12. rész

December 30.

Hűű.. Ma nagyon szét voltam esve.. Alig néhány perccel dél előtt keltem és amikor mentem ebédet csinálni, a konyhából csatatér lett. Hála az égnek, a legtöbb Creepypasta kerüli a konyhát, de Slender biztos nagyon mérges lesz... Na, mindegy, megpróbálok egy kicsit feltakarítani... Hát, ez nem sikerült... Még néhány tányért is sikerült viszont összetörnöm.. Remek. Nem tudom, hogy mi van velem ma, de az tuti, hogy valami nagy gáz van... Amikor bementem a nappaliba, örömmel láttam, hogy nem csak én érzem magam zombinak ma... A fele társaság úgy nézett ki, mint akiket most rángattak ki a sírjukból..
-Mindenki ilyen fáradt ma?- kérdeztem nyúzottan, mire a többiek egyhangúan nyöszörögtek valami igen félét, vagy csak bólintottak. Együttérzően néztem végig rajtuk, majd leültem BEN mellé tévézni.  Smile és Shiva berohantak a házba, és kergetőztek.
- Ezek hogy bírnak így rohangálni?! - nyöszörgött Jeff.
- Állatok.. Ez nálunk normális... - vontam meg a vállam. Felálltam, odamentem a macskámhoz, és felemeltem. Shiva nyivákolt egyet, megkarmolta az arcom, és elrohant.
- Áu! Rohadt macska... - húztam el a számat.
- Kell sebtapasz? - jött oda Jeff. Rámosolyogtam és bólintottam.
- Jól jönne. - mondtam és elvettem a sebtapaszt. Beragasztottam a sebem és visszaültem a tévé elé. Nem nagyon szerettem a focit, de ez van. Hírtelen Slender rontott be a szobába.
- Ki volt a konyhában?! - üvöltötte. Mindenki dermedt csendben ült. Crystal éppen akkor jött le a lépcsőn. Idegesen ránéztem. Rámvigyorgott és odaállt Slender elé.
- Ja, az én voltam... - vonta meg a vállát. Na igen, ilyen helyzetekben bezzeg tök rendes! Na, hagyjuk.
- Miért?!
- Meg akartam próbálni valami reggelit összedobni de nem nagyon sikerült.. - vigyorgott kínjában. Slender hatalmasat sóhajtott és megrázta a fejét.
- Kérlek takarítsd fel. - mondta és elment. Crystal megfogta a karom és behúzott a konyhába.
- Az egy dolog, hogy elviszem a balhét, de te is segítesz! - vigyorgott és odaadott egy felmosóvödröt. Álmosan bólintottam és elmentem megtölteni vízzel. Miután sikeresen feltakarítottunk és sikerült nem mégjobban szétszedni a konyhát, kelletlenül visszatértem az unalmas napomhoz...


Kedves olvasók!
Köszönöm, ha ilyen sokáig velem tartottatok! Ha nem, akkor is!
*sóhaj* De térjünk a lényegre....
Nem lesz több rész.
Vége. Kész. Ennyi volt. Nincs ötletem, se semmim! 
DE! Kedves Magyar Creepypasta rajongók, cseppet se féljetek! 
A nyár folyamán (avagy nemsokára) kezdek egy új Creepypasta blogot amit megpróbálok be is fejezni! 
Sok sok sok szeretettel:
A Hírtelen nagyon random és szerető írótok
~ HappyBuby-chan ~

Szóval ja...

Eléggé sokszor változtatok nevet... Most is megváltoztattam.... :D De ehhez szokjatok hozzá, mert elég gyakori... :P Nemsokára (vagy sokára) jön az új rész!! Az igazat megvallva, teljesen kifogytam az ötletekből... De nyugi, ez átmeneti. Addig is,
Sayonara!

11. rész

December 26.

Kiko ma végre valahára felhívott! Amióta átmentem, azóta nem hallottam felőle...
-Halló?
-Ellen?
-Neem, a Pista bácsi!- nevettem a telefonba. Felismertem Kiko hangját. 
-Hahaha, nagyon vicces!- sóhajott.- Szóval valamikor tudnálak látni? Mármint, tök rég láttalak...- nevetett kínosan.
-Persze, hol?
-Öööh, ha tudsz, akkor gyere át...
-Oké!-vigyorogtam és letettem. Alig vártam, hogy újra találkozhassunk! Felkaptam egy pulcsit, és útnak indultam. Eléggé esett a hó, úgyhogy alig láttam valamit. Hunyorognom kellett, hogy észrevegyem a hóval borított kunyhó ajtaját. Amikor viszont végre kiszúrtam, meggyorsítottam a lépteimet és bekopogtam. Kiko

vigyorogva nyitott ajtót.
-Sziaa!- mosolyogtam rá.
-Szia, rég láttalak!- vigyorgott és intett, hogy kerüljek beljebb. Beléptem és hirtelen megcsapta az orromat a fahéj, a narancs és a mandarin édes illatának keveréke. Igazi meghitt, karácsonyi hangulat volt idebent. A szoba egyik sarkában a kandallóban javában égett a tűz, aminek már a látványától is melegséggel telt meg a szívem. A kandallótól nem messze egy szőnyegen virított a díszes karácsonyfa, alatta pedig egyetlen ajándékcsomag. Kiko megkínált egy kis forrócsokival, amit örömmel elfogadtam. Odasétált az ajándékért, egy laza mozdulattal felkapta, visszasétált és átadta. Óvatosan kibontottam. Elkerekedett szemekkel néztem az ajándékot. Shiva volt az. Shiva, a régi fekete macskám a régi életemből. Láttam rajat, hogy megismer. Ahogy régen mindig csinálta, felugrott a vállamra és onnan figyelt mindent. Odamentem Kikohoz és megöleltem.
- Köszönöm!- mondtam félig sírva. Shiva rengeteget jelent nekem. Kiko esetlenül visszaölelt.
-Miért olyan különleges? - kérdezte. Elnevettem magam.
-Ő volt régen a macskám!
-Komolyan?- nevetett mostmár Kiko is. Megsimogattam Shiva koromfekete szőrét, mire az állat hozzámdörgölőzött. Kinyújtottam a kezem a föld felé, a macska pedig leugrott. Elővettem a zsebemből egy kis dobozkát és odaadtam Kikonak.
-Kicsit kevesebb, mint amit te adtál, de...
-Ez gyönyörű!- nézte vidáman Kiko.
-Áh, semmiség.. Amikor megláttam, valamiért te jutottál eszembe.- vontam meg a vállam. A fiú feltette a nyakláncot és megölelt.
- Köszi! Igazából nem vagyok nagyon hozzászokva, hogy valaki ad nekem ajándékot..- pirult el. Hűű, de együtt tudok vele most érezni! De komolyan. Hirtelen rezegni kezdett a telefonom. Jeff küldött SMS-t.
-Bocsi Kiko, szívesen maradnék még, de mennem kell, Sally leesett egy fáról.- köszöntem el sietősen és kirohantam. Otthon előrángattam egy elsősegély készletet és hamar el is láttam Sally sebeit. A kislány megölelte a nyakam és belém csimpaszkodott. Felemeltem és leültettem a kanapéra. Kint Shiva szörnyen hangosan nyávogni kezdett. Mindenki riadtan fordult meg. Odakullogtam az ajtóhoz és kinyitottam. Shiva kecses léptekkel bejött a házba.
-Srácok, ő itt Shiva a macskám.- sóhajtottam.
-Hogy találtad meg,- kérdezte Hoodie.
-Kiko hozta vissza.
-Komoly?! De király! Slender, megtarthatjuuk?!- könyörgott Jeff.
-Rendben. Smile dognak úgyis kell egy barát.- bólintott Slender. Felmentem a szobámba és előkészítettem Shivának egy alvóhelyet. Amikor készen voltam megfordultam, és megláttam Hoodiet az ajtófélfának dőlve. Sóhajtottam. Tudom, hogy nem bírja Kikot és tudom, hogy féltékeny rá. Látom rajta. Sóhajtott, majd lement. Ez kész! Hihetetlen! Egyáltalán nem hiszik nekem! Idegesen lementem, majd félrehívtam Hoodiet.
-Mi bajod van Kikoval?!- kérdeztem, bár tudtam, hogy mi a baja.

-Mi lenne?
-Látszik rajtad, hogy nem kedveled! Sőt! Utálod!
- Miért?! Muszály mindenkivel jóban lennem?
-Nem, de azért nem kéne látványosan utálnod!- kiáltottam. Akkor jöttem rá, hogy mindenki minket figyel... Kirohantam a kertbe, mielőtt észrevették volna, hogy sírok. Utáltam a figyelem középpontjában lenni. Berohantam az erdőbe, majd amikor már elég messze jártam, leültem egy fa tővébe és bőgni kezdtem. Nem akarom elveszíteni Hoodiet! Mindennél többet jelent számomra. Hirtelen lépteket hallottam. Nem próbáltam meg elmenni, már úgyis tök mindegy. Lehajtott fejjel ültem a fa mellett, amikor valaki leült mellém. Crystal. Megölelt és megtörölgette a szememet.
-Miért sírsz? Azon kívül, hogy...
-Nem akarom elveszíteni!- szipogtam, majd megint kitört belőlem a sírás.
- Sssssh! Ne sírj! Nincs miért! Hidd el nekem, ő sem akar elveszíteni téged!
-Akkor miért nem bír megbékélni Kikoval?!
-Miért nem kérdezed meg inkább tőle?- mosolygott Crystal, majd felsegített. Hoodie végig ott állt a fa mögött és hallgatta amit beszéltünk. A földet nézte. Nem nézett a szemembe. Crystal odalépett és levette róla a maszkot. Sírt. Sóhajtott, amjd rám nézet. Crystal elhátrált, majd elment.
-Azért nem bírom Kikot, mert...
-Mert féltékeny vagy rá?
- Kicsit...
-Miért?
-Mert olyan jóban vagytok! Féltem hogy elvesztelek... Sajnálom...
Erre nem tudtam mit mondani. Sóhajtott és szomorúan rám mosolygott.
-Elég nagy hülye vagyok, nem? Megértem ha mérges vagy rám...
Megtöröltem a szemem, közelebb léptem és megöleltem. Visszaölelt.
- Nem haragszom.- mosolyogtam.
-Örülök.- mosolygott vissza. Kézen fogva sétáltunk vissza a házhoz. A fiúk füttyögve és tapsolva fogadtak minket. Elnevettem magam. Felmentünk Hoodieval a szobámba ahol Masky és Crystal éppen csókolóztak. Hát igen. Ők is összejöttek. :)

10. rész

December 24.
Végre eljött a nagy nap! Karácsony van! Általában ez nem egy túl vidám nap számomra, de remélem, idén máshogy lesz. Amikor reggel lesétáltam a konyhába, máris éreztem a karácsonyi hangulatot. Jeff, E.J, Jane és Millena a fát díszítették, Slender, Masky és Hoodie a konyhában tevékenykedtek, BEN, Smile dog, Sally és L.J pedig a házat dekorálták. Besétáltam a konyhába és beálltam segíteni. Hamar végeztünk, majd összepakoltunk. Még ebédig volt vagy egy óra, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy megnézünk egy filmet. A film felénél nagyjából kinéztem az ablakon és megláttam, hogy esik a hó. Odarohantam és úgy bámultam mint egy kisgyerek. Hoodie odajött és átkarolt.
-Kimegyünk?-kérdeztem.
-De hát esik a hó!
-És akkor mi van?- értetlenkedtem. Felkaptam a kabátomat és kirohantam. Hoodie is kijött. Elbújtam egy fa mögé és megbodtam egy hógolyóval. A fiú nem haygta annyiban. Összegyúrt egy hatalmas hógolyót és hozzámvágta. Edébig jól el voltunk. Akkor bementünk és teleettük magunkat. Mindenkinek ízlettek a sütik. Ebéd után már nem csak én voltam teljesen felpörögve. Sallyvel olyanok voltunk mint két nyolc éves. Bár, Sally tényleg nyolc éves, de mindegy.
-Mikor lesz ajándékbontááás?-nyaggattuk Slendert.
-Majd. Várjatok.- sóhajtott és kiküldöttt a kertbe, hogy foglaljuk el magunkat. Szóval a srácokkal építettünk egy hatalmas hóembert. Éppen lesimítottam az egyik oldalát, amikor hátulról valaki megdobott egy hógolyóval. Hátrafordultam és megláttam a tettest. Jeff a földön fentrengve röhögött. Gyúrtam egy hógolyót és a fejébe nyomtam. És akkor elkezdődött a hócsata. Két csapatra váltunk. Az én csapatomban volt Masky, Hoodie, E.J, Millena, és Crystal, aki időközben felkelt. Jeff csapatában L.J, BEN, Smile dog, Jane és Sally voltak. Igen, Sally is beszállt. Amikor elkezdődött a játék mi elfutottunk az erdő egyik távoli részébe, hogy haditervet készítsünk. Végül abban maradtunk, hogy felépítünk egy barikád szerűséget és kémeket küldünk. Amikor végeztünk a menedék barikáddal, elküldtük Masky-t és Hoodie-t, hogy nézzék meg, hogy mit csinálnak a többiek eközben.
-Hát, nem haladnak túl jól...- nevetett Masky amikor visszaértek.
-Mert?
-Még egy fal sincs ami megvédi őket!- sóhajtott Hoodie.
-Oké, akkor most kell támadnunk!- néztem a többiekre- mindenki készítsen annyi hógolyót, amennyit csak tud. Van egy ötletem...- vigyorogtam és elmentem. A ház mögött találtam egy talicskát. Visszavittem a bázisunkhoz és belepakoltam a hógolyókat. Mivel Crystal képességei erősen kötődnek a télhez, neki nem kell külön csinálni. Ő csak megidéz néhányat, és kész. Hogy ne essenek szét a gyolyók, Crystal még jobban lefagyasztotta őket. Odahúztuk a talicskát a másik csapathoz és megvártuk hogy észrevegyenek. Amikor Sally meglátott, lefagyott. Megbökdöste Jeffet, aki riadtan fordult meg. Megfogtunk egy-egy hógolyót és megdobáltuk őket.
-Nee!! Állj!- nevetett Jeff. Abbahagytuk.- Jó, nyertetek!- röhögött és kezet fogtunk.
-Srácok, gyertek!-szólt ki Slender. Izgatottan berohantam. Mindenki beült a fa alá és elvette az ajándékát. Annyi mindent kaptam, hogy szinte fel sem lehetne sorolni. Hoodie ajándékát nyitottam ki utoljára. Egy fél szív medál volt. Lehajolt mellém és megmutatta, hogy nála van a másik vele. Rámosolyogtam és megöleltem. Remekül telt mindenkinek a karácsony. Masky egy karkötőt adott Crystalnak. Nagyon örült neki. Csak Kikot hiányoltuk egy kicsit. Az ő ajándékát félretettem...

9. rész

December 10.
Kiko már vagy egy hete nem jelentkezik. Kezdek aggódni érte. Próbáltam hívni is, de semmi.Végül úgy döntöttem, felkeresem, hoy hol lakik. Nem kellett sokat járkálom az erdőben, hiszen már szinte kívülről ismertem az egészet. Hamarosan meg is láttam eg ykis kunyhót. Bekopogtam. Kiko nyitott ajtót.
-Mit keresel itt?!- nézett rám idegesen.
-Aggódtam. Már hetek óta nem jelentkeztél...
-Gyere be!-sóhajtott és elllt az ajtóból. Kicsi ház volt, aligha volt nagyobb a mi nappalinknál.
-Miért tűntél el?- tértem rá a lényegre.
-Kikoooooo! Hol vagy?- sipította egy magas hang. Kiko sóhajtott.
-Na vajon?- nyögte. Az emeletről letrappolt két szinte teljesen egyforma lány.
-Ő ki?- kérdezte ez egyik.
- Ő Ellen. Náluk lógok általában.
-Ááááh, ééérteem!!-vigyorgott a másik.
- Ellen, ők itt Lindy és Mandy. Miattuk nem tudtam menni.- mutatott az ikrek felé Kiko. - Lindy bal karja eltört.
-Értem..- bólntottam. A hosszú hajú meglóbálta a kezét. Be volt fáslizva. Tehát ő Lindy. A lányok nevetve felmentek vissza a emeletre.
-De attól, hogy eltört a keze, attól neked miért kell itt maradnod?
-Mert a kórházba nem mehettek el! Mandynek pedig annyi túlélési képessége van mint egy asztalnak...- húzta el a száját. Nevtve bólintottam.
-Nekem eléggé nagynak tűntek... Hány évesek?
-Nemsokára betöltik a tizenötöt.
-És még mindig neked kell róluk gondoskodni?
-Igen. Anya már bízta őket.
-És ő most hol van?
-Odafent...-mutatott a felettünk lévő emeletre. Majd kisebb szünet után a padlóra.- Vagy odalent...-
-Oh, értem.. Sajnálom..
-Áh, nem gáz... Már megszoktam.- felelte szomorú mosollyal és a gáztűzhelyhez ment, majd beizzította.
-Segíthetek?
-Miben?
-Valamiben.
-Nem kell, kösz...-rázta meg a fejét. Hirtelen megcsörrent a telefonom.
-Halló?
-Ellen! Hol vagy?- kérdezte Jeff.
-Ja, mindjárt megyek! Az erdőben vagyok...
-Oké, szia!- azzal letette.
-Mennem kell.
-Rendben, szia.
-Mikor tudsz újra jönni?
-Nem tudom.
-Oké.
-Ja és ne szólj a többieknek...
-Miről?
-Arról, hogy miért nem mehetek...
-Rendben!-bólintottam és kimentem. Amikor hazaértem, szinte senki sem volt otthon.
-Hol van mindenki?- kérdeztem Jefftől.
-Készülnek a karácsonyra.
-Máris?
-Hát, nemsokára tele lesz az összes bolt emberekkel..
-Jogos.. Te miért maradtál akkor itthon?
-Mert én nem a boltban veszem meg az ajándékokat. Én magam készítem őket.
-Hűha.
-Amúgy hol voltál?- kérdezte.
-Mondom, az erdőben!- feleltem.
-Ahha....  Hogyhogy nem fagytál szét?
-Hogy érted?
-Ne nézz hülyének! Egy szál pulcsiban mászkáltál télen?!
-Öööh...-pirultam el.. Jeff átlát rajtam. Fölösleges lett volna titkolnom, hogy hova mentem. De akkor is megigértem Kikonak...!
-Kikot kerested igaz?- sóhajtott. Nem válaszoltam. - Na mindegy. Megyek vissza ajándékokat készíteni.
Kicsit úgy éreztem, mintha cserben csagytam volna Jeffet. Felkaptam a kabátomat és elmentem ajándékokat nézni a srácoknak....

8. rész

November 25.

Felmérem a jelenlegi helyzetet:
-Én és Hoodie járunk
-Masky és Crystal járnak
- L.J és Millena járnak
-Jane és Jeff flörtölnek.
-Az utóbbitól mindenki meghökkent.
Amúgy meg, nem sok minden történt az elmúlt öt napban... Eléggé unalmasak lettünk XD Ja és sokkal nyitottabb lettem. Igy, hogy végre befogadtak és Crystal is itt van, sokkal vidámabb lettem. Éppen annyira, hogy bevállaljam az első ölésemet apám óta. Még egy kicsit félek egyedül menni, de Masky és Hoodie megigérték, hogy elkísérnek. Ma este megyek...
-Van konkrét célpont, vagy majd ott kitalálod?-kérdezte Masky.
-Miért, kéne egy terv?- néztem rá riadtan. Igazából, fogalmam sem volt, hogy ezt hogyan kell... Amikor az apámat öltem meg, az csak úgy jött természetesen...
-Nem, csak kérdeztem..
-Ja, oké...-sóhajtottam megkönnyebbülten.
-Nem kell aggódnod, menni fog!- vigyrgott rám Masky bíztatóan. Kicsit úgy érzem magam, mintha valamiféle vizsgára készültem volna...

 *

Nemsokára indulunk. Már nagyon izgulok. Elvileg csak az ollómat akartam vinni, de Millena a kezembe nyomott egy üvegcsét.

-Ez méreg. ha esetleg valami nem úgy sülne el, ahogy kéne..-vigyorgott és odébbugrált. 

-Na, mehetünk?-kérdezte Hoodie majdnem olyan izgatottan, mint én. Lehet, hogy ez mégis valamiféle vizsga a Creeypastáknál... Bólintottam és kiléptünk az ajtón. A szél megcsapta az arcom és belekapott a hajamba. Felvettem a kapucnimat és elindultam a sötétségbe. Néhány lépés után a fiúk is elindultak.Egy ideig csak sétáltunk,majd amikor megláttam az utcai lámpák fényét, hevesebben kezdett verni a szívem. Beálltunk egy fa mögé és elmagyaráztam, hogy nagyjából hogyan terveztem:

-A környéken keresünk egy kisebb házat. Nem akarok túl közel menni a városhoz, úgyhogy a közeliek közül kell választani.- suttogtam, majd amikor a fiúk bólintottak, rámutattam egy kis, közeli házra.-Ez itt jó lesz.

A fiúk bólintottak és óvatosan kisétáltak. Mivel a képességeim közé tartozik, hogy hang nélkül tudok futni, így is tettem. Felmásztam az ablakhoz és beugrottam. Igazából, direkt ezt a házat választottam. Régen itt laktam. Meg akartam keresni, hogy ki költözött be utánunk. Résnyire kinyitottam a hálószoba ajtaját és szinte ledermedtem. Egy fiú állt bent, háttal nekem és éppen készült megölni az ott alvó személyt. Amikor végzett vele, megfordult és meglátott.

-Hát te meg ki vagy?-kérdezte flegmán.

-Én is ugyanezt kérdezhetném...

-Én kérdeztem előbb! Na mindegy. Kiko vagyok...- sóhajtott a fiú.

-Én Ellen. Mit keresel itt?

-Én is ugyanezt kérdezhetném.-vigyorgott Kiko.

-Nagyon vicces vagy...-sóhajtottam szarkasztikusan.

-Amúgy szerintem elég egyértelmű, hogy mit csinálok...

-Jó, de miért ölted meg?

-Mer' csak!

-Okéé... 

-És te?

-Elvileg én is azért jöttem, hogy megöljem...

-Téged is felbéreltek?-kérdezte meglepve.

-Nem.. Én magamtól jöttem... Téged ki bérelt fel?- érdeklődtem. Kiko megvonta a vállát.

-Valami gazdag pasi. Azt mondta, hogyha megölöm, megjutalmaz. De nem ezért vállaltam el. Csak meg akartam ölni...

-És szerinted hazudott?

-Biztos...

-Nem jösz velem? Bemutáthatnálak néhány barátomnak... Olyanok mint te... Szeretnek ölni.- kinyújtottam a kezem. A fiú elmosolyodott és megfogta a kezem. Leugrottam és húztam őt is magammal. Behúztam egy fa mögé. Masky és Hoodie eléggé meglepődött fejet vágtak.

-Masky, Hoodie, ő itt Kiko. Ő is egy gyilkos. Remek Pasta lenne belőle.

-Remek mi?!- fintorgott Kiko.

-Creepypasta. Ez egy ilyen összefoglaló megnevező ránk.

-Éééérteem...

-Remekül ki fogsz jönni Jeffel..-motyogtam és elindultunk visszafelé.

-Tehát ahelyett, hogy megöltél volna egy embert, beszereztél még egy Pastát?- rázta meg a fejét Hoodie értetlenül.

-Héé!-kiáltott Kiko sértődötten. Sírós fejjel Maskyre néztem, aki megvonta a vállát. 

-Abbahagynátok?!- sóhajtott Masky és befogta a fülét. 

-Jó, jó, bocsi...- húzta el a száját Hoodie. Masky előrement Hoodie mellé, Kiko pedig odajött mellém..

-Mindig ilyen?-suttogta. Megráztam a fejem.

-Akkor jó.. Mi baja van velem?

-Nem tudom. Általában nem túl nyitott új emberek felé... 

-Éééértem... 

-De majd biztos megkedvel.-mosolyogtam rá bíztatóan. A fiú visszamosolygott.

-Örülök, hogy találkoztunk. 

-Én is.- mosolyogtam rá. Amikor visszaértünk a többiek lerohantak.

-Ellen!! Hogy sikerült?!-kérdezték.

-Ez itt ki??-mutatott Kikora Sally.

-Kiko.-vigyorgott a fiú és leguggolt Sallyhez.- És te?

-Sally vagyok!-vigyorgott Sally és elrohant. Kiko felállt és a többieknek is bemutatkozott. Sally visszajött Slenderrel aki először eléggé fúrcsán nézett Kikora, de miután elmeséltem, hogy hogyan is ismertem meg, már sokkal kedvesebben állt hozzá. Rögtön be is akarta fogadni, de Kiko visszautasította.

-Én egyedül élek. Van egy kis kunyhó ebben az erdőben, ha lakatlan odaköltözöm.. Ha nem, akkor is...-biccentett a kijárat felé Kiko.

-Értem. De ha akármikor kedved támadna, csak nyugodtan gyere.- bólintott Slender

-Majd még találkozunk!-nézett vissza Kiko mosolyogva, majd kiment.

November 30.

Kiko naponta átjár hozzánk. Néha csak finoman célozgatunk arrra, hogy nyugodtan ideköltözhet, de mindig visszautasítja. Ja, és Hoodie is megkedvelte. Ma reggel amikor lementem még nem volt az asztalnál senki. Bementem a konyhába, hogy körülnézzek. Amikor megláttam, hogy mit össze bénáznak, azt hittem, hanyattesek a röhögéstől. Hát, ezek semmit sem értenek a főzéshez. A konyhapulton megláttam Kikot és felültem mellé.
-Hát, ez érdekes lesz..- vigyorogtam.
-Hát ja. Már vagy fél órája itt bénáznak!- vigyorgott a fiú.
-Miért, te jobbat tudsz?!-kérdezte Masky sértődöötten. Kiko egy flegma mosollyal leugrott a konyhapultról és kábé 10 perc alatt rendbehozta a reggelit. A srácoknak leesett az álla.
-Pfft, nagy cucc...-vonta meg a vállát Masky. Elmosolyodtam és kimentem az ebédlőbe megteriteni. Már éppen mentem volna fel szólni a többieknek, hogy kész a reggeli, amikor az ajtónál megláttam Kikot. Ráköszöntem, mire a fiú ridatan megfordult, majd felsóhajtott.
-Ellen! Megijesztettél!
-Hova mész?
-Ööö, ma nem érek rá, haza kell mennem bocsi!-hadarta és kiment. Hát ez fúrcsa. Szóltam a többieknek, hogy jöhetnek. Szinte senkinek sem tűnt fel Kiko eltűnése, csak nekem és Jeffnek.
-Kiko?-nézett rám kérdőn Jeff.
-Elment. Valami dolga volt...-húztam el a számat. Egész nap vártuk, hogy visszajöjjön, de csak nem jött. Végül Hoodieval még egy utolsót sétáltunk, mielőtt végleg beköszöntött volna a tél...