a kölyköt egy ideig, és alig vettem észre, hogy az egyik szeme kék, a másik pedig zöld. Biztos észrevette, hogy bámulom, hisz a hajával eltakarta a szemét, mielőtt kinyújtotta a karját, hogy kezet fogjunk. Óvatosan megfogtam a kezét, majd megráztam.
- Üdv, Ellen. - tényleg tipikusan fél-mutáló tini hangja volt.
- Üdv...? - nem voltam túl biztos magamban. Ez a kis kölyök fog engem oly nagyon megsegíteni? - Szóval.. Ki is vagy te pontosan?
- Alex-
- Jó, jó nem arra vagyok kiváncsi, értem, ez a neved, oké. - kicsit feszült voltam mióta Natalie megjelent, így lehet, hogy nem igazán sikerült mindent úgy megfogalmazni ahogy azt akartam.
- Hát.. Árva vagyok. Lopásból élek. Néha elfajulnak a dolgok... - mondta vigyorogva.
- Aha.. Értem. És egész pontosan hogan tudna nekünk ő segíteni? - kérdeztem Janetől.
- Meg kéne keresni valamit.. Vagy szemmel tartani valakit. - mosolygott Jane a fiúra. - Amit akarsz, azt kapsz érte.
- Hmm, érdekes ajánlat. - közelebb lépett hozzánk. - Kit kéne figyelni?
- A neve Natalie. A vezetéknevét nem ismerjük. - közölte Jane.
- Hát az úgy nehéz lesz. Hol lakik?
- Az erdő kellős közepén. Odaviszünk, ha akarod.
- Gondolom nem csak egy átlagos csajszira kell itt gondolni. - nevetett Alex.
- Nem, ő is gyilkos. Amúgy valami olyasmit kéne róla találni, hogy kicsoda és micsoda, ja, meg azt, hogy esetleg megölt-e egy Mia Hart nevű nőt. - folytatta Jane, kezeivel gesztikulálva ahogy magyarázott.
- Értettem. Na, akkor menjünk. - a fiú tovább mosolygott, majd nyújtózkodott egy nagyot. Kicsit összehúztam magam, mivel így hajnali 3 környékén januárban nem volt túl kellemes az idő. Jane elindult előre, magamat és Alexet maga mögött hagyva, hogy mi kellemetlenül egymás mellett menjünk, szó nélkül. Mármint, egy pár percig csend volt, aztán felszólalt. Bár nekem a kínos csend jobban tetszett.
- Szóval, mit is tett ez a Natalie csajszi? - kérdezte, én annyira szívesen nem válaszoltam volna.
- Hát, Ellen jobban tudja mint én.. - hallottam Jane hangjában a mosolyt. Sóhajtottam egy nagyot.
- Teljesen mindegy. A lényeg az, hogy nem egy jó arc.
- Szerinted.
- Jane!!! Kinek az oldalán állsz?!?
- Jóó jóóó nyugiiii.... Viccelteeeeem... - röhögött Jane, majd felénk fordult. Az út további részében nagyrészt elmagyaráztuk Alexnek hogy mi történt, akármennyire is nem akartam. Elvileg "sokat segít majd", de szerintem csak kíváncsískodott. Mindenesetre, el lett mondva, és persze ő is kételkedett, de ki nem. Az út vissza az erdőbe, eglszen Natalie házáig hosszú lesz, de ha szerencsénk van, legalább elkapunk egy jó kis napfelkeltét..


Sziasztooook, bocsánat a hosszú várakozásért :'D csak hát felvételik, versenyek, magánélet.. Na de mindegy, megpróbálom magam rávenni, hogy többet írjak... 
Amúgy a színt megváltoztatom liláról, mivel szemhalál ezzel a blogfelülettel. Remélem senkit nem zavart meg, hogy mostanába mennyit változtatom a blogot :D 
- Panda 
(U.I: igen, a rajz az enyém, csak az elmúlt pár hónapban NAGYON sokat változtattam a stílusomon... Még próbálgatok egyet s mást :D)

19. rész

Január 2. (véééégre)


Nagyrészt az egész napot átaludtam, de nem érdekelt. Végre vége volt ennek a szörnyű napnak. Csakhogy sajnos mivel az egész napot átaludtam, sikerült olyan hajnali 2 körül felkelni. Hát jó, akkor nézegetem a plafont egy ideig. Hamarosan lépteket hallottam a folyosón, mire felkeltem, hogy körülnézzek. Hátha Jeff az, és éppen menne ölni. Vagy Hoodie. Vele is rég beszélgettem rendesen. Szinte résnyire nyitottam az ajtómat, ami miatt elég nehéz volt akármit is látni, de megoldottam valahogy. Mintha.. Mintha Jane lenne az. Ahogy jobban kinyitottam az ajtót, felém fordult, és elmosolyodott. Bizony, ez Jane.
- Nahát nahát, csak nem felkeltél? - kérdezte vidáman. Csak morogtam válaszként, majd kijjebb léptem.
- Akarsz menni valahova? - kérdeztem álmosan, a szememet dörzsölve.
- Persze, mért is ne. - vonta meg a vállát, végignézve rajtam. - Csak szerintem szedd össze magad először.
- Na nem, majd kimegyek pizsamában... - jegyeztem meg szarkasztikusan, majd visszamentem a szobába. Jane halkan kuncogott az ajtó előtt. Felvettem a hozzám legközelebb eső melegnek tűnő ruhákat, majd ismét kiléptem az ajtón.
- Hova menjünk? - kérdezte, ellökve magát a repedező faltól. Fáradtan megvontam a vállam, mire csak a szemét forgatta. - Jaaaj Ellen ne már! Olyan morcos vagy.
- Ja. Jó, hogy feltűnt.
- Akkor én döntöm el, hogy hova megyünk! Jelentette ki határozottan, majd megragadta a csuklómat, és elindult lefelé.
- Nekem aztán jó. - félhalottan követtem, és igazából már az sem érdekelt, hogy nincs kabátom. Volt rajtam vagy két pulcsi, az bőven elég.
- Nem fogsz te így fázni? - kérdezte Jane az ajtóban állva, miközben a saját kabátját húzta össze.
- Nem bizony. - feleltem szárazan, miközben majdnem letörtem a kilincset. - Ez a ház percről percre több darabjára hullik szét.. - morogtam az orrom alatt, majd végül sikerült kinyitnom.
Kiléptünk az ajtón, és szinte rögvest összerezzentem. Hideg van.
- Még mindig nem fázol? - kérdezte Jane mosolyogva.
- Nem. - közöltem határozottan, majd elkezdtem a hóban lépkedni.
- Hé, El, erre megyünk! - nevetett Jane, majd elkezdtett menni a másik irányba. Követtem csendesen, érezve, ahogy az arcom vörösen világít.
- Szóval... Akarsz beszélni erről az egész Natalie-s drámáról? - kérdezte finom hangon.
- Attól függ. Akarod tudni?
- Attól függ, akarsz róla beszélni?
- ... Jó, oké, elmondom. - mély levegőt vettem, mielőtt belekezdtem volna a mondókámba. - Szóval... Kiderült, hogy Natalienak van egy nagy szobája, tele hullákkal meg minden. Ez eddig tök okés. de ott vannak az aktáik is. És megtaláltam egy aktát, amiben az anyám információjai voltak.
- Jaj. - motyogta, a száját húzva. - És aztán?
- Aztán visszamentem Crystallal és Jeffel, de nem találtuk az aktát. Mindenki engem nézett hülyének persze.
- Ez... mindent megmagyaráz.
- Ja. Szóval emiatt a drágaság miatt nem ismertem az anyámat, és lettem ilyen.
- Milyen?
- Hát... Hát tudod, gyilkos.
- És ez egész pontosan miért baj? Enélkül biztos nem ismertél volna meg minket.
- De azért szívesen megismertem volna azt aki kinyomott magából! - háborodtam fel, belerúgva egy fába.
- Jogos, jogos... Biztos, hogy ő volt az?
- Ha nem ő, akkor senki sem.
- Viszont nem találtátok az aktát... - morogta eltűnődve.
- Igen Jane, nem találtuk az aktát. - feleltem vissza feszülten.
- Mivan, hogyha eltüntette?
- Sok minden mást nem csinálhatott vele.
- Mi lenne, ha kiderítenénk, hogy hova, és miért? - nézett rám végül, sejtelmes mosollyal az arcán.
- ...Ezt hogy érted? - elég zavarodottan néztem vissza rá, majd belesétáltam egy fába. - És mellékesen hova megyünk?!
- Hát tudod, megfigyelnénk egy kicsit.. Kiderítenénk róla egyet s mást... Amúgy nem tudom, csak sétálgatunk. - vonta meg a vállát, magabiztosan mosolyogva.
- Mire mennénk vele..? Én már megpróbáltam egyszer, de észrevett... Akkor találtam meg az aktát. - válaszoltam, mostmár a havat figyelve.
- Csakhogy nekem van egy emberem, aki tudna segíteni.. - ismét sejtelmesre váltott a tekintete, majd oldalba bökött. - Na? Mit veszíthetünk?
- Igazán.. rejtélyes vagy ma. - sóhajtottam. - De végül is, igazad van. Nincs mit veszíteni. Ki ez az embered neked?
- Majd meglátod... Csak kövess. - majd előrébb lépett, és tovább haladt, az erdőből kifelé...



Tyűű na ez is sokáig tartott... 
Konkrétan leragadtam a harmadik mondatnál de nem baj, végre befejeztem! És meg is terveztem előre egy pár részt ;^)
Addig is, remélem tetszik! (A sztori + a kép is,,)
- Panda

18. rész

Január 1. (...)

Végig mentünk az összes szobán egy röpke 10-15 perc alatt. Kicsit elcsodálkoztam, de meg is könnyebbültem, hogy semmi különös nem volt egyikben sem. Csak egy szimpla egy hálós, egy fürdős, egy konyhás lakáska egy-két üres szobával. Ezek a szobák tele voltak pakolva régi kartondobozokkal, amikben képek, ruha anyagok, pár antik dolog, meg egy pár fegyver, aminek nagy része csak dísz. Ha nem tudnám, hogy Creepypasta, azt hinném, hogy tök normális... Bár, mg így is meglepően az.
- Szóval mikor lettél.. Tudod- - kérdeztem, hogy megtörjem a pillanatnyi csendet, miután Natalie bezárta az utolsó ajtót is.
- Régen. - közölte egyszerűen, egy barátságos mosollyal az arcán, majd továbbsétált a folyosón.
- Na hát ezzel sokra mentem.. - morogtam, majd követtem. Ahogy körülnéztem, észrevettem egy ajtót, amibe nem nyertem még betekintést. - Ott mi van? - kérdeztem, az ajtó felé mutatva. Natalie megállt és felém fordult, majd az ajtó felé. Kicsit elmélyülten bámulta, mintha gondolkozna, hogy mit mondjon, mielőtt újra mosolyra húzta a száját.
- Csak még több régi kacat. - közölte, majd indult volna tovább, de én nem hagytam annyiban az ügyet.
- Azért megnézhetnénk, nem?
- ... Ellen, kérlek. Annyi dobozt gyömöszöltem oda, ha kinyitnánk, ránk esne.
- Akkor odébbállunk.
Erre már nem tudott mit lépni. Visszajött az ajtóhoz, és kelletlenül lenyomta a kilincset, az ajtót résnyire nyitva. Orrfacsaró bűz lepte el a folyosót. Ismerős ez a szag... Talán vér?
Ahogy beléptünk a szobába, hunyorogva néztem körbe a félhomályban. Csak egy pár résen szűrődött be fény, és amit csak ért, ott megvilágította a temérdek port. A szag pedig egyre erősebb lett. Tényleg vér volt. A szoba közepén pedig egy férfi volt, egy székhez kötözve, mind a szája, mind a szeme bekötve. Szerintem eszméletlen volt. A szoba többi része pedig különböző eszközökkel, és iratokkal volt tele. Felvettem egy aktát, majd gyorsan átlapoztam.
- Ez... Elképesztő. - mondtam halkan, elámulva a látványon. Az iratban minden le volt írva az áldozatairól. Magasság, súly, lakhely, szemszín, MINDEN.
- Hát igen.. - szelíden mosolygott, de éreztem, hogy feszült. Az adatok között némelyik kép át volt húzva. Gondolom ők akiket már elkapott.
- Nem hittem volna.. - belekezdtem egy mondatba, amit nem igazán tudtam hogyan befejezni. Leraktam az iratokat, majd felvettem egy pár másikat mindet átolvasva. Némelyikről hallottam, de csak így névről, hogy eltűntek. Halkan felnevetett.
- Hát igen, egy élet munkája. - látszólag feszengett. - Most már mehetünk?
Megráztam a fejem, és tovább olvasgattam, majd egy ismerős névre bukkantam. Mia Hart, lánykori nevén Mia Willow. Az anyám neve. Nem, ez biztos hogy nem.. Tovább olvastam az adatokat. Vörös haj. Barna szemek. Házas. Egy gyermek. Ellen Hart.
Remegő kezekkel és könnybe lábadt szemekkel olvastam tovább az információkat. Ez nem lehet.. Miatta halt volna meg az anyám..?
Visszahelyeztem a lapot, és szinte egész testemmel remegve fordultam vissza a gyilkos felé.
- Ezért nem akartam, hogy be gyere... - közölte rekedtes hangon. Sikítani akartam. Éreztem, ahogy elfojt a pánik. Elkezdtem szaladni, félrelökve az ajtóból, majd kirohanva a házból. Nem. Nem lehet, hogy MIATTA ment tönkre az életem. Az ő hibája az egész.
Hazáig meg sem álltam. Berontottam a házba, lihegve, de már aligha remegve. Riadtan nézett rám BEN, leállítva a játékát.
- Mi van, Smile megkergetett? - kérdezte, felém fordulva.
- Natalie.. - lihegtem, mire egy páran még a szobába jöttek.
- Mi van vele? Valami baj van? - kérdezte Jeff, miközben Hoodie hozzám sietett, és a hátamra rakta a kezét, simogatva,
- Ő MAGA A BAJ! - kiáltottam, a könnyeimet visszafojtva. - Ő ölte meg az anyámat!!
Hirtelen zűrös lett a légkör.
- Na és? Nem mintha nem lenne itt mindenkinek a családja elbaszva. Nem mindegy? - kérdezte BEN flegmán, visszafordulva a tévé felé. Hoodie a kanapéhoz kísért.
- Jaj ne már Ellen, értem, hogy neked nem szimpi, de azért na.. - morogta Jeff. Hoodie leült mellém és megölelt, még mindig szótlanul maradva. Már Crystal és Masky is a szobában voltak.
- Igaza van, El. Nem kell túlzásba vinni a féltékenykedést. - mondta Crystal, a szemeit forgatva.
- Még te is ellenem vagy?! - a saját énem is ellenem fordult. Ez kész. - Masky?! Hoodie?!
Masky félősen megvonta a vállát. - Éééén ebből kimaradok...
- Hoodie?! - az utolsó reményem. ha már a saját pasim sem hisz nekem, nagy a gáz.
- Ellen, tudod, hogy szeretlek, de nem akarok senki pártjára sem állni.
- Hát ez kész.. - sóhajtottam, majd finoman eltoltam magamtól. - Van bizonyíték is!
- Még pedig mi? - kérdezte Jeff hitetlenül.
- Adatok vannak felírva minden áldozatáról! Láttam!
- Na, azt megnézném. - kacagott BEN, le se véve a szemét a játékról.
- Megmutatom, ha kell! - elhúzódtam Hoodietól és felálltam. - Aki nem hisz nekem, annak megmutatom! Mindet!
-Majd meséljétek el hogy mi volt, oksa? - kérdezte BEN, mlg mindig a játékával foglalkozva. Jeff is odalépett hozzám. Crystal szintúgy.
- Hát legyen.

~*~

Elindultunk így hármasban vissza Nataliehoz. Már régen az út felénél jártunk, amikor Jeff felszólalt.

- Ha igazad van, és tényleg van bizonyíték, akkor amúgy mit akarsz, mit tegyünk? Csesszük le, mert megölt valakit? Ő egy Creepypasta, Ellen, ez a dolga.. 

- Miatta lettem ilyen! - válaszoltam felháborodva. 

- Sz'al miatta létezem. - vonta le a következtetést Crystal. - és miatta van pasid. És nekem is. 

- Gyakorlatilag csak megköszönni tudnád neki.. - vonta meg a vállát Jeff. Esküszöm egyre dühösebb lettem. 

- Na jó, hagyjuk ezt a beszélgetést. - csattantam fel, előre gyalogolva. Nemsokára oda is értünk. Szinte dörömböltem az ajtón amíg ki nem nyitotta Natalie az ajtót. 

- Ellen! Miért szaladtál el úgy? Megijedtem.. - igazán szívesen bevertem volna azt az álszent képét, de ellenálltam a kísértésnek.

- Bejöhetünk? Meg akarom mutatni nekik azt a szobát. - közöltem sivár hangon, mire a lány szimplán bólintott. 

- Ja, szia Jeff! Crystal! - odébblápett, hogy beengedjen minket, én pedig egyenest a szobához viharzottam. A másik kettő még egy kicsit szocializált, majd követtek engem. Kinyitottam az ajtót, és elkezdtem azonnal kutatni a lapokért. Nem volt ott, ahol hagytam. De jó. 

- Aztarohadtmiazisteneznagyonmenő - hadarta Jeff, elámulva a szobán. Crystal egyetértően bólintott.

- Ezzz.. Wow. 

Amíg ők ámuldoztak a szobán, én pánikszerűen kerestem azt az aktát, ami anyámról szólt. - Valahol itt kell lennie.. - morogtam. - segítsetek ti is! 

- Ja tényleg, infót keresünk. Mi a neve?
- Mia Hart. - válaszoltam, átfutva egy köteg lapot. Semmi. 

- Mit.. Mit kerestek..? - kérdezte Natalie, összezavarodott képet vágva, az ajtófélfának dőlve.

- Tudod te nagyon jól, hogy mit keresünk! - csattantam rá, körbe-körbe járkálva. A székhez kötözött pasas jól ki lehetett ütve, hogy még erre sem kelt fel. 

- Mi..?? - most már én is kezdtem elbizonytalanodni magamban. Csak megőrültem volna..? Lehetetlen, biztos, hogy láttam! De most pedig sehol..

- Mia... Mia... Mia.. Nem, itt semmi. - sóhajtotta Jeff, eldobva egy aktát. - Megmondtam. 

- Hé, vigyázz az aktáimmal! 

- Bocsesz. 

Ránéztem Crystalra, aki elmélyülten tanulmányozta az egyik aktát.

- Na, valami?

Mikor feleszmélt, hogy hozzá beszélek, megrázta a fejét. - Ja, nem, semmi. Ez egy srác. 

Na jó, ez kész.. Nem lehet, hogy csak úgy elnyelte volna a föld.. Leültem a padlóra, a távolba bámulva. Lehetetlen. Jeff odajött és megfogta a karom, felrántva a padlóról. 

- Na, Ellen, most szépen jössz és bocsánatot kérsz, aztán megyünk haza. Aludnod kéne egy kicsit. Nagyon fáradt lehetsz. - morogta, majd odarángatott Nataliehoz.

- Bo.. bocsánat... - alig voltam magamnál. Nem lehet, hogy az egészet csak képzeltem. Lehetetlen. 

- Nem tudom, hogy mit feltételeztél rólam, de semmi baj. - mosolygott rám Natalie, és megsimogatta a fejem. - Pihenj le. 

Crystal is felállt, megveregetve a vállam. - Legalább sétáltunk egy jót. - vigyorogta, majd Jeffel együtt kirángatott valahogy a házból. Már alig bírtam magamtól menni. Teljesen leblokkoltam.

- Na, hát tényleg bocsi emiatt, de Ellennek enyhe üldözési mániája van úgy látom. - mondta Jeff a ház előtt, mielőtt végleg elköszönt volna Natalietól. 

- Kicsit néha szégyellem magam miattad. - nevetett Crystal hazafelé menet. - Elég sok volt ez a nap mondjuk, szóval nem hibáztatlak. 

Már nem is válaszoltam. Csak haza akartam érni, és elbújni a szobámban és aludni. Semmi mást nem akartam. 

Vajon mi az igazság? Ellen hallucinált, vagy Natalie hazudik? 

Hinni fog valaki Ellennek? 

Majd kiderül...

Naaaa, mit gondoltok? Egy kis kellemes január júniusban?? 

Tudom, elég sokáig húztam ezt a részt, de azért írtam is bőséggel :D (Kb a kétharmadát ma hoztam össze mer valamiért hiperaktív lettem,,,)

Meg hát itt az év vége, beteg is voltam.. Deee most már kellemes nyári szünetet mindenkinek!!

Reméljük írok egy kicsit többet a szünetben.. :D 

- Panda 

(U.I: akartam nektek valami szépet rajzolni de nem volt kedvem szóval itt egy Natalie firka :D)

17. rész

(Még mindig) Január 1. (komolyan, ez a harmadik!!)

Halkan követtem a lányt, figyelve, hogy ugyanakkor lépjek mint ő, ezzel úgy éreztetve, mintha itt se lennék. Közbe azért figyeltem merre megyünk, nehogy még pórul járjak. Haza is kéne valahogyan majd jutni, szóval figyelni nem árt. Úgy tűnt, hogy csak egyre beljebb mentünk az erdőbe, ami egy kicsit fura volt. Nem igazán hittem neki. Nem tudom miért, de valahogy nem illett a képbe. Olyan kis szép és kedves, nem Pastának való. Lehet, hogy csak én vagyok nagyon előítéletes, de nem érdekel. Kb. egy jó 10-20 perc múlva elértünk egy elég kicsi házikóhoz. Miután láttam, hogy ide tervez bemenni, hirtelen elbizonytalanodtam. Hogyan tovább? Creepypastának lenni egy dolog, nindzsának meg megint más. És nincs az az isten, hogy én ide bekerülök észrevétlenül. Ja, és bent is maradok. Azt pedig nem akarom, hogy mint vendég legyek bent. Ki tudja, mit titkol? Magam kell utánajárnom a dolgoknak. Besétált a házba, és mielőtt becsukta volna maga mögött az ajtót, körülnézett. Elbújtam egy fa mögé, a lélegzetemet is visszafojtva, várva az ajtó csapódásának a hangját. De akárhogy is, nem hallottam. Csak nem csukta be azt a szinte kőköri ajtót hang nélkül.. Két választásom van. Vagy kikukucskálok, ezzel veszélybe sodorva magamat, vagy várok még egy kicsit. Így hát vártam. És vártam. De semmi. Na jó, ilyen nincs. Kikukkantottam a fa mögül, és meglepetésemre, az ajtó tárva nyitva, de Natalie sehol. 

- Nem illik ennyire bizalmatlannak lenni a magad fajtával.. - szólalt meg mögöttem egy gyengéd női hang, mire megpördültem, majdnem szívrohamot kapva, amikor megláttam Nataliet. 

- MI A JÓ F- - elkiáltottam magam, a fának dőlve, mivelhogy a lány max. egy méterre állt tőlem. - SZÍVBAJT SEM ILLIK HOZNI A MÁSIKRA! - közöltem még mindig egy eléggé sokkos állapotban. A lány csak kuncogott. 

- Sajnálom, de nem tudtam nem észrevenni, hogy követtél. - mosolyogta gyengéden, majd az arca elkomorodott. - Nincs semmi okod arra, hogy ne bízz bennem. Persze, nem várom el, hogy azonnal megszeress, de nem értem, honnan ered ez a hozzáállás. - a hangja inkább szomorkásabb lett, mint komoly, majd ismét elmosolyodott. - Hogy bebizonyíthassam azt, hogy bízhatsz bennem, megkérnélek, hogy légy a vendégem. - Ja, az egyetlen dolog amit nem akartam hallani. Pár nagy levegővétel után végre lenyugodtam, és bólintottam.

-R-rendben.. - a többire nem terveztem reagálni. Tett egy pár lépést hátra, majd elindult a ház felé, én pedig engedelmesen követtem. Nem akartam rossz fát tenni a tűzre, ki tudja mire képes, ha így rám ijesztett! Miután becsukta mögöttem az ajtót, rögtön elém is sétált.
- Enni, vagy inni esetleg valamit? - kérdezte mosolyogva, mire nem tudtam mással reagálni, csak egy szimpla, értetlen hanggal:

- Ööööööö... 

- Van keksz, talán még maradék pizza, sütik, víz, tea, és kávé. - megborzongtam az utóbbi halálkotyvalék megemlítésekor. Soha többé. 

- Nem kérek, köszi.. - motyogtam, majd kínomban levettem a kapucnimat a fejemről, és elkezdtem a pulcsim ujjával játszani. 

- Akkor körbevezesselek? - kérdezte, mire bólintottam. Ha már itt vagyok, legyen annak valami haszna is..

Hát.. Nem tudom mit mondjak. Ez nem lett valami sok, de hát ez van, bocsi uwu"
Zsúfolt a májusom XD
- Panda

16. rész

Január 1. (csak egy pár órával később)

Mire felkeltem és lesétáltam a nappaliba, már szinte az egész ház a feje tetején állt. Kiderült, hogy időközben Jeff és az a csodálatos fantasztikus istennő visszatértek (éreztetném a szarkazmust), és egy páran persze kiakadtak. Főképp Jane. Éppen egy kellemes pillanatba csöppentem bele, ahol az épp előbb említett nőszemély a pólójának a gallérjánál fogva szorította a falhoz Jeffet, aki szegény pára épp levegőhöz alig jutott. Hogy mivel üvöltötte le éppen a fejét, ha a fél karomat adnám oda akkor sem tudná nekem az égvilágon senki megmondani. Láttam, ahogy az enyhe aggodalom, és a pánik egy kellemes keveredése ült ki Natalie arcára. Ügyesen követve a többiek példáját, nem mert beleszólni a helyzetbe. Amíg a szinte lilult fejű Jeff rohamosan próbálta védeni a szőrét, én észrevétlenül elcammogtam a konyháig, hogy kávét csináljak. Na és ki mással futnék össze itt, ha nem Crystallal.
- Jól aludtál, álomszuszék? - kérdezte mosolyogva, a saját bögréjét markolászva. Ezzel az enyhe utalással vezetett rá arra, hogy gőzöm se volt, hogy mennyi az idő.
- Aha, majd kicsattanok.. - morogtam, odatotyogva a kávéfőzőhöz. Nem vagyok egy nagy kávés, de ha már egyszer így alakult..
-  Látom, szinte sugárzik belőled a jókedv és a szeretet. - jegyezte meg, egyeztetve a szarkazmusommal. Nekidőlt a konyhapultnak, az egyik kezét a csípőjére helyezve, majd a másikkal a bögrét a szájához emelte.
- Nem szimpi.. - közöltem kifejezetten közömbös hangulatban, árgus szemekkel figyelve a kávéfőzőt.
- Kicsoda? - kérdezett vissza Crystal, miután elemelte az ajkaitól a pirosas-sárgás bögrét.
-Natalie, vagy ki a rák is ez a- - a mondatom itt folytatódott egy pár szép, frappáns magyar szóval, amelyeket gyerekek körül általában nem illik emlegetni. És én sem részletezném ezeknek a szavaknak a cifra összetételét, amit addig csűrtem-csavartam, amíg rájöttem, hogy nem fogok szinonímát találni arra, amilyen érzést kelt bennem ez a nő.
- Ajjaj Ellen, ez gázos. Te aligha beszélsz így - vigyorgo

tt Crystal, lehelyezve a bögréjét a pultra, teljesen állóhelyzetbe lökve magát a lábával.
- Nagyon kell az a kávé.. - ha tekintettel lehetne ölni, főképp élettelen tárgyakat, ez a szegény masina már megkapta volna a magáét. Crystal megveregette a vállamat, majd velem együtt nézte, ahogy a kávé szépen a bögrébe csordogál.
-  Na végre.. - egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében elemeltem a bögrét, majd nekiláttam a tej és cukor "aprólékos" adagolásához.
- Jesszus El, biztos, hogy kell ez az összes cukor?
- Neee mondd meg, hogy éljem az életem, vagy igyam a kávém - enyhe ajakbiggyesztéssel a számhoz emeltem a bögrét, majd elkezdtem fújni, hogy legalább egy picit hűljön le. Egy pár perc után bele is kortyoltam a forró italba. Őszintén, nem tudom, hogy mire számítottam. Forró, és elég undi. De nem baj, fel kell kelnem rendesen.
- Nem is szeretsz kávézni.. - nevetett Crystal, Utálkozva néztem rá, majd folytattam a sűrű kotyvalék elfogyasztását.
- Kell az energia, hogy el tudjam viselni ezt a sok faszságot. - morogtam, mire Crystal bólintott.
- Jogos. Sok lesz úgy érzem a dráma.
- Nem mondod bazdmeg? - morogtam, majd befejeztem a kesernyés italt. A mosdókagylóba raktam a bögrém, majd kivonultam a nappaliba, hogy felmérjem a változásokat. Jane végre elengedte Jeffet, aki pedig éppen próbálta kimagyarázni magát.
- Megmentett! - mondta elég hangosan, mire Jane csak sóhajtott. Szerintem kicsit bánta, hogy ennyire kiverte a hisztit.
- Csak csináltam vacsorát, majd Jeff elaludt a kanapén.. - szólalt meg Natalie. - sajnálom, ha gondot okoztam. - őszintén, én nem megbánást, csak sima tisztelettudóságot láttam rajta.
- És nekünk nem maradt kaja? - kérdezte BEN vigyorogva, mire Masky jól tarkón vágtam. Majdnem elröhögtem magam, de sikerült nem így tenni. - Vicceltem, naa - nevette a fiú, a tarkóját dörzsölve.
- Rossz vicc. - morogta a proxy. Végre valahára egy értelmes előlény is csatlakozott a beszélgetéshez; Slendy.
- Semmi gond, Natalie. Örülünk, hogy segítettél Jeffnek. - mondta barátságosan. - Mivel hálálhatnánk meg? - esküszöm, ha volna szeme, most olyan villámokat szórna Janere, hogy az már ijesztő.
- Jaj, nem kell! Ez volt a legkevesebb amit megtehettem! - mentegetőzött, a haját a füle mögé tűrve.
- De valahogy biztosan szeretnénk meghálálni. Elég durva lehetett őt bébiszitterkedni.
- Héééé! - kiáltotta sértődötten a fiú, mire egy páran csendben elkezdtünk vihorászni.  Natalienak is eléggé meg kellett erőltetnie magát, hogy ne nevessen.
- Ááá nem, rendes volt. - mosolygott, majd Jeffre nézett, aki elkapta a tekintetét, még mindig eléggé megsértve az előbbi poén miatt. - De hát ha ennyire mindenáron meg akarják hálálni.. - motyogta, majd várta, hogy mit fog Slender felajánlani.
- Azt mondtad, hogy van otthonod az erdőben, igaz? - kérdezte, mire a lány bólintott. - Akkor nem mondom, hogy maradj itt velünk, de mostantól, akármikor látogathatsz, akármeddig. A mostani körülmények miatt nagyon oda kell figyelnünk, hogy mi folyik körülöttünk. Tartsunk össze. - közölte, kicsit komorabb hangnemben. Mindenki bekussolt szinte azonnal, majd kérdő tekinteteket vetett Slender felé.
- Miért, mi van a helyzettel? - kérdeztem, keresztbe rakva a karjaim.
- Ha nem tűnt volna fel, káosz. - mondta Slender, felém fordulva. - Újév. Gyilkosság. Elég nagy lesz a balhé. Egyébként is, volt már egy pár megcsúszás itt-ott. - az utolsó mondatnál az alacsony szőke fiú felé fordította a fejét, aki védekezően felemelte a karjait.
- Nem az én hibám, hogy nem akart meghalni!
- De a feltűnés amit keltettél viszont a te hibád. - közölte az öltönyös gyilkos ridegen.
- Hát, én benne vagyok. - vonta meg a vállát Natalie. - Ha bármikor kellenék, Jeff tudja, hol a viskóm. Ti is jöhettek akármikor. - mosolygott ránk. Egy kis gondolkozás után Jeff bólintott.
- Ja, asszem emlékszem.
- Akkor jó. Viszont én most visszamegyek, mivel még van valami elintézni valóm. - mosolygott a lány, mire mindannyian morogtunk valami köszönés-féleséget, Slender pedig kikísérte, miközben mindenki visszatért ahhoz, amit csinált alapból. Egy kicsit vártam, hogy kimenjenek, mielőtt felsiettem a szobámba, és átöltöztem. Valami nekem nem szimpi ebben a csajban. Simán felvettem egy terepszínű pulcsit, valami kényelmes gatyát, a kapucnit a fejemre húztam, és már másztam is ki az ablakon. Ki akarom deríteni, hogy ki is ez a Natalie...

Na végre ez is megvan! :D Esküszöm alig tartott ilyen sokáig megírni egy részt... De hozzá kell tegyem, menet közbe kitörlődött egy része a bejegyzésnek..
Amúgy a rajzok innentől kezdve az enyéim, ha csak nem mondom, hogy másé :D (Ezen esküszöm vagy 3 órát bajlódtam...) 
Ja, és bocsi a sok káromkodásért... :DD
- Panda 

15. rész

Január 1.

Hogy miért ülök kint a nappali kanapéján takarókba burkolózva az éjjel közepén újévkor az egy nagyon jó kérdés. És a legnagyobb hülyeség a válaszom rá. Aggódom Jeff miatt. Azért mégis csak barátok vagyunk. Másrészt pedig ki tudja, hogyan leplezne le minket, ha nem figyel oda magára...? Önző kis rohadék, hogy csak úgy sitty-sutty eltűnik..! Közel öleltem magamhoz a takarót és becsuktam a szemeim, várva, hátha hazajön, vagy elalszom. Amelyik hamarabb bekövetkezik. Félálomban, arra eszméltem fel, hogy kintről zajok szűrődnek be. Egy pillanatra megijedtem, a takarómat magamhoz ölelve, de aztán sikeresen ráeszméltem, hogy általában inkább tőlem kéne félni. Na jó, ez kínos. Ügyet sem vetve az előbbi kellemetlen pillanatomra, felálltam, a takarót szorosan magam köré burkolva. Elég hideg volt. Persze annak ellenére, hogy nincs sok dolog amitől félnem illene, vittem magammal egy kést. Ki tudja, kire vagy mire bukkanok. 

Kiléptem a házból, óvatosan körülnézve, erős hunyorgás kíséretében. A szemem aligha szokta meg a sötétet, de már éreztem, hogy nem vagyok egyedül. A takaró alatt megmarkolom a fegyverem, majd óvatos lépésekkel lejöttem a pár lépcsőfokon, ami az ajtó előtt van. Teljes csendben figyeltem és vártam, hogy mi fog történni. Majd hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egy szörnyen ismerős alak közeledett felém. 

- JEFF! - kiáltottam örömömben, ami rögvest el is szállt, amikor megláttam a nőt mögötte. Odasiettek hozzám, én pedig szinte harci állást felvéve, elővettem a kést, a takarót gyakorlatilag ledobva magamról. 

- Ellen! Ellen nyugi, ő velünk van! - hadarta a fiú miután meglátta a fegyvert a kezemben. - Ő Natalie. Vagy Nat, lényegtelen. Az újévi káoszból ő rángatott ki. - magyarázta, mire egy kicsit lejjebb eresztettem a konyhakést. A nő - Natalie, vagy ki a franc - rám mosolygott, enyhén bólintva. Kifejezetten felnőttesnek tűnt. 

- Sajnálom, ha rossz benyomást keltettem. Nem szándékoztam pánikot okozni. - közölte egy nyugodt, de mégis kedves hangnemben. - Natalie vagyok, közismertebben Dear Light. - "közismertebben"? Ki a franc ez a nő? És miért az a neve hogy "Kedves Fény"? Egyáltalán nem néz ki valami világos alaknak. Már a bőrét leszámítva. Csupa feketében jár. Eléggé összezavarodottnak tűnhettem, hisz az is voltam, 

- Gyilkos vagy? - kérdeztem egyszerűen. Mondjuk, Jeff mi másért mondta volna, hogy velünk van? 

- Fogjuk rá. - vonta meg a vállát egy kedves mosollyal. Na jó, ez gázos. Kicsit hunyorogtam még, majd rájöttem, hogy igazából nagyon fázom. Újra felemeltem a takarót, és magam köré csavartam. 

- Bejöttök, vagy mi? - kérdeztem, mire egymásra néztek. Hol voltak ezek? Mit csináltak? Miért lettek hirtelen ilyen jó haverok vagy mittudomén? 

- Még.. Nem egészen akarok visszamenni - közölte Jeff egy pár perccel később.

- Jeeeff!! - enyhe idegesség fogott el. - Én fázom! 

- Akkor menj vissza 

- És ti hova mentek?!
Ismét egy pár perc csönd.

- Natalienak van egy háza a közelben.  Pontosabban inkább kunyhója. Reggelig ott maradnánk. 

- ...Minek? 

- Csak. Nincs kedvem ilyen kis diszkrét belépőt összehozni. Majd holnap reggel valami jó nagyot. - mondta vigyorogva, Mondjuk, mikor nem vigyorog? Csak egy sóhajjal válaszoltam. 

- Deeee ha nagyon szeretnél, jöhetsz velünk. - ajánlotta fel Natalie. Halvány lila gőzöm se volt, hogy menjek-e. Jeffre néztem, mintha valamifajta jelet kerestem volna, majd végül döntöttem.

- Kösz, maradok. - közöltem, majd visszasétáltam a házba. Hogy ezután mit tettek, azt nem tudom. Valószínűleg elmentek Nataliehoz, én pedig szépen visszamentem a szobámba és megpróbáltam legalább egy pár órát aludni. Nem szimpi nekem ez a csaj. 

Visszatérteeeeeeeem!
Fantasztikus, ugye?
Amúgy kb. havonta 1-2 rész lesz, ha minden igaz.. (Tele a naptáram, bocs) 
Másrészt, szeretném megköszönni Micusnak (*és barátainak) az inspirációt ehhez a részhez! :) Ha bárkinek van valamilyen ötlete, javaslata, vagy akár rajza amit szívesen látna a blogban, a kommentekben nyugodtan lehet írni, és/vagy elkérni az emailemet (hacsak nem keresitek vissza), hogy leírjátok. Nagyon kíváncsi lennék az ötleteitekre/alkotásaitokra! 
Na, mára ennyi 
- Panda

14. rész

Január 1.

1.
Az emberek szinte kórusban kezdtek el visongatni, ahogy az első tűzijáték élénk színei feltűntek és kivilágították az égboltot. Mindenki olyan vidámnak tűnt... Én is ünnepelhettem és ujjonghattam volna, de túlságosan is el voltam foglalva azzal, amit végre láttam így, hogy volt egy kis fény. Jeff egy lányt bámult. De nem akármilyent. Én se bírtam szinte levenni róla a szemem. Különlegesnek tűnt, az fix. Karcsú, középmagas formáját egy hosszú fekete prémes kabát tartotta melegen, alatta egy fekete rövid szoknya, ami alatt fekete harisnya. A depresszív kollekcióhoz tartozott egy színben megegyező pár emelt sarkú bakancs, és a vállig érő, szinte szögegyenes fekete haja. De amilyen lehangolónak is tűnt a színvilág, mosolygott. Sőt mi több, egy önelégült mosoly ült az arcán, a keze a csípőjén, egy magabiztos testtartásban állt, figyelve, ahogy a különböző tűzijátékok befestették az eget, csodás színeket visszaverve a ruhájára is. Még valami ami furcsállható volt benne, az a szeme színe volt. Pirosas-lilás szemekkel még nem volt szerencsém találkozni. Hogy ki volt ez a nő és miért volt ilyen nehéz levenni róla a szememet, azt nem tudom, de ahogy elnéztem, Jeff is hasonló helyzetben volt. Mire észbe kaptam, eszméletlen pánik tört ki körülöttem. A francba! Elhalasztottam a lehetőséget, hogy öljek. Mindegy, most az a fontos, hogy ki kerüljek innen... Ahogy elkezdtem haladni a tömeggel, bevillant, hogy Jeffet sehol sem láttam! Megkíséreltem visszafordulni, hátha meglátom, és sajnos sikerült. Ott állt egy helyben, még mindig a nőt bámulva. Megálltam, hogy utánakiáltsak. Annak nem lenne jó vége.
- Jeff az isten szerelmére... - hatalmas sóhajjal próbáltam elkezdeni szinte úszni a tömegben, úgymond az "árral szemben". Meg kell mondjam, nem haladtam sokat. Cifra szavakat mormogva magamnak, tovább próbáltam haladni. - Káosz vagy nem én esküszöm, hogy leszúrom azt, aki még egyszer nekem jön.. - odébb löktem egy pár embert még, és szinte mérget vennék rá, hogy némelyiknek káposztalé van a fejében agy helyett. Most már emlékszem, hogy miért utálom ennyire az embereket. Na mindegy, most Jeffre kéne fókuszálnom. Mit bámul azon a nőn annyit?! Vágom, hogy érdekes látvány, de mintha még nem látott volna fura embereket! Pont ő!! Várjunk... Az egy dolog, hogy 2 perce Jeff még ott állt, a nőt bámulva, de most egyikőjüket sem találom.
- JEFF!! - na jó, most már én is kezdtem pánikolni. Hol az istenben vannak?! És én hol vagyok?! Körbepördültem, hátha látok valakit, de semmi. Meghökkenve éreztem, ahogy Hoodie megfogta a csuklómat, majd elkezdett vonszolni magával.
- Mennünk kell!
- De Jeff--
- Majd hazatalál!
Azzal elindultunk vissza. Hamarosan utolértük a többieket.
- Ki keltette a pánikot? - körülnéztem, de csak Jane-en és Crystalon volt vér. Rájuk tippelnék. Lassan felemelték a kezüket, egymás felé kuncogva. Nem vagyok meglepve.
- Hol van Jeff? - kérdezte BEN, lábujjhegyen körülnézve, hátha meglátja.
- Azt én is nagyon szívesen tudnám... - válaszoltam, a földre merengve. Kicsit bűntudatom volt, hogy nem találtam meg, de végül is nem az én hibám...
- Mi van?! - szinte kórusban hangzott fel a költői kérdés.
- Péntek. - válaszolta közömbösen Hoodie. Ja igen, ő nem volt meglepve.
- Hol van?! Mi történt?! Ellen!! - szinte rám rivallt Jane, mire én felemeltem a kezeimet védekezően.
- Nem az én hibám! Mi vagyok én, a bébiszittere?! Tudnia kéne vigyáznia magára!
- Van benne valami..
- Kuss legyen Masky! - azzal elviharzott. Csendben álttunk és néztünk egymásra, azon gondolkodva, hogy mi is volt ez.
- ...Szerintem menjünk haza. Hosszú esténk volt. - ajánlotta Crystal egy nagy sóhajjal, amivel mind egyet tudtunk érteni. Indulás haza.
- Hogy min pipult be Jane ennyire... - morogtam magam elé. - Nem az én bajom ha a pasikája nem tud odafigyelni magára..
- Várjunk, járnak? - esküszöm Crystal mindent hall.
- Dehogy is... Legalább is nem hinném.
- Amúgy Jeff hogyan tűnt el?
- Bonyolult.. Majd otthon elmagyarázom. - bólintott, majd előresietett, Masky mellé. Én előregörnyedten folytattam tovább utamat, aligha észrevéve, hogy Hoodie mellettem sétált. De legalább nem akart beszélgetni, aminek jelen esetben nagyon örülök. Nincs valami nagyon jó kedvem....


Hát ez jó sokáig tartott... Remélem tetszett :D 
Mellékesen, a rajz az enyém ;) Mit gondoltok?

13. rész

Oké, mielőtt visszamenne minden a "régi kerékvágásba", köszönetet szeretnék nyilvánítani mindenkinek aki kommentelt és visszanyomta belém az akaraterőt, hogy folytassam ezt a blogot. :) Kb. egy éve hoztam össze, és majdnem ugyanannyi oldalmegjelenítése van, amennyi a személyes blogomnak! Ez számomra teljes őrület! Na, nem is húzom tovább a szót.. Boldog karácsonyt így előre is, és jó olvasást! 


December 31.

Már kora reggeltől nyüzsgött a Creepypasta ház. Mondjuk persze, hogy az volt! Ez az év utolsó napja! Elismerem, én is kifejezetten izgultam, hogy hogyan fog alakulni ez a nap. Olyan 8 óra tájt már a ház nagy része ébren kukorékolt, ezért úgy döntöttünk, hogy kupaktanácsot tartunk. Leültünk nagyrészt mindannyian az ebédlőasztal köré, várva, hogy Slendy is csatlakozzon hozzánk. A reggeli finom illata csapta meg néhányunknak alig működő orrát. Crystal hatalmasat szippantott a levegőbe, és egy széles mosollyal jelezte érdeklődését az étel iránt.
- Szerintem rántotta! Bár gofrit is érzek... - tűnődött hangosan, mire Millena - szinte végszóra - beviharzott az ebédlőbe, helyet foglalva közöttem és Crystal között.
- Azt a helyet Hoodie-nak szántam. . .- mormogtam félhangosan, mire Crystal felnevetett. Ez meg hogy az istenben hallott?
- Hát, már mindegy. - közölte kicsit túl vidáman. Millena ügyet sem vetett a dologra, ami egy kicsit meglepett.
Pár percen belül megérkeztek a többiek is. Jane, aki valahogy mindig sikeresen elkésik, Jeff, aki a frizurájából ítélve most lett kirugdosva a kis kuckójából, majd végül Masky és Hoodie, akik mintha már órák óta fent lettek volna. Bár nem nagyon látszott rajtuk. . .Mint ahogy általában semmi sem. Egy illedelmes köhintés hagyta el valahogyan Slenderman torkát, majd egy kanalat egy pohárhoz gyengéden ütögetve sikeresen magára vonta mindenki figyelmét.
- Figyelem, mindenki! Mint azt már valószínűleg észrevettétek, ma van az év utolsó napja. Ez mint tudhatjátok mindig hatalmas felhajtás a halandók számára. Masky, Hoodie, jelentést a mai programról. - intett a két fiúnak, akik engedelmesen mellé álltak, egy-egy papírral a kezükben.
- Estefelé, olyan 10 körül a városban elkezdődnek a bulik 's effélék. Az utcára elkezd kivonulni a tömeg, hogy mindenki jó helyet kapjon és jól lássa az éjféli tűzijátékot. Hatalmas lesz a tolongás már olyan 11 körül, így addig el kell vegyülnünk. Beszereztünk mindenkinek egy-egy adóvevőt, így akármennyire elsodor minket a tömeg, tudni fogjuk, hogy mi a helyzet. - közölte Masky monoton hangon, majd a társára nézett. Hoodie köhintett, majd a lapjára nézett.
- Mivel mindannyian megérdemeljük, éjfélkor pontban mind kiélvezhetjük a tűzijátékot. Csak arra figyeljetek oda, hogy ne legyetek túl feltűnőek, mert akkor az egész bukta... Miután befejezték a tűzijátékozást, mindenki nekikezdhet a gyilkolásnak kedvére. De amint kitör a pánik, azonnal eltűnni. Ja, és a délelőttöt úgy töltjük, ahogy akarjuk. - miután mindketten befejezték a felolvasást, Slender bólintott egyet, mire elkezdték kiosztani az adóvevőket.
- Zsííír, ez mit csinál?! - kérdezte Jeff, mire elkezdte nyomkodni a gombokat, mire minden készülék elkezdett fülsiketítően sípolni. Jaj de jó, sípolás. A kedvencem. Nem mintha kellett volna a hallásom.
- JEFF!! - szinte kórusban üvöltötte az egész ebédlő, mire a fiú harsányan felnevetett.
- Hupsz. - teljesen ártatlanul bámult körbe, majd egy óvatlan pillanatban el is húzta a csíkot.
- Ezt a rohadékot - Jane az orrnyergét dörzsölgetve dőlt hátra a székében, majd rám és Crystalra nézett. - Hé, mi lenne, ha Sally, Mil, ti és én ilyen kis csajos délelőttöt tartanánk? Kicsit szépítgetni magunkon, az alkalomért. - ajánlotta fel hirtelen, mire Crystallal egymásra néztünk, a tekintetünkkel átgondolva, hogy jó ötlet-e. Végül is, mindketten vállat vontunk, majd bólintottunk.
- Ja, miért is ne. - szólalt fel Crystal. Millena és Sally tapsikolni kezdtek, mindketten egyetértve az ötlettel.

*

Gyakrolatilag az egész délelőtt és délután is elment mire valahogy úgy néztünk ki, mint akik normálisak. Kisétáltunk Jane szobájából, és a látvány ami fogadott minket hihetetlen volt. Mindannyian embernek néztek ki és nem gyilkosoknak. 

- Várjunk.. Szóval mi elbasztunk konkrét 6 órát csak azzal, hogy magunkra szedjünk valami kis sminket, amíg belőletek konkrét szőke herceget hoztak ki?! - kérdezte Crystal meghökkenve, mire oldalba böktem. 

- Ne beszélj így! - morogtam rá, mire megforgatta a szemét. 

- Mindegy, csak induljunk már! - úgy tűnik kicsit feszült volt. Kicsit.

- Várj, még ne! - szólalt fel Masky, majd mindenkinek a kezébe nyomott egy pár.. Gumikesztyűt? - Hiába lesz pánik, rendőrök is lesznek. Nem akarunk semmilyen ujjlenyomatot. - közölte, majd felhúzta magára a saját pár kesztyűjét. Legtöbben megértően bólogattunk, kezünkre húzva a kesztyűt, de azért egy páran nem szívlelték az ötletet. Akármilyen kelletlenül is, de végül mindenkire felkerült a kesztyű.

- MOST már mehetünk? - kérdezte Crystal nyomatékosan, mire Slender bólintott. Ő volt az egyetlen akin nem volt semmilyen smink se semmi.
- Slendy, te így jössz? - kérdezte BEN vigyorogva. Slender megrázta a fejét. 

- Nem megyek. - közölte, majd Smile Dogra és Shivára nézett, akik idő közben mellé szegődtek. - rájuk vigyázok. Kicsit feltűnő lennék. - kicsit. 

- Hát rendben.. - vonta meg a vállát a szőke fiú, majd elkezdett az ajtó felé haladni mindenki mással.
...

Egy bő fél óra múlva már a városban tolongtunk, és bár minél inkább együtt akartunk maradni, annál inkább sodort szét minket a tömeg. Hamar beletörődtünk ebbe és szétszóródtunk, mindenki kiszemelve magának egy területet, jó távol a készenléti rendőröktől. Az órámra néztem. 11:54. Hat percet valahogy el kell ütnünk. Párszor körülnéztem és kicsit odébbálltam, amíg legalább Jeff nem került a látókörömbe. Úgy érzem vele lesz egy kis gond. Ahogy kicsit jobban megfigyeltem, mintha valamit bámult volna... A szemeim cikáztak össze vissza a tömegben, hátha meglátom, hogy mit néz annyira. Kicsit megbabonázva bámult valahova, de én semmit sem láttam. A francba, hogy ilyen alacsony vagyok és hogy ilyen sötét van! Ajjaj. Az emberek elkezdtek visszaszámolni, engem meg mintha valamilyen pánik fogott volna el..
6...
5...
4...
3...
2...

12. rész

December 30.

Hűű.. Ma nagyon szét voltam esve.. Alig néhány perccel dél előtt keltem és amikor mentem ebédet csinálni, a konyhából csatatér lett. Hála az égnek, a legtöbb Creepypasta kerüli a konyhát, de Slender biztos nagyon mérges lesz... Na, mindegy, megpróbálok egy kicsit feltakarítani... Hát, ez nem sikerült... Még néhány tányért is sikerült viszont összetörnöm.. Remek. Nem tudom, hogy mi van velem ma, de az tuti, hogy valami nagy gáz van... Amikor bementem a nappaliba, örömmel láttam, hogy nem csak én érzem magam zombinak ma... A fele társaság úgy nézett ki, mint akiket most rángattak ki a sírjukból..
-Mindenki ilyen fáradt ma?- kérdeztem nyúzottan, mire a többiek egyhangúan nyöszörögtek valami igen félét, vagy csak bólintottak. Együttérzően néztem végig rajtuk, majd leültem BEN mellé tévézni.  Smile és Shiva berohantak a házba, és kergetőztek.
- Ezek hogy bírnak így rohangálni?! - nyöszörgött Jeff.
- Állatok.. Ez nálunk normális... - vontam meg a vállam. Felálltam, odamentem a macskámhoz, és felemeltem. Shiva nyivákolt egyet, megkarmolta az arcom, és elrohant.
- Áu! Rohadt macska... - húztam el a számat.
- Kell sebtapasz? - jött oda Jeff. Rámosolyogtam és bólintottam.
- Jól jönne. - mondtam és elvettem a sebtapaszt. Beragasztottam a sebem és visszaültem a tévé elé. Nem nagyon szerettem a focit, de ez van. Hírtelen Slender rontott be a szobába.
- Ki volt a konyhában?! - üvöltötte. Mindenki dermedt csendben ült. Crystal éppen akkor jött le a lépcsőn. Idegesen ránéztem. Rámvigyorgott és odaállt Slender elé.
- Ja, az én voltam... - vonta meg a vállát. Na igen, ilyen helyzetekben bezzeg tök rendes! Na, hagyjuk.
- Miért?!
- Meg akartam próbálni valami reggelit összedobni de nem nagyon sikerült.. - vigyorgott kínjában. Slender hatalmasat sóhajtott és megrázta a fejét.
- Kérlek takarítsd fel. - mondta és elment. Crystal megfogta a karom és behúzott a konyhába.
- Az egy dolog, hogy elviszem a balhét, de te is segítesz! - vigyorgott és odaadott egy felmosóvödröt. Álmosan bólintottam és elmentem megtölteni vízzel. Miután sikeresen feltakarítottunk és sikerült nem mégjobban szétszedni a konyhát, kelletlenül visszatértem az unalmas napomhoz...


Kedves olvasók!
Köszönöm, ha ilyen sokáig velem tartottatok! Ha nem, akkor is!
*sóhaj* De térjünk a lényegre....
Nem lesz több rész.
Vége. Kész. Ennyi volt. Nincs ötletem, se semmim! 
DE! Kedves Magyar Creepypasta rajongók, cseppet se féljetek! 
A nyár folyamán (avagy nemsokára) kezdek egy új Creepypasta blogot amit megpróbálok be is fejezni! 
Sok sok sok szeretettel:
A Hírtelen nagyon random és szerető írótok
~ HappyBuby-chan ~

11. rész

December 26.

Kiko ma végre valahára felhívott! Amióta átmentem, azóta nem hallottam felőle...
-Halló?
-Ellen?
-Neem, a Pista bácsi!- nevettem a telefonba. Felismertem Kiko hangját. 
-Hahaha, nagyon vicces!- sóhajott.- Szóval valamikor tudnálak látni? Mármint, tök rég láttalak...- nevetett kínosan.
-Persze, hol?
-Öööh, ha tudsz, akkor gyere át...
-Oké!-vigyorogtam és letettem. Alig vártam, hogy újra találkozhassunk! Felkaptam egy pulcsit, és útnak indultam. Eléggé esett a hó, úgyhogy alig láttam valamit. Hunyorognom kellett, hogy észrevegyem a hóval borított kunyhó ajtaját. Amikor viszont végre kiszúrtam, meggyorsítottam a lépteimet és bekopogtam. Kiko

vigyorogva nyitott ajtót.
-Sziaa!- mosolyogtam rá.
-Szia, rég láttalak!- vigyorgott és intett, hogy kerüljek beljebb. Beléptem és hirtelen megcsapta az orromat a fahéj, a narancs és a mandarin édes illatának keveréke. Igazi meghitt, karácsonyi hangulat volt idebent. A szoba egyik sarkában a kandallóban javában égett a tűz, aminek már a látványától is melegséggel telt meg a szívem. A kandallótól nem messze egy szőnyegen virított a díszes karácsonyfa, alatta pedig egyetlen ajándékcsomag. Kiko megkínált egy kis forrócsokival, amit örömmel elfogadtam. Odasétált az ajándékért, egy laza mozdulattal felkapta, visszasétált és átadta. Óvatosan kibontottam. Elkerekedett szemekkel néztem az ajándékot. Shiva volt az. Shiva, a régi fekete macskám a régi életemből. Láttam rajat, hogy megismer. Ahogy régen mindig csinálta, felugrott a vállamra és onnan figyelt mindent. Odamentem Kikohoz és megöleltem.
- Köszönöm!- mondtam félig sírva. Shiva rengeteget jelent nekem. Kiko esetlenül visszaölelt.
-Miért olyan különleges? - kérdezte. Elnevettem magam.
-Ő volt régen a macskám!
-Komolyan?- nevetett mostmár Kiko is. Megsimogattam Shiva koromfekete szőrét, mire az állat hozzámdörgölőzött. Kinyújtottam a kezem a föld felé, a macska pedig leugrott. Elővettem a zsebemből egy kis dobozkát és odaadtam Kikonak.
-Kicsit kevesebb, mint amit te adtál, de...
-Ez gyönyörű!- nézte vidáman Kiko.
-Áh, semmiség.. Amikor megláttam, valamiért te jutottál eszembe.- vontam meg a vállam. A fiú feltette a nyakláncot és megölelt.
- Köszi! Igazából nem vagyok nagyon hozzászokva, hogy valaki ad nekem ajándékot..- pirult el. Hűű, de együtt tudok vele most érezni! De komolyan. Hirtelen rezegni kezdett a telefonom. Jeff küldött SMS-t.
-Bocsi Kiko, szívesen maradnék még, de mennem kell, Sally leesett egy fáról.- köszöntem el sietősen és kirohantam. Otthon előrángattam egy elsősegély készletet és hamar el is láttam Sally sebeit. A kislány megölelte a nyakam és belém csimpaszkodott. Felemeltem és leültettem a kanapéra. Kint Shiva szörnyen hangosan nyávogni kezdett. Mindenki riadtan fordult meg. Odakullogtam az ajtóhoz és kinyitottam. Shiva kecses léptekkel bejött a házba.
-Srácok, ő itt Shiva a macskám.- sóhajtottam.
-Hogy találtad meg,- kérdezte Hoodie.
-Kiko hozta vissza.
-Komoly?! De király! Slender, megtarthatjuuk?!- könyörgott Jeff.
-Rendben. Smile dognak úgyis kell egy barát.- bólintott Slender. Felmentem a szobámba és előkészítettem Shivának egy alvóhelyet. Amikor készen voltam megfordultam, és megláttam Hoodiet az ajtófélfának dőlve. Sóhajtottam. Tudom, hogy nem bírja Kikot és tudom, hogy féltékeny rá. Látom rajta. Sóhajtott, majd lement. Ez kész! Hihetetlen! Egyáltalán nem hiszik nekem! Idegesen lementem, majd félrehívtam Hoodiet.
-Mi bajod van Kikoval?!- kérdeztem, bár tudtam, hogy mi a baja.

-Mi lenne?
-Látszik rajtad, hogy nem kedveled! Sőt! Utálod!
- Miért?! Muszály mindenkivel jóban lennem?
-Nem, de azért nem kéne látványosan utálnod!- kiáltottam. Akkor jöttem rá, hogy mindenki minket figyel... Kirohantam a kertbe, mielőtt észrevették volna, hogy sírok. Utáltam a figyelem középpontjában lenni. Berohantam az erdőbe, majd amikor már elég messze jártam, leültem egy fa tővébe és bőgni kezdtem. Nem akarom elveszíteni Hoodiet! Mindennél többet jelent számomra. Hirtelen lépteket hallottam. Nem próbáltam meg elmenni, már úgyis tök mindegy. Lehajtott fejjel ültem a fa mellett, amikor valaki leült mellém. Crystal. Megölelt és megtörölgette a szememet.
-Miért sírsz? Azon kívül, hogy...
-Nem akarom elveszíteni!- szipogtam, majd megint kitört belőlem a sírás.
- Sssssh! Ne sírj! Nincs miért! Hidd el nekem, ő sem akar elveszíteni téged!
-Akkor miért nem bír megbékélni Kikoval?!
-Miért nem kérdezed meg inkább tőle?- mosolygott Crystal, majd felsegített. Hoodie végig ott állt a fa mögött és hallgatta amit beszéltünk. A földet nézte. Nem nézett a szemembe. Crystal odalépett és levette róla a maszkot. Sírt. Sóhajtott, amjd rám nézet. Crystal elhátrált, majd elment.
-Azért nem bírom Kikot, mert...
-Mert féltékeny vagy rá?
- Kicsit...
-Miért?
-Mert olyan jóban vagytok! Féltem hogy elvesztelek... Sajnálom...
Erre nem tudtam mit mondani. Sóhajtott és szomorúan rám mosolygott.
-Elég nagy hülye vagyok, nem? Megértem ha mérges vagy rám...
Megtöröltem a szemem, közelebb léptem és megöleltem. Visszaölelt.
- Nem haragszom.- mosolyogtam.
-Örülök.- mosolygott vissza. Kézen fogva sétáltunk vissza a házhoz. A fiúk füttyögve és tapsolva fogadtak minket. Elnevettem magam. Felmentünk Hoodieval a szobámba ahol Masky és Crystal éppen csókolóztak. Hát igen. Ők is összejöttek. :)

10. rész

December 24.
Végre eljött a nagy nap! Karácsony van! Általában ez nem egy túl vidám nap számomra, de remélem, idén máshogy lesz. Amikor reggel lesétáltam a konyhába, máris éreztem a karácsonyi hangulatot. Jeff, E.J, Jane és Millena a fát díszítették, Slender, Masky és Hoodie a konyhában tevékenykedtek, BEN, Smile dog, Sally és L.J pedig a házat dekorálták. Besétáltam a konyhába és beálltam segíteni. Hamar végeztünk, majd összepakoltunk. Még ebédig volt vagy egy óra, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy megnézünk egy filmet. A film felénél nagyjából kinéztem az ablakon és megláttam, hogy esik a hó. Odarohantam és úgy bámultam mint egy kisgyerek. Hoodie odajött és átkarolt.
-Kimegyünk?-kérdeztem.
-De hát esik a hó!
-És akkor mi van?- értetlenkedtem. Felkaptam a kabátomat és kirohantam. Hoodie is kijött. Elbújtam egy fa mögé és megbodtam egy hógolyóval. A fiú nem haygta annyiban. Összegyúrt egy hatalmas hógolyót és hozzámvágta. Edébig jól el voltunk. Akkor bementünk és teleettük magunkat. Mindenkinek ízlettek a sütik. Ebéd után már nem csak én voltam teljesen felpörögve. Sallyvel olyanok voltunk mint két nyolc éves. Bár, Sally tényleg nyolc éves, de mindegy.
-Mikor lesz ajándékbontááás?-nyaggattuk Slendert.
-Majd. Várjatok.- sóhajtott és kiküldöttt a kertbe, hogy foglaljuk el magunkat. Szóval a srácokkal építettünk egy hatalmas hóembert. Éppen lesimítottam az egyik oldalát, amikor hátulról valaki megdobott egy hógolyóval. Hátrafordultam és megláttam a tettest. Jeff a földön fentrengve röhögött. Gyúrtam egy hógolyót és a fejébe nyomtam. És akkor elkezdődött a hócsata. Két csapatra váltunk. Az én csapatomban volt Masky, Hoodie, E.J, Millena, és Crystal, aki időközben felkelt. Jeff csapatában L.J, BEN, Smile dog, Jane és Sally voltak. Igen, Sally is beszállt. Amikor elkezdődött a játék mi elfutottunk az erdő egyik távoli részébe, hogy haditervet készítsünk. Végül abban maradtunk, hogy felépítünk egy barikád szerűséget és kémeket küldünk. Amikor végeztünk a menedék barikáddal, elküldtük Masky-t és Hoodie-t, hogy nézzék meg, hogy mit csinálnak a többiek eközben.
-Hát, nem haladnak túl jól...- nevetett Masky amikor visszaértek.
-Mert?
-Még egy fal sincs ami megvédi őket!- sóhajtott Hoodie.
-Oké, akkor most kell támadnunk!- néztem a többiekre- mindenki készítsen annyi hógolyót, amennyit csak tud. Van egy ötletem...- vigyorogtam és elmentem. A ház mögött találtam egy talicskát. Visszavittem a bázisunkhoz és belepakoltam a hógolyókat. Mivel Crystal képességei erősen kötődnek a télhez, neki nem kell külön csinálni. Ő csak megidéz néhányat, és kész. Hogy ne essenek szét a gyolyók, Crystal még jobban lefagyasztotta őket. Odahúztuk a talicskát a másik csapathoz és megvártuk hogy észrevegyenek. Amikor Sally meglátott, lefagyott. Megbökdöste Jeffet, aki riadtan fordult meg. Megfogtunk egy-egy hógolyót és megdobáltuk őket.
-Nee!! Állj!- nevetett Jeff. Abbahagytuk.- Jó, nyertetek!- röhögött és kezet fogtunk.
-Srácok, gyertek!-szólt ki Slender. Izgatottan berohantam. Mindenki beült a fa alá és elvette az ajándékát. Annyi mindent kaptam, hogy szinte fel sem lehetne sorolni. Hoodie ajándékát nyitottam ki utoljára. Egy fél szív medál volt. Lehajolt mellém és megmutatta, hogy nála van a másik vele. Rámosolyogtam és megöleltem. Remekül telt mindenkinek a karácsony. Masky egy karkötőt adott Crystalnak. Nagyon örült neki. Csak Kikot hiányoltuk egy kicsit. Az ő ajándékát félretettem...

9. rész

December 10.
Kiko már vagy egy hete nem jelentkezik. Kezdek aggódni érte. Próbáltam hívni is, de semmi.Végül úgy döntöttem, felkeresem, hoy hol lakik. Nem kellett sokat járkálom az erdőben, hiszen már szinte kívülről ismertem az egészet. Hamarosan meg is láttam eg ykis kunyhót. Bekopogtam. Kiko nyitott ajtót.
-Mit keresel itt?!- nézett rám idegesen.
-Aggódtam. Már hetek óta nem jelentkeztél...
-Gyere be!-sóhajtott és elllt az ajtóból. Kicsi ház volt, aligha volt nagyobb a mi nappalinknál.
-Miért tűntél el?- tértem rá a lényegre.
-Kikoooooo! Hol vagy?- sipította egy magas hang. Kiko sóhajtott.
-Na vajon?- nyögte. Az emeletről letrappolt két szinte teljesen egyforma lány.
-Ő ki?- kérdezte ez egyik.
- Ő Ellen. Náluk lógok általában.
-Ááááh, ééérteem!!-vigyorgott a másik.
- Ellen, ők itt Lindy és Mandy. Miattuk nem tudtam menni.- mutatott az ikrek felé Kiko. - Lindy bal karja eltört.
-Értem..- bólntottam. A hosszú hajú meglóbálta a kezét. Be volt fáslizva. Tehát ő Lindy. A lányok nevetve felmentek vissza a emeletre.
-De attól, hogy eltört a keze, attól neked miért kell itt maradnod?
-Mert a kórházba nem mehettek el! Mandynek pedig annyi túlélési képessége van mint egy asztalnak...- húzta el a száját. Nevtve bólintottam.
-Nekem eléggé nagynak tűntek... Hány évesek?
-Nemsokára betöltik a tizenötöt.
-És még mindig neked kell róluk gondoskodni?
-Igen. Anya már bízta őket.
-És ő most hol van?
-Odafent...-mutatott a felettünk lévő emeletre. Majd kisebb szünet után a padlóra.- Vagy odalent...-
-Oh, értem.. Sajnálom..
-Áh, nem gáz... Már megszoktam.- felelte szomorú mosollyal és a gáztűzhelyhez ment, majd beizzította.
-Segíthetek?
-Miben?
-Valamiben.
-Nem kell, kösz...-rázta meg a fejét. Hirtelen megcsörrent a telefonom.
-Halló?
-Ellen! Hol vagy?- kérdezte Jeff.
-Ja, mindjárt megyek! Az erdőben vagyok...
-Oké, szia!- azzal letette.
-Mennem kell.
-Rendben, szia.
-Mikor tudsz újra jönni?
-Nem tudom.
-Oké.
-Ja és ne szólj a többieknek...
-Miről?
-Arról, hogy miért nem mehetek...
-Rendben!-bólintottam és kimentem. Amikor hazaértem, szinte senki sem volt otthon.
-Hol van mindenki?- kérdeztem Jefftől.
-Készülnek a karácsonyra.
-Máris?
-Hát, nemsokára tele lesz az összes bolt emberekkel..
-Jogos.. Te miért maradtál akkor itthon?
-Mert én nem a boltban veszem meg az ajándékokat. Én magam készítem őket.
-Hűha.
-Amúgy hol voltál?- kérdezte.
-Mondom, az erdőben!- feleltem.
-Ahha....  Hogyhogy nem fagytál szét?
-Hogy érted?
-Ne nézz hülyének! Egy szál pulcsiban mászkáltál télen?!
-Öööh...-pirultam el.. Jeff átlát rajtam. Fölösleges lett volna titkolnom, hogy hova mentem. De akkor is megigértem Kikonak...!
-Kikot kerested igaz?- sóhajtott. Nem válaszoltam. - Na mindegy. Megyek vissza ajándékokat készíteni.
Kicsit úgy éreztem, mintha cserben csagytam volna Jeffet. Felkaptam a kabátomat és elmentem ajándékokat nézni a srácoknak....

8. rész

November 25.

Felmérem a jelenlegi helyzetet:
-Én és Hoodie járunk
-Masky és Crystal járnak
- L.J és Millena járnak
-Jane és Jeff flörtölnek.
-Az utóbbitól mindenki meghökkent.
Amúgy meg, nem sok minden történt az elmúlt öt napban... Eléggé unalmasak lettünk XD Ja és sokkal nyitottabb lettem. Igy, hogy végre befogadtak és Crystal is itt van, sokkal vidámabb lettem. Éppen annyira, hogy bevállaljam az első ölésemet apám óta. Még egy kicsit félek egyedül menni, de Masky és Hoodie megigérték, hogy elkísérnek. Ma este megyek...
-Van konkrét célpont, vagy majd ott kitalálod?-kérdezte Masky.
-Miért, kéne egy terv?- néztem rá riadtan. Igazából, fogalmam sem volt, hogy ezt hogyan kell... Amikor az apámat öltem meg, az csak úgy jött természetesen...
-Nem, csak kérdeztem..
-Ja, oké...-sóhajtottam megkönnyebbülten.
-Nem kell aggódnod, menni fog!- vigyrgott rám Masky bíztatóan. Kicsit úgy érzem magam, mintha valamiféle vizsgára készültem volna...

 *

Nemsokára indulunk. Már nagyon izgulok. Elvileg csak az ollómat akartam vinni, de Millena a kezembe nyomott egy üvegcsét.

-Ez méreg. ha esetleg valami nem úgy sülne el, ahogy kéne..-vigyorgott és odébbugrált. 

-Na, mehetünk?-kérdezte Hoodie majdnem olyan izgatottan, mint én. Lehet, hogy ez mégis valamiféle vizsga a Creeypastáknál... Bólintottam és kiléptünk az ajtón. A szél megcsapta az arcom és belekapott a hajamba. Felvettem a kapucnimat és elindultam a sötétségbe. Néhány lépés után a fiúk is elindultak.Egy ideig csak sétáltunk,majd amikor megláttam az utcai lámpák fényét, hevesebben kezdett verni a szívem. Beálltunk egy fa mögé és elmagyaráztam, hogy nagyjából hogyan terveztem:

-A környéken keresünk egy kisebb házat. Nem akarok túl közel menni a városhoz, úgyhogy a közeliek közül kell választani.- suttogtam, majd amikor a fiúk bólintottak, rámutattam egy kis, közeli házra.-Ez itt jó lesz.

A fiúk bólintottak és óvatosan kisétáltak. Mivel a képességeim közé tartozik, hogy hang nélkül tudok futni, így is tettem. Felmásztam az ablakhoz és beugrottam. Igazából, direkt ezt a házat választottam. Régen itt laktam. Meg akartam keresni, hogy ki költözött be utánunk. Résnyire kinyitottam a hálószoba ajtaját és szinte ledermedtem. Egy fiú állt bent, háttal nekem és éppen készült megölni az ott alvó személyt. Amikor végzett vele, megfordult és meglátott.

-Hát te meg ki vagy?-kérdezte flegmán.

-Én is ugyanezt kérdezhetném...

-Én kérdeztem előbb! Na mindegy. Kiko vagyok...- sóhajtott a fiú.

-Én Ellen. Mit keresel itt?

-Én is ugyanezt kérdezhetném.-vigyorgott Kiko.

-Nagyon vicces vagy...-sóhajtottam szarkasztikusan.

-Amúgy szerintem elég egyértelmű, hogy mit csinálok...

-Jó, de miért ölted meg?

-Mer' csak!

-Okéé... 

-És te?

-Elvileg én is azért jöttem, hogy megöljem...

-Téged is felbéreltek?-kérdezte meglepve.

-Nem.. Én magamtól jöttem... Téged ki bérelt fel?- érdeklődtem. Kiko megvonta a vállát.

-Valami gazdag pasi. Azt mondta, hogyha megölöm, megjutalmaz. De nem ezért vállaltam el. Csak meg akartam ölni...

-És szerinted hazudott?

-Biztos...

-Nem jösz velem? Bemutáthatnálak néhány barátomnak... Olyanok mint te... Szeretnek ölni.- kinyújtottam a kezem. A fiú elmosolyodott és megfogta a kezem. Leugrottam és húztam őt is magammal. Behúztam egy fa mögé. Masky és Hoodie eléggé meglepődött fejet vágtak.

-Masky, Hoodie, ő itt Kiko. Ő is egy gyilkos. Remek Pasta lenne belőle.

-Remek mi?!- fintorgott Kiko.

-Creepypasta. Ez egy ilyen összefoglaló megnevező ránk.

-Éééérteem...

-Remekül ki fogsz jönni Jeffel..-motyogtam és elindultunk visszafelé.

-Tehát ahelyett, hogy megöltél volna egy embert, beszereztél még egy Pastát?- rázta meg a fejét Hoodie értetlenül.

-Héé!-kiáltott Kiko sértődötten. Sírós fejjel Maskyre néztem, aki megvonta a vállát. 

-Abbahagynátok?!- sóhajtott Masky és befogta a fülét. 

-Jó, jó, bocsi...- húzta el a száját Hoodie. Masky előrement Hoodie mellé, Kiko pedig odajött mellém..

-Mindig ilyen?-suttogta. Megráztam a fejem.

-Akkor jó.. Mi baja van velem?

-Nem tudom. Általában nem túl nyitott új emberek felé... 

-Éééértem... 

-De majd biztos megkedvel.-mosolyogtam rá bíztatóan. A fiú visszamosolygott.

-Örülök, hogy találkoztunk. 

-Én is.- mosolyogtam rá. Amikor visszaértünk a többiek lerohantak.

-Ellen!! Hogy sikerült?!-kérdezték.

-Ez itt ki??-mutatott Kikora Sally.

-Kiko.-vigyorgott a fiú és leguggolt Sallyhez.- És te?

-Sally vagyok!-vigyorgott Sally és elrohant. Kiko felállt és a többieknek is bemutatkozott. Sally visszajött Slenderrel aki először eléggé fúrcsán nézett Kikora, de miután elmeséltem, hogy hogyan is ismertem meg, már sokkal kedvesebben állt hozzá. Rögtön be is akarta fogadni, de Kiko visszautasította.

-Én egyedül élek. Van egy kis kunyhó ebben az erdőben, ha lakatlan odaköltözöm.. Ha nem, akkor is...-biccentett a kijárat felé Kiko.

-Értem. De ha akármikor kedved támadna, csak nyugodtan gyere.- bólintott Slender

-Majd még találkozunk!-nézett vissza Kiko mosolyogva, majd kiment.

November 30.

Kiko naponta átjár hozzánk. Néha csak finoman célozgatunk arrra, hogy nyugodtan ideköltözhet, de mindig visszautasítja. Ja, és Hoodie is megkedvelte. Ma reggel amikor lementem még nem volt az asztalnál senki. Bementem a konyhába, hogy körülnézzek. Amikor megláttam, hogy mit össze bénáznak, azt hittem, hanyattesek a röhögéstől. Hát, ezek semmit sem értenek a főzéshez. A konyhapulton megláttam Kikot és felültem mellé.
-Hát, ez érdekes lesz..- vigyorogtam.
-Hát ja. Már vagy fél órája itt bénáznak!- vigyorgott a fiú.
-Miért, te jobbat tudsz?!-kérdezte Masky sértődöötten. Kiko egy flegma mosollyal leugrott a konyhapultról és kábé 10 perc alatt rendbehozta a reggelit. A srácoknak leesett az álla.
-Pfft, nagy cucc...-vonta meg a vállát Masky. Elmosolyodtam és kimentem az ebédlőbe megteriteni. Már éppen mentem volna fel szólni a többieknek, hogy kész a reggeli, amikor az ajtónál megláttam Kikot. Ráköszöntem, mire a fiú ridatan megfordult, majd felsóhajtott.
-Ellen! Megijesztettél!
-Hova mész?
-Ööö, ma nem érek rá, haza kell mennem bocsi!-hadarta és kiment. Hát ez fúrcsa. Szóltam a többieknek, hogy jöhetnek. Szinte senkinek sem tűnt fel Kiko eltűnése, csak nekem és Jeffnek.
-Kiko?-nézett rám kérdőn Jeff.
-Elment. Valami dolga volt...-húztam el a számat. Egész nap vártuk, hogy visszajöjjön, de csak nem jött. Végül Hoodieval még egy utolsót sétáltunk, mielőtt végleg beköszöntött volna a tél...