21. rész

Január 2.

Már bővel hajnali 5-6 körül járhatott az idő, amikor megérkeztünk. Én már majdnem csontig átfagytam, de a lelkem mélyéből feltörő utálat melegen tartott. Amikor végre a házhoz értünk, sóhajtottam.
- Na, akkor most hogyan tovább? - kérdeztem türelmetlenül.
- Ti hazamentek, én pedig teszem, amit tennem kell. - mondta Alex.
- ...Mivan? Csak úgy kész ennyi? Mi hazamegyünk te meg ittmaradsz? - értetlenül, és kicsit mérgesen bámultam.
- Ja, miért is ne? Talán probléma? - kérdezte Alex, összezavarodottan.
- Nem bízok benned annyira, hogy itthagyjalak! Mi van, hogyha elmondod neki amiről beszéltünk! - Jane lecsitított, mivel ekkor már kicsit hangosra emeltem a hangom.
- Nyugi El. Neked nem kell benne bíznod. Én viszont bízok benne. Eskü, biztosan nem fogja elmondani. De szerintem tényleg menjünk haza, teljesen át vagy fagyva. - mosolyogta Jane, és a kezét a vállamra tette. Én sóhajtottam, és megforgattam a szemeimet.
- Jólvan... - nem jó szívvel, de elindultunk. Jane és Alex integettek egymásnak, én pedig siettem előre. Szerintem ezután legalább egy hétig nem fogok tudni kimenni a házból.

~*~

Már majdnem fent volt a nap, mire hazaértünk. Hullafáradtan és nagyon fázva beestünk az ajtón, majd én dideregve valamilyen takarót kerestem. 

- Hát ti meg hol jártatok? - kérdezte Slenderman. Rengeteg dobozt tartott a csápjaival.

- Hosszú sztori.. De majd ha akarod később elmagyarázom. - legyintett Jane, és ő is lehozott magának egy takarót. Leült mellém a kanapéra, és átölelt, hogy jobban melegítsen. Enyhén elmosolyodtam.

- Te mit csinálsz azokkal a dobozokkal? - kérdeztem Slendert. 

- Hát, lementem a pincébe, és rájöttem, hogy tele van régi kacatokkal, úgyhogy azt gondoltam, kitakarítok. - válaszolta nyugodtan. - Hozzak nektek valamit?

- Forrócsokit, légyszi! - mosolygott Jane, én pedig bólintottam.

- Nekem is azt.. - Slender bólintott, és kiment a konyhába. 

Egy pár perc múlva már jó meleg volt, és ledobtuk a takarókat. Ránéztem Janere, akin egy fehér pulcsi volt. 

- Ez nem Jeffé? - kérdeztem, mire bólintott, nevetve.

- Ja, elcsórtam tőle tegnap. Tök kényelmes. - felállt, és előszedte a távirányítót, majd benyomta a tévét halkan. Slender visszajött két bögre forrócsokival, és odaadta nekünk. 

- Köszi Slendy! - mosolygott Jane.

- Kösz, Slender. - én is mosolyogtam mostmár. Slender sóhajtott, és elment. 

Jane felrakta a lábát a kanapé kartámlájára, és nekem dőlt. Egy kicsit meglepődtem, de nem bántam. Tovább néztük együtt a tévét, és lassan iszogattuk az italunkat. 

Mindig szerettem Jane közelében lenni, és vele lógni. Remek társaság, és mindig tudja, hogy hogyan nyugtasson le. Visszagondoltam a bevásárlós kalandunkra, és elkezdtem halkan nevetni.

- Mi az? - kérdezte a lány, mire megráztam a fejem.

- Csak eszembejutott, amikor Slender minket küldött el bevásárolni.. - ő is nevetett. 

- Az tök buli volt! ..Bár. megértem, hogy ezután nem akarnak minket küldeni. 

Tovább beszélgettünk mindenről, és semmiről. A tévé valami béna nyálas sorozatot nyomatott megint, de nem zavart. Imagzából csak háttérzajnak ment. 

Már nem is haragudtam annyira.

Ésss bocsánat a sok késésért... Megint :'D Viszont! Van egy pár kérdésem:

1) Mit szeretnétek inkább olvasni? Alex szemszögét, vagy Ellenét?  Akár mindkettőt? 

2) Jól hangzik-e esetleg egy.. Verseny! Arra gondoltam, lehetne mindenkinek aki szereti ezt a blogot vagy írni valamit, vagy rajzolni a bloggal kapcsolatban! Lehet írni mondjuk ennek a fanfictionnek egy fanfictiont, vagy mondjuk körülírni egy kis jelenetet, amit ti szeretnétek, vagy akár egy alternatív befejezését egy fejezetnek! A rajz pedig egyértelmű szerintem, csak rajzoljatok le valamit a blog bármely szereplőivel! 

A versenyt csak akkor hirdetem meg, ha lennének jelentkezők. És kérlek legyetek bátrak, nem kell a legjobbnak lenni semmiben!

Szóval várom a versennyel kapcsolatos javaslatokat, főképp a díjak iránt, hiszen arra semmi ötletem sincs :") 

Mindkét kérdésre kérlek válaszoljatok a kommentekben! További szép napot!

- Panda

20. rész

Január 2.

Ahogy beértünk a városba, felvettem a kapucnimat, és takarni próbáltam magamat. Mire
odakerültünk, már rég sötét volt, de akkor sem szerettem volna a véletlenre bízni.
- Szóval akkor kit is keresünk egész pontosan...? - kérdeztem Janetől, folyamatosan a fejemet forgatva, felfigyelve minden kis neszre.
- Mint mondtam, egy... Barátomhoz. - közölte Jane egy kisebb hatásszünet után. A szemeimet forgatva követtem, amíg oda nem értünk egy elég.. Elhagyatott sikátorhoz.
- Na jó, ez nekem nem szimpi, - közöltem, és indultam volna éppen vissza, amikor Jane megragadta a karom, és marasztalt.
- Ne félj Ellen, nem árt nekünk. -mosolyodott el. - Na? Jössz? - kérdezte Jane, de nem tőlem. Mindha a falnak mondaná, csak bámult a távolba, egy mosollyal az arcán. Majd hirtelen zörgést hallottam, és egy pár cipő koppanását. Hirtelen megfordultam, és hunyorogva figyeltem egy árnyat. Jane is megfordult, majd elindult az árny irányába. Mikor közelebb értünk, alig bírtam hinni a szememnek.
- Ez... Egy kisfiú. - Janere néztem, teljesen összezavarodva.
- Ellen, ez itt Alex. - A fiú mosolyogva intett nekem, majd felegyenesedett. - És nem egy kisfiú. 14 éves. - tette hozzá Jane.
- Aha,,,, - furán néztem a kölyköt egy ideig, és alig vettem észre, hogy az egyik szeme kék, a másik pedig zöld. Biztos észrevette, hogy bámulom, hisz a hajával eltakarta a szemét, mielőtt kinyújtotta a karját, hogy kezet fogjunk. Óvatosan megfogtam a kezét, majd megráztam.
- Üdv, Ellen. - tényleg tipikusan fél-mutáló tini hangja volt.
- Üdv...? - nem voltam túl biztos magamban. Ez a kis kölyök fog engem oly nagyon megsegíteni? - Szóval.. Ki is vagy te pontosan?
- Alex-
- Jó, jó nem arra vagyok kiváncsi, értem, ez a neved, oké. - kicsit feszült voltam mióta Natalie megjelent, így lehet, hogy nem igazán sikerült mindent úgy megfogalmazni ahogy azt akartam.
- Hát.. Árva vagyok. Lopásból élek. Néha elfajulnak a dolgok... - mondta vigyorogva.
- Aha.. Értem. És egész pontosan hogan tudna nekünk ő segíteni? - kérdeztem Janetől.
- Meg kéne keresni valamit.. Vagy szemmel tartani valakit. - mosolygott Jane a fiúra. - Amit akarsz, azt kapsz érte.
- Hmm, érdekes ajánlat. - közelebb lépett hozzánk. - Kit kéne figyelni?
- A neve Natalie. A vezetéknevét nem ismerjük. - közölte Jane.
- Hát az úgy nehéz lesz. Hol lakik?
- Az erdő kellős közepén. Odaviszünk, ha akarod.
- Gondolom nem csak egy átlagos csajszira kell itt gondolni. - nevetett Alex.
- Nem, ő is gyilkos. Amúgy valami olyasmit kéne róla találni, hogy kicsoda és micsoda, ja, meg azt, hogy esetleg megölt-e egy Mia Hart nevű nőt. - folytatta Jane, kezeivel gesztikulálva ahogy magyarázott.
- Értettem. Na, akkor menjünk. - a fiú tovább mosolygott, majd nyújtózkodott egy nagyot. Kicsit összehúztam magam, mivel így hajnali 3 környékén januárban nem volt túl kellemes az idő. Jane elindult előre, magamat és Alexet maga mögött hagyva, hogy mi kellemetlenül egymás mellett menjünk, szó nélkül. Mármint, egy pár percig csend volt, aztán felszólalt. Bár nekem a kínos csend jobban tetszett.
- Szóval, mit is tett ez a Natalie csajszi? - kérdezte, én annyira szívesen nem válaszoltam volna.
- Hát, Ellen jobban tudja mint én.. - hallottam Jane hangjában a mosolyt. Sóhajtottam egy nagyot.
- Teljesen mindegy. A lényeg az, hogy nem egy jó arc.
- Szerinted.
- Jane!!! Kinek az oldalán állsz?!?
- Jóó jóóó nyugiiii.... Viccelteeeeem... - röhögött Jane, majd felénk fordult. Az út további részében nagyrészt elmagyaráztuk Alexnek hogy mi történt, akármennyire is nem akartam. Elvileg "sokat segít majd", de szerintem csak kíváncsískodott. Mindenesetre, el lett mondva, és persze ő is kételkedett, de ki nem. Az út vissza az erdőbe, eglszen Natalie házáig hosszú lesz, de ha szerencsénk van, legalább elkapunk egy jó kis napfelkeltét..


Sziasztooook, bocsánat a hosszú várakozásért :'D csak hát felvételik, versenyek, magánélet.. Na de mindegy, megpróbálom magam rávenni, hogy többet írjak... 
Amúgy a színt megváltoztatom liláról, mivel szemhalál ezzel a blogfelülettel. Remélem senkit nem zavart meg, hogy mostanába mennyit változtatom a blogot :D 
- Panda 
(U.I: igen, a rajz az enyém, csak az elmúlt pár hónapban NAGYON sokat változtattam a stílusomon... Még próbálgatok egyet s mást :D)

19. rész

Január 2. (véééégre)


Nagyrészt az egész napot átaludtam, de nem érdekelt. Végre vége volt ennek a szörnyű napnak. Csakhogy sajnos mivel az egész napot átaludtam, sikerült olyan hajnali 2 körül felkelni. Hát jó, akkor nézegetem a plafont egy ideig. Hamarosan lépteket hallottam a folyosón, mire felkeltem, hogy körülnézzek. Hátha Jeff az, és éppen menne ölni. Vagy Hoodie. Vele is rég beszélgettem rendesen. Szinte résnyire nyitottam az ajtómat, ami miatt elég nehéz volt akármit is látni, de megoldottam valahogy. Mintha.. Mintha Jane lenne az. Ahogy jobban kinyitottam az ajtót, felém fordult, és elmosolyodott. Bizony, ez Jane.
- Nahát nahát, csak nem felkeltél? - kérdezte vidáman. Csak morogtam válaszként, majd kijjebb léptem.
- Akarsz menni valahova? - kérdeztem álmosan, a szememet dörzsölve.
- Persze, mért is ne. - vonta meg a vállát, végignézve rajtam. - Csak szerintem szedd össze magad először.
- Na nem, majd kimegyek pizsamában... - jegyeztem meg szarkasztikusan, majd visszamentem a szobába. Jane halkan kuncogott az ajtó előtt. Felvettem a hozzám legközelebb eső melegnek tűnő ruhákat, majd ismét kiléptem az ajtón.
- Hova menjünk? - kérdezte, ellökve magát a repedező faltól. Fáradtan megvontam a vállam, mire csak a szemét forgatta. - Jaaaj Ellen ne már! Olyan morcos vagy.
- Ja. Jó, hogy feltűnt.
- Akkor én döntöm el, hogy hova megyünk! Jelentette ki határozottan, majd megragadta a csuklómat, és elindult lefelé.
- Nekem aztán jó. - félhalottan követtem, és igazából már az sem érdekelt, hogy nincs kabátom. Volt rajtam vagy két pulcsi, az bőven elég.
- Nem fogsz te így fázni? - kérdezte Jane az ajtóban állva, miközben a saját kabátját húzta össze.
- Nem bizony. - feleltem szárazan, miközben majdnem letörtem a kilincset. - Ez a ház percről percre több darabjára hullik szét.. - morogtam az orrom alatt, majd végül sikerült kinyitnom.
Kiléptünk az ajtón, és szinte rögvest összerezzentem. Hideg van.
- Még mindig nem fázol? - kérdezte Jane mosolyogva.
- Nem. - közöltem határozottan, majd elkezdtem a hóban lépkedni.
- Hé, El, erre megyünk! - nevetett Jane, majd elkezdtett menni a másik irányba. Követtem csendesen, érezve, ahogy az arcom vörösen világít.
- Szóval... Akarsz beszélni erről az egész Natalie-s drámáról? - kérdezte finom hangon.
- Attól függ. Akarod tudni?
- Attól függ, akarsz róla beszélni?
- ... Jó, oké, elmondom. - mély levegőt vettem, mielőtt belekezdtem volna a mondókámba. - Szóval... Kiderült, hogy Natalienak van egy nagy szobája, tele hullákkal meg minden. Ez eddig tök okés. de ott vannak az aktáik is. És megtaláltam egy aktát, amiben az anyám információjai voltak.
- Jaj. - motyogta, a száját húzva. - És aztán?
- Aztán visszamentem Crystallal és Jeffel, de nem találtuk az aktát. Mindenki engem nézett hülyének persze.
- Ez... mindent megmagyaráz.
- Ja. Szóval emiatt a drágaság miatt nem ismertem az anyámat, és lettem ilyen.
- Milyen?
- Hát... Hát tudod, gyilkos.
- És ez egész pontosan miért baj? Enélkül biztos nem ismertél volna meg minket.
- De azért szívesen megismertem volna azt aki kinyomott magából! - háborodtam fel, belerúgva egy fába.
- Jogos, jogos... Biztos, hogy ő volt az?
- Ha nem ő, akkor senki sem.
- Viszont nem találtátok az aktát... - morogta eltűnődve.
- Igen Jane, nem találtuk az aktát. - feleltem vissza feszülten.
- Mivan, hogyha eltüntette?
- Sok minden mást nem csinálhatott vele.
- Mi lenne, ha kiderítenénk, hogy hova, és miért? - nézett rám végül, sejtelmes mosollyal az arcán.
- ...Ezt hogy érted? - elég zavarodottan néztem vissza rá, majd belesétáltam egy fába. - És mellékesen hova megyünk?!
- Hát tudod, megfigyelnénk egy kicsit.. Kiderítenénk róla egyet s mást... Amúgy nem tudom, csak sétálgatunk. - vonta meg a vállát, magabiztosan mosolyogva.
- Mire mennénk vele..? Én már megpróbáltam egyszer, de észrevett... Akkor találtam meg az aktát. - válaszoltam, mostmár a havat figyelve.
- Csakhogy nekem van egy emberem, aki tudna segíteni.. - ismét sejtelmesre váltott a tekintete, majd oldalba bökött. - Na? Mit veszíthetünk?
- Igazán.. rejtélyes vagy ma. - sóhajtottam. - De végül is, igazad van. Nincs mit veszíteni. Ki ez az embered neked?
- Majd meglátod... Csak kövess. - majd előrébb lépett, és tovább haladt, az erdőből kifelé...



Tyűű na ez is sokáig tartott... 
Konkrétan leragadtam a harmadik mondatnál de nem baj, végre befejeztem! És meg is terveztem előre egy pár részt ;^)
Addig is, remélem tetszik! (A sztori + a kép is,,)
- Panda

Ismét update

Családi okok miatt egész jövő héten nem leszek, majd huszonkilencedikén megint elmegyek, és csak augusztusban jövök vissza, ezért ha minden igaz, ebben a hónapban nem lesz rész. Remélem be tudom hozni a lemaradást, de nem ígérek semmit.
- Panda

18. rész

Január 1. (...)

Végig mentünk az összes szobán egy röpke 10-15 perc alatt. Kicsit elcsodálkoztam, de meg is könnyebbültem, hogy semmi különös nem volt egyikben sem. Csak egy szimpla egy hálós, egy fürdős, egy konyhás lakáska egy-két üres szobával. Ezek a szobák tele voltak pakolva régi kartondobozokkal, amikben képek, ruha anyagok, pár antik dolog, meg egy pár fegyver, aminek nagy része csak dísz. Ha nem tudnám, hogy Creepypasta, azt hinném, hogy tök normális... Bár, mg így is meglepően az.
- Szóval mikor lettél.. Tudod- - kérdeztem, hogy megtörjem a pillanatnyi csendet, miután Natalie bezárta az utolsó ajtót is.
- Régen. - közölte egyszerűen, egy barátságos mosollyal az arcán, majd továbbsétált a folyosón.
- Na hát ezzel sokra mentem.. - morogtam, majd követtem. Ahogy körülnéztem, észrevettem egy ajtót, amibe nem nyertem még betekintést. - Ott mi van? - kérdeztem, az ajtó felé mutatva. Natalie megállt és felém fordult, majd az ajtó felé. Kicsit elmélyülten bámulta, mintha gondolkozna, hogy mit mondjon, mielőtt újra mosolyra húzta a száját.
- Csak még több régi kacat. - közölte, majd indult volna tovább, de én nem hagytam annyiban az ügyet.
- Azért megnézhetnénk, nem?
- ... Ellen, kérlek. Annyi dobozt gyömöszöltem oda, ha kinyitnánk, ránk esne.
- Akkor odébbállunk.
Erre már nem tudott mit lépni. Visszajött az ajtóhoz, és kelletlenül lenyomta a kilincset, az ajtót résnyire nyitva. Orrfacsaró bűz lepte el a folyosót. Ismerős ez a szag... Talán vér?
Ahogy beléptünk a szobába, hunyorogva néztem körbe a félhomályban. Csak egy pár résen szűrődött be fény, és amit csak ért, ott megvilágította a temérdek port. A szag pedig egyre erősebb lett. Tényleg vér volt. A szoba közepén pedig egy férfi volt, egy székhez kötözve, mind a szája, mind a szeme bekötve. Szerintem eszméletlen volt. A szoba többi része pedig különböző eszközökkel, és iratokkal volt tele. Felvettem egy aktát, majd gyorsan átlapoztam.
- Ez... Elképesztő. - mondtam halkan, elámulva a látványon. Az iratban minden le volt írva az áldozatairól. Magasság, súly, lakhely, szemszín, MINDEN.
- Hát igen.. - szelíden mosolygott, de éreztem, hogy feszült. Az adatok között némelyik kép át volt húzva. Gondolom ők akiket már elkapott.
- Nem hittem volna.. - belekezdtem egy mondatba, amit nem igazán tudtam hogyan befejezni. Leraktam az iratokat, majd felvettem egy pár másikat mindet átolvasva. Némelyikről hallottam, de csak így névről, hogy eltűntek. Halkan felnevetett.
- Hát igen, egy élet munkája. - látszólag feszengett. - Most már mehetünk?
Megráztam a fejem, és tovább olvasgattam, majd egy ismerős névre bukkantam. Mia Hart, lánykori nevén Mia Willow. Az anyám neve. Nem, ez biztos hogy nem.. Tovább olvastam az adatokat. Vörös haj. Barna szemek. Házas. Egy gyermek. Ellen Hart.
Remegő kezekkel és könnybe lábadt szemekkel olvastam tovább az információkat. Ez nem lehet.. Miatta halt volna meg az anyám..?
Visszahelyeztem a lapot, és szinte egész testemmel remegve fordultam vissza a gyilkos felé.
- Ezért nem akartam, hogy be gyere... - közölte rekedtes hangon. Sikítani akartam. Éreztem, ahogy elfojt a pánik. Elkezdtem szaladni, félrelökve az ajtóból, majd kirohanva a házból. Nem. Nem lehet, hogy MIATTA ment tönkre az életem. Az ő hibája az egész.
Hazáig meg sem álltam. Berontottam a házba, lihegve, de már aligha remegve. Riadtan nézett rám BEN, leállítva a játékát.
- Mi van, Smile megkergetett? - kérdezte, felém fordulva.
- Natalie.. - lihegtem, mire egy páran még a szobába jöttek.
- Mi van vele? Valami baj van? - kérdezte Jeff, miközben Hoodie hozzám sietett, és a hátamra rakta a kezét, simogatva,
- Ő MAGA A BAJ! - kiáltottam, a könnyeimet visszafojtva. - Ő ölte meg az anyámat!!
Hirtelen zűrös lett a légkör.
- Na és? Nem mintha nem lenne itt mindenkinek a családja elbaszva. Nem mindegy? - kérdezte BEN flegmán, visszafordulva a tévé felé. Hoodie a kanapéhoz kísért.
- Jaj ne már Ellen, értem, hogy neked nem szimpi, de azért na.. - morogta Jeff. Hoodie leült mellém és megölelt, még mindig szótlanul maradva. Már Crystal és Masky is a szobában voltak.
- Igaza van, El. Nem kell túlzásba vinni a féltékenykedést. - mondta Crystal, a szemeit forgatva.
- Még te is ellenem vagy?! - a saját énem is ellenem fordult. Ez kész. - Masky?! Hoodie?!
Masky félősen megvonta a vállát. - Éééén ebből kimaradok...
- Hoodie?! - az utolsó reményem. ha már a saját pasim sem hisz nekem, nagy a gáz.
- Ellen, tudod, hogy szeretlek, de nem akarok senki pártjára sem állni.
- Hát ez kész.. - sóhajtottam, majd finoman eltoltam magamtól. - Van bizonyíték is!
- Még pedig mi? - kérdezte Jeff hitetlenül.
- Adatok vannak felírva minden áldozatáról! Láttam!
- Na, azt megnézném. - kacagott BEN, le se véve a szemét a játékról.
- Megmutatom, ha kell! - elhúzódtam Hoodietól és felálltam. - Aki nem hisz nekem, annak megmutatom! Mindet!
-Majd meséljétek el hogy mi volt, oksa? - kérdezte BEN, mlg mindig a játékával foglalkozva. Jeff is odalépett hozzám. Crystal szintúgy.
- Hát legyen.

~*~

Elindultunk így hármasban vissza Nataliehoz. Már régen az út felénél jártunk, amikor Jeff felszólalt.

- Ha igazad van, és tényleg van bizonyíték, akkor amúgy mit akarsz, mit tegyünk? Csesszük le, mert megölt valakit? Ő egy Creepypasta, Ellen, ez a dolga.. 

- Miatta lettem ilyen! - válaszoltam felháborodva. 

- Sz'al miatta létezem. - vonta le a következtetést Crystal. - és miatta van pasid. És nekem is. 

- Gyakorlatilag csak megköszönni tudnád neki.. - vonta meg a vállát Jeff. Esküszöm egyre dühösebb lettem. 

- Na jó, hagyjuk ezt a beszélgetést. - csattantam fel, előre gyalogolva. Nemsokára oda is értünk. Szinte dörömböltem az ajtón amíg ki nem nyitotta Natalie az ajtót. 

- Ellen! Miért szaladtál el úgy? Megijedtem.. - igazán szívesen bevertem volna azt az álszent képét, de ellenálltam a kísértésnek.

- Bejöhetünk? Meg akarom mutatni nekik azt a szobát. - közöltem sivár hangon, mire a lány szimplán bólintott. 

- Ja, szia Jeff! Crystal! - odébblápett, hogy beengedjen minket, én pedig egyenest a szobához viharzottam. A másik kettő még egy kicsit szocializált, majd követtek engem. Kinyitottam az ajtót, és elkezdtem azonnal kutatni a lapokért. Nem volt ott, ahol hagytam. De jó. 

- Aztarohadtmiazisteneznagyonmenő - hadarta Jeff, elámulva a szobán. Crystal egyetértően bólintott.

- Ezzz.. Wow. 

Amíg ők ámuldoztak a szobán, én pánikszerűen kerestem azt az aktát, ami anyámról szólt. - Valahol itt kell lennie.. - morogtam. - segítsetek ti is! 

- Ja tényleg, infót keresünk. Mi a neve?
- Mia Hart. - válaszoltam, átfutva egy köteg lapot. Semmi. 

- Mit.. Mit kerestek..? - kérdezte Natalie, összezavarodott képet vágva, az ajtófélfának dőlve.

- Tudod te nagyon jól, hogy mit keresünk! - csattantam rá, körbe-körbe járkálva. A székhez kötözött pasas jól ki lehetett ütve, hogy még erre sem kelt fel. 

- Mi..?? - most már én is kezdtem elbizonytalanodni magamban. Csak megőrültem volna..? Lehetetlen, biztos, hogy láttam! De most pedig sehol..

- Mia... Mia... Mia.. Nem, itt semmi. - sóhajtotta Jeff, eldobva egy aktát. - Megmondtam. 

- Hé, vigyázz az aktáimmal! 

- Bocsesz. 

Ránéztem Crystalra, aki elmélyülten tanulmányozta az egyik aktát.

- Na, valami?

Mikor feleszmélt, hogy hozzá beszélek, megrázta a fejét. - Ja, nem, semmi. Ez egy srác. 

Na jó, ez kész.. Nem lehet, hogy csak úgy elnyelte volna a föld.. Leültem a padlóra, a távolba bámulva. Lehetetlen. Jeff odajött és megfogta a karom, felrántva a padlóról. 

- Na, Ellen, most szépen jössz és bocsánatot kérsz, aztán megyünk haza. Aludnod kéne egy kicsit. Nagyon fáradt lehetsz. - morogta, majd odarángatott Nataliehoz.

- Bo.. bocsánat... - alig voltam magamnál. Nem lehet, hogy az egészet csak képzeltem. Lehetetlen. 

- Nem tudom, hogy mit feltételeztél rólam, de semmi baj. - mosolygott rám Natalie, és megsimogatta a fejem. - Pihenj le. 

Crystal is felállt, megveregetve a vállam. - Legalább sétáltunk egy jót. - vigyorogta, majd Jeffel együtt kirángatott valahogy a házból. Már alig bírtam magamtól menni. Teljesen leblokkoltam.

- Na, hát tényleg bocsi emiatt, de Ellennek enyhe üldözési mániája van úgy látom. - mondta Jeff a ház előtt, mielőtt végleg elköszönt volna Natalietól. 

- Kicsit néha szégyellem magam miattad. - nevetett Crystal hazafelé menet. - Elég sok volt ez a nap mondjuk, szóval nem hibáztatlak. 

Már nem is válaszoltam. Csak haza akartam érni, és elbújni a szobámban és aludni. Semmi mást nem akartam. 

Vajon mi az igazság? Ellen hallucinált, vagy Natalie hazudik? 

Hinni fog valaki Ellennek? 

Majd kiderül...

Naaaa, mit gondoltok? Egy kis kellemes január júniusban?? 

Tudom, elég sokáig húztam ezt a részt, de azért írtam is bőséggel :D (Kb a kétharmadát ma hoztam össze mer valamiért hiperaktív lettem,,,)

Meg hát itt az év vége, beteg is voltam.. Deee most már kellemes nyári szünetet mindenkinek!!

Reméljük írok egy kicsit többet a szünetben.. :D 

- Panda 

(U.I: akartam nektek valami szépet rajzolni de nem volt kedvem szóval itt egy Natalie firka :D)

Kiraktam egy "kérdezz-felelek" oldalt, ha akarjátok, csekkoljátok le ameddig a kövi rész készül :)
- Panda

Kérdezz-felelek!

Sziasztok, ismét itt egy rendkívüli bejegyzés! 
Mivel úgy éreztem, hogy nem kommunikálok veletek eleget, szeretnék egy kérdezz-feleleket csinálni!
Mától Május 19-ig küldjetek nekem a kommentekben, vagy akár az emailemre (roxyyxor22@gmail.com) kérdéseket, amelyeket ha sikerül, huszadikán megválaszolok egy másik bejegyzésben!
A kérdések vonatkozhatnak vagy a blogra, vagy akár rám is :) 
*Nem garantálom, hogy minden kérdést megválaszolok, de minden tőlem telhetőt megteszek! 
Ha akarjátok, akár személyesen a szereplőktől is kérdezhettek! 
Várom a kérdéseiteket!!
- Panda