11. rész

December 26.

Kiko ma végre valahára felhívott! Amióta átmentem, azóta nem hallottam felőle...
-Halló?
-Ellen?
-Neem, a Pista bácsi!- nevettem a telefonba. Felismertem Kiko hangját. 
-Hahaha, nagyon vicces!- sóhajott.- Szóval valamikor tudnálak látni? Mármint, tök rég láttalak...- nevetett kínosan.
-Persze, hol?
-Öööh, ha tudsz, akkor gyere át...
-Oké!-vigyorogtam és letettem. Alig vártam, hogy újra találkozhassunk! Felkaptam egy pulcsit, és útnak indultam. Eléggé esett a hó, úgyhogy alig láttam valamit. Hunyorognom kellett, hogy észrevegyem a hóval borított kunyhó ajtaját. Amikor viszont végre kiszúrtam, meggyorsítottam a lépteimet és bekopogtam. Kiko

vigyorogva nyitott ajtót.
-Sziaa!- mosolyogtam rá.
-Szia, rég láttalak!- vigyorgott és intett, hogy kerüljek beljebb. Beléptem és hirtelen megcsapta az orromat a fahéj, a narancs és a mandarin édes illatának keveréke. Igazi meghitt, karácsonyi hangulat volt idebent. A szoba egyik sarkában a kandallóban javában égett a tűz, aminek már a látványától is melegséggel telt meg a szívem. A kandallótól nem messze egy szőnyegen virított a díszes karácsonyfa, alatta pedig egyetlen ajándékcsomag. Kiko megkínált egy kis forrócsokival, amit örömmel elfogadtam. Odasétált az ajándékért, egy laza mozdulattal felkapta, visszasétált és átadta. Óvatosan kibontottam. Elkerekedett szemekkel néztem az ajándékot. Shiva volt az. Shiva, a régi fekete macskám a régi életemből. Láttam rajat, hogy megismer. Ahogy régen mindig csinálta, felugrott a vállamra és onnan figyelt mindent. Odamentem Kikohoz és megöleltem.
- Köszönöm!- mondtam félig sírva. Shiva rengeteget jelent nekem. Kiko esetlenül visszaölelt.
-Miért olyan különleges? - kérdezte. Elnevettem magam.
-Ő volt régen a macskám!
-Komolyan?- nevetett mostmár Kiko is. Megsimogattam Shiva koromfekete szőrét, mire az állat hozzámdörgölőzött. Kinyújtottam a kezem a föld felé, a macska pedig leugrott. Elővettem a zsebemből egy kis dobozkát és odaadtam Kikonak.
-Kicsit kevesebb, mint amit te adtál, de...
-Ez gyönyörű!- nézte vidáman Kiko.
-Áh, semmiség.. Amikor megláttam, valamiért te jutottál eszembe.- vontam meg a vállam. A fiú feltette a nyakláncot és megölelt.
- Köszi! Igazából nem vagyok nagyon hozzászokva, hogy valaki ad nekem ajándékot..- pirult el. Hűű, de együtt tudok vele most érezni! De komolyan. Hirtelen rezegni kezdett a telefonom. Jeff küldött SMS-t.
-Bocsi Kiko, szívesen maradnék még, de mennem kell, Sally leesett egy fáról.- köszöntem el sietősen és kirohantam. Otthon előrángattam egy elsősegély készletet és hamar el is láttam Sally sebeit. A kislány megölelte a nyakam és belém csimpaszkodott. Felemeltem és leültettem a kanapéra. Kint Shiva szörnyen hangosan nyávogni kezdett. Mindenki riadtan fordult meg. Odakullogtam az ajtóhoz és kinyitottam. Shiva kecses léptekkel bejött a házba.
-Srácok, ő itt Shiva a macskám.- sóhajtottam.
-Hogy találtad meg,- kérdezte Hoodie.
-Kiko hozta vissza.
-Komoly?! De király! Slender, megtarthatjuuk?!- könyörgott Jeff.
-Rendben. Smile dognak úgyis kell egy barát.- bólintott Slender. Felmentem a szobámba és előkészítettem Shivának egy alvóhelyet. Amikor készen voltam megfordultam, és megláttam Hoodiet az ajtófélfának dőlve. Sóhajtottam. Tudom, hogy nem bírja Kikot és tudom, hogy féltékeny rá. Látom rajta. Sóhajtott, majd lement. Ez kész! Hihetetlen! Egyáltalán nem hiszik nekem! Idegesen lementem, majd félrehívtam Hoodiet.
-Mi bajod van Kikoval?!- kérdeztem, bár tudtam, hogy mi a baja.

-Mi lenne?
-Látszik rajtad, hogy nem kedveled! Sőt! Utálod!
- Miért?! Muszály mindenkivel jóban lennem?
-Nem, de azért nem kéne látványosan utálnod!- kiáltottam. Akkor jöttem rá, hogy mindenki minket figyel... Kirohantam a kertbe, mielőtt észrevették volna, hogy sírok. Utáltam a figyelem középpontjában lenni. Berohantam az erdőbe, majd amikor már elég messze jártam, leültem egy fa tővébe és bőgni kezdtem. Nem akarom elveszíteni Hoodiet! Mindennél többet jelent számomra. Hirtelen lépteket hallottam. Nem próbáltam meg elmenni, már úgyis tök mindegy. Lehajtott fejjel ültem a fa mellett, amikor valaki leült mellém. Crystal. Megölelt és megtörölgette a szememet.
-Miért sírsz? Azon kívül, hogy...
-Nem akarom elveszíteni!- szipogtam, majd megint kitört belőlem a sírás.
- Sssssh! Ne sírj! Nincs miért! Hidd el nekem, ő sem akar elveszíteni téged!
-Akkor miért nem bír megbékélni Kikoval?!
-Miért nem kérdezed meg inkább tőle?- mosolygott Crystal, majd felsegített. Hoodie végig ott állt a fa mögött és hallgatta amit beszéltünk. A földet nézte. Nem nézett a szemembe. Crystal odalépett és levette róla a maszkot. Sírt. Sóhajtott, amjd rám nézet. Crystal elhátrált, majd elment.
-Azért nem bírom Kikot, mert...
-Mert féltékeny vagy rá?
- Kicsit...
-Miért?
-Mert olyan jóban vagytok! Féltem hogy elvesztelek... Sajnálom...
Erre nem tudtam mit mondani. Sóhajtott és szomorúan rám mosolygott.
-Elég nagy hülye vagyok, nem? Megértem ha mérges vagy rám...
Megtöröltem a szemem, közelebb léptem és megöleltem. Visszaölelt.
- Nem haragszom.- mosolyogtam.
-Örülök.- mosolygott vissza. Kézen fogva sétáltunk vissza a házhoz. A fiúk füttyögve és tapsolva fogadtak minket. Elnevettem magam. Felmentünk Hoodieval a szobámba ahol Masky és Crystal éppen csókolóztak. Hát igen. Ők is összejöttek. :)