19. rész

Január 2. (véééégre)


Nagyrészt az egész napot átaludtam, de nem érdekelt. Végre vége volt ennek a szörnyű napnak. Csakhogy sajnos mivel az egész napot átaludtam, sikerült olyan hajnali 2 körül felkelni. Hát jó, akkor nézegetem a plafont egy ideig. Hamarosan lépteket hallottam a folyosón, mire felkeltem, hogy körülnézzek. Hátha Jeff az, és éppen menne ölni. Vagy Hoodie. Vele is rég beszélgettem rendesen. Szinte résnyire nyitottam az ajtómat, ami miatt elég nehéz volt akármit is látni, de megoldottam valahogy. Mintha.. Mintha Jane lenne az. Ahogy jobban kinyitottam az ajtót, felém fordult, és elmosolyodott. Bizony, ez Jane.
- Nahát nahát, csak nem felkeltél? - kérdezte vidáman. Csak morogtam válaszként, majd kijjebb léptem.
- Akarsz menni valahova? - kérdeztem álmosan, a szememet dörzsölve.
- Persze, mért is ne. - vonta meg a vállát, végignézve rajtam. - Csak szerintem szedd össze magad először.
- Na nem, majd kimegyek pizsamában... - jegyeztem meg szarkasztikusan, majd visszamentem a szobába. Jane halkan kuncogott az ajtó előtt. Felvettem a hozzám legközelebb eső melegnek tűnő ruhákat, majd ismét kiléptem az ajtón.
- Hova menjünk? - kérdezte, ellökve magát a repedező faltól. Fáradtan megvontam a vállam, mire csak a szemét forgatta. - Jaaaj Ellen ne már! Olyan morcos vagy.
- Ja. Jó, hogy feltűnt.
- Akkor én döntöm el, hogy hova megyünk! Jelentette ki határozottan, majd megragadta a csuklómat, és elindult lefelé.
- Nekem aztán jó. - félhalottan követtem, és igazából már az sem érdekelt, hogy nincs kabátom. Volt rajtam vagy két pulcsi, az bőven elég.
- Nem fogsz te így fázni? - kérdezte Jane az ajtóban állva, miközben a saját kabátját húzta össze.
- Nem bizony. - feleltem szárazan, miközben majdnem letörtem a kilincset. - Ez a ház percről percre több darabjára hullik szét.. - morogtam az orrom alatt, majd végül sikerült kinyitnom.
Kiléptünk az ajtón, és szinte rögvest összerezzentem. Hideg van.
- Még mindig nem fázol? - kérdezte Jane mosolyogva.
- Nem. - közöltem határozottan, majd elkezdtem a hóban lépkedni.
- Hé, El, erre megyünk! - nevetett Jane, majd elkezdtett menni a másik irányba. Követtem csendesen, érezve, ahogy az arcom vörösen világít.
- Szóval... Akarsz beszélni erről az egész Natalie-s drámáról? - kérdezte finom hangon.
- Attól függ. Akarod tudni?
- Attól függ, akarsz róla beszélni?
- ... Jó, oké, elmondom. - mély levegőt vettem, mielőtt belekezdtem volna a mondókámba. - Szóval... Kiderült, hogy Natalienak van egy nagy szobája, tele hullákkal meg minden. Ez eddig tök okés. de ott vannak az aktáik is. És megtaláltam egy aktát, amiben az anyám információjai voltak.
- Jaj. - motyogta, a száját húzva. - És aztán?
- Aztán visszamentem Crystallal és Jeffel, de nem találtuk az aktát. Mindenki engem nézett hülyének persze.
- Ez... mindent megmagyaráz.
- Ja. Szóval emiatt a drágaság miatt nem ismertem az anyámat, és lettem ilyen.
- Milyen?
- Hát... Hát tudod, gyilkos.
- És ez egész pontosan miért baj? Enélkül biztos nem ismertél volna meg minket.
- De azért szívesen megismertem volna azt aki kinyomott magából! - háborodtam fel, belerúgva egy fába.
- Jogos, jogos... Biztos, hogy ő volt az?
- Ha nem ő, akkor senki sem.
- Viszont nem találtátok az aktát... - morogta eltűnődve.
- Igen Jane, nem találtuk az aktát. - feleltem vissza feszülten.
- Mivan, hogyha eltüntette?
- Sok minden mást nem csinálhatott vele.
- Mi lenne, ha kiderítenénk, hogy hova, és miért? - nézett rám végül, sejtelmes mosollyal az arcán.
- ...Ezt hogy érted? - elég zavarodottan néztem vissza rá, majd belesétáltam egy fába. - És mellékesen hova megyünk?!
- Hát tudod, megfigyelnénk egy kicsit.. Kiderítenénk róla egyet s mást... Amúgy nem tudom, csak sétálgatunk. - vonta meg a vállát, magabiztosan mosolyogva.
- Mire mennénk vele..? Én már megpróbáltam egyszer, de észrevett... Akkor találtam meg az aktát. - válaszoltam, mostmár a havat figyelve.
- Csakhogy nekem van egy emberem, aki tudna segíteni.. - ismét sejtelmesre váltott a tekintete, majd oldalba bökött. - Na? Mit veszíthetünk?
- Igazán.. rejtélyes vagy ma. - sóhajtottam. - De végül is, igazad van. Nincs mit veszíteni. Ki ez az embered neked?
- Majd meglátod... Csak kövess. - majd előrébb lépett, és tovább haladt, az erdőből kifelé...



Tyűű na ez is sokáig tartott... 
Konkrétan leragadtam a harmadik mondatnál de nem baj, végre befejeztem! És meg is terveztem előre egy pár részt ;^)
Addig is, remélem tetszik! (A sztori + a kép is,,)
- Panda