17. rész

(Még mindig) Január 1. (komolyan, ez a harmadik!!)

Halkan követtem a lányt, figyelve, hogy ugyanakkor lépjek mint ő, ezzel úgy éreztetve, mintha itt se lennék. Közbe azért figyeltem merre megyünk, nehogy még pórul járjak. Haza is kéne valahogyan majd jutni, szóval figyelni nem árt. Úgy tűnt, hogy csak egyre beljebb mentünk az erdőbe, ami egy kicsit fura volt. Nem igazán hittem neki. Nem tudom miért, de valahogy nem illett a képbe. Olyan kis szép és kedves, nem Pastának való. Lehet, hogy csak én vagyok nagyon előítéletes, de nem érdekel. Kb. egy jó 10-20 perc múlva elértünk egy elég kicsi házikóhoz. Miután láttam, hogy ide tervez bemenni, hirtelen elbizonytalanodtam. Hogyan tovább? Creepypastának lenni egy dolog, nindzsának meg megint más. És nincs az az isten, hogy én ide bekerülök észrevétlenül. Ja, és bent is maradok. Azt pedig nem akarom, hogy mint vendég legyek bent. Ki tudja, mit titkol? Magam kell utánajárnom a dolgoknak. Besétált a házba, és mielőtt becsukta volna maga mögött az ajtót, körülnézett. Elbújtam egy fa mögé, a lélegzetemet is visszafojtva, várva az ajtó csapódásának a hangját. De akárhogy is, nem hallottam. Csak nem csukta be azt a szinte kőköri ajtót hang nélkül.. Két választásom van. Vagy kikukucskálok, ezzel veszélybe sodorva magamat, vagy várok még egy kicsit. Így hát vártam. És vártam. De semmi. Na jó, ilyen nincs. Kikukkantottam a fa mögül, és meglepetésemre, az ajtó tárva nyitva, de Natalie sehol. 

- Nem illik ennyire bizalmatlannak lenni a magad fajtával.. - szólalt meg mögöttem egy gyengéd női hang, mire megpördültem, majdnem szívrohamot kapva, amikor megláttam Nataliet. 

- MI A JÓ F- - elkiáltottam magam, a fának dőlve, mivelhogy a lány max. egy méterre állt tőlem. - SZÍVBAJT SEM ILLIK HOZNI A MÁSIKRA! - közöltem még mindig egy eléggé sokkos állapotban. A lány csak kuncogott. 

- Sajnálom, de nem tudtam nem észrevenni, hogy követtél. - mosolyogta gyengéden, majd az arca elkomorodott. - Nincs semmi okod arra, hogy ne bízz bennem. Persze, nem várom el, hogy azonnal megszeress, de nem értem, honnan ered ez a hozzáállás. - a hangja inkább szomorkásabb lett, mint komoly, majd ismét elmosolyodott. - Hogy bebizonyíthassam azt, hogy bízhatsz bennem, megkérnélek, hogy légy a vendégem. - Ja, az egyetlen dolog amit nem akartam hallani. Pár nagy levegővétel után végre lenyugodtam, és bólintottam.

-R-rendben.. - a többire nem terveztem reagálni. Tett egy pár lépést hátra, majd elindult a ház felé, én pedig engedelmesen követtem. Nem akartam rossz fát tenni a tűzre, ki tudja mire képes, ha így rám ijesztett! Miután becsukta mögöttem az ajtót, rögtön elém is sétált.
- Enni, vagy inni esetleg valamit? - kérdezte mosolyogva, mire nem tudtam mással reagálni, csak egy szimpla, értetlen hanggal:

- Ööööööö... 

- Van keksz, talán még maradék pizza, sütik, víz, tea, és kávé. - megborzongtam az utóbbi halálkotyvalék megemlítésekor. Soha többé. 

- Nem kérek, köszi.. - motyogtam, majd kínomban levettem a kapucnimat a fejemről, és elkezdtem a pulcsim ujjával játszani. 

- Akkor körbevezesselek? - kérdezte, mire bólintottam. Ha már itt vagyok, legyen annak valami haszna is..

Hát.. Nem tudom mit mondjak. Ez nem lett valami sok, de hát ez van, bocsi uwu"
Zsúfolt a májusom XD
- Panda

16. rész

Január 1. (csak egy pár órával később)

Mire felkeltem és lesétáltam a nappaliba, már szinte az egész ház a feje tetején állt. Kiderült, hogy időközben Jeff és az a csodálatos fantasztikus istennő visszatértek (éreztetném a szarkazmust), és egy páran persze kiakadtak. Főképp Jane. Éppen egy kellemes pillanatba csöppentem bele, ahol az épp előbb említett nőszemély a pólójának a gallérjánál fogva szorította a falhoz Jeffet, aki szegény pára épp levegőhöz alig jutott. Hogy mivel üvöltötte le éppen a fejét, ha a fél karomat adnám oda akkor sem tudná nekem az égvilágon senki megmondani. Láttam, ahogy az enyhe aggodalom, és a pánik egy kellemes keveredése ült ki Natalie arcára. Ügyesen követve a többiek példáját, nem mert beleszólni a helyzetbe. Amíg a szinte lilult fejű Jeff rohamosan próbálta védeni a szőrét, én észrevétlenül elcammogtam a konyháig, hogy kávét csináljak. Na és ki mással futnék össze itt, ha nem Crystallal.
- Jól aludtál, álomszuszék? - kérdezte mosolyogva, a saját bögréjét markolászva. Ezzel az enyhe utalással vezetett rá arra, hogy gőzöm se volt, hogy mennyi az idő.
- Aha, majd kicsattanok.. - morogtam, odatotyogva a kávéfőzőhöz. Nem vagyok egy nagy kávés, de ha már egyszer így alakult..
-  Látom, szinte sugárzik belőled a jókedv és a szeretet. - jegyezte meg, egyeztetve a szarkazmusommal. Nekidőlt a konyhapultnak, az egyik kezét a csípőjére helyezve, majd a másikkal a bögrét a szájához emelte.
- Nem szimpi.. - közöltem kifejezetten közömbös hangulatban, árgus szemekkel figyelve a kávéfőzőt.
- Kicsoda? - kérdezett vissza Crystal, miután elemelte az ajkaitól a pirosas-sárgás bögrét.
-Natalie, vagy ki a rák is ez a- - a mondatom itt folytatódott egy pár szép, frappáns magyar szóval, amelyeket gyerekek körül általában nem illik emlegetni. És én sem részletezném ezeknek a szavaknak a cifra összetételét, amit addig csűrtem-csavartam, amíg rájöttem, hogy nem fogok szinonímát találni arra, amilyen érzést kelt bennem ez a nő.
- Ajjaj Ellen, ez gázos. Te aligha beszélsz így - vigyorgo

tt Crystal, lehelyezve a bögréjét a pultra, teljesen állóhelyzetbe lökve magát a lábával.
- Nagyon kell az a kávé.. - ha tekintettel lehetne ölni, főképp élettelen tárgyakat, ez a szegény masina már megkapta volna a magáét. Crystal megveregette a vállamat, majd velem együtt nézte, ahogy a kávé szépen a bögrébe csordogál.
-  Na végre.. - egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében elemeltem a bögrét, majd nekiláttam a tej és cukor "aprólékos" adagolásához.
- Jesszus El, biztos, hogy kell ez az összes cukor?
- Neee mondd meg, hogy éljem az életem, vagy igyam a kávém - enyhe ajakbiggyesztéssel a számhoz emeltem a bögrét, majd elkezdtem fújni, hogy legalább egy picit hűljön le. Egy pár perc után bele is kortyoltam a forró italba. Őszintén, nem tudom, hogy mire számítottam. Forró, és elég undi. De nem baj, fel kell kelnem rendesen.
- Nem is szeretsz kávézni.. - nevetett Crystal, Utálkozva néztem rá, majd folytattam a sűrű kotyvalék elfogyasztását.
- Kell az energia, hogy el tudjam viselni ezt a sok faszságot. - morogtam, mire Crystal bólintott.
- Jogos. Sok lesz úgy érzem a dráma.
- Nem mondod bazdmeg? - morogtam, majd befejeztem a kesernyés italt. A mosdókagylóba raktam a bögrém, majd kivonultam a nappaliba, hogy felmérjem a változásokat. Jane végre elengedte Jeffet, aki pedig éppen próbálta kimagyarázni magát.
- Megmentett! - mondta elég hangosan, mire Jane csak sóhajtott. Szerintem kicsit bánta, hogy ennyire kiverte a hisztit.
- Csak csináltam vacsorát, majd Jeff elaludt a kanapén.. - szólalt meg Natalie. - sajnálom, ha gondot okoztam. - őszintén, én nem megbánást, csak sima tisztelettudóságot láttam rajta.
- És nekünk nem maradt kaja? - kérdezte BEN vigyorogva, mire Masky jól tarkón vágtam. Majdnem elröhögtem magam, de sikerült nem így tenni. - Vicceltem, naa - nevette a fiú, a tarkóját dörzsölve.
- Rossz vicc. - morogta a proxy. Végre valahára egy értelmes előlény is csatlakozott a beszélgetéshez; Slendy.
- Semmi gond, Natalie. Örülünk, hogy segítettél Jeffnek. - mondta barátságosan. - Mivel hálálhatnánk meg? - esküszöm, ha volna szeme, most olyan villámokat szórna Janere, hogy az már ijesztő.
- Jaj, nem kell! Ez volt a legkevesebb amit megtehettem! - mentegetőzött, a haját a füle mögé tűrve.
- De valahogy biztosan szeretnénk meghálálni. Elég durva lehetett őt bébiszitterkedni.
- Héééé! - kiáltotta sértődötten a fiú, mire egy páran csendben elkezdtünk vihorászni.  Natalienak is eléggé meg kellett erőltetnie magát, hogy ne nevessen.
- Ááá nem, rendes volt. - mosolygott, majd Jeffre nézett, aki elkapta a tekintetét, még mindig eléggé megsértve az előbbi poén miatt. - De hát ha ennyire mindenáron meg akarják hálálni.. - motyogta, majd várta, hogy mit fog Slender felajánlani.
- Azt mondtad, hogy van otthonod az erdőben, igaz? - kérdezte, mire a lány bólintott. - Akkor nem mondom, hogy maradj itt velünk, de mostantól, akármikor látogathatsz, akármeddig. A mostani körülmények miatt nagyon oda kell figyelnünk, hogy mi folyik körülöttünk. Tartsunk össze. - közölte, kicsit komorabb hangnemben. Mindenki bekussolt szinte azonnal, majd kérdő tekinteteket vetett Slender felé.
- Miért, mi van a helyzettel? - kérdeztem, keresztbe rakva a karjaim.
- Ha nem tűnt volna fel, káosz. - mondta Slender, felém fordulva. - Újév. Gyilkosság. Elég nagy lesz a balhé. Egyébként is, volt már egy pár megcsúszás itt-ott. - az utolsó mondatnál az alacsony szőke fiú felé fordította a fejét, aki védekezően felemelte a karjait.
- Nem az én hibám, hogy nem akart meghalni!
- De a feltűnés amit keltettél viszont a te hibád. - közölte az öltönyös gyilkos ridegen.
- Hát, én benne vagyok. - vonta meg a vállát Natalie. - Ha bármikor kellenék, Jeff tudja, hol a viskóm. Ti is jöhettek akármikor. - mosolygott ránk. Egy kis gondolkozás után Jeff bólintott.
- Ja, asszem emlékszem.
- Akkor jó. Viszont én most visszamegyek, mivel még van valami elintézni valóm. - mosolygott a lány, mire mindannyian morogtunk valami köszönés-féleséget, Slender pedig kikísérte, miközben mindenki visszatért ahhoz, amit csinált alapból. Egy kicsit vártam, hogy kimenjenek, mielőtt felsiettem a szobámba, és átöltöztem. Valami nekem nem szimpi ebben a csajban. Simán felvettem egy terepszínű pulcsit, valami kényelmes gatyát, a kapucnit a fejemre húztam, és már másztam is ki az ablakon. Ki akarom deríteni, hogy ki is ez a Natalie...

Na végre ez is megvan! :D Esküszöm alig tartott ilyen sokáig megírni egy részt... De hozzá kell tegyem, menet közbe kitörlődött egy része a bejegyzésnek..
Amúgy a rajzok innentől kezdve az enyéim, ha csak nem mondom, hogy másé :D (Ezen esküszöm vagy 3 órát bajlódtam...) 
Ja, és bocsi a sok káromkodásért... :DD
- Panda 

Röpke értesítő

Nem, esküszöm, ez most NEM arról lesz, hogy megint nem tudok írni.. :D már folyamatban a következő rész!

Na, annyi lenne a gyors közlendőm, hogyha valakinek lenne esetleg ötlete, amit szívesen látna a történetben, vagy esetleg egy pár rajza amit kirakhatnék a blogra (akár fejezetben, akár egy külön "rajzok" oldalon a blogon), azt nyugodtan elküldhetitek nekem az email címemre: roxyyxor22@gmail.com
Kíváncsi vagyok a véleményetekre, ötleteitekre, rajzaitokra, és minden másra!
Na, és most visszatérek az íráshoz.. :)
- Panda

15. rész

Január 1.

Hogy miért ülök kint a nappali kanapéján takarókba burkolózva az éjjel közepén újévkor az egy nagyon jó kérdés. És a legnagyobb hülyeség a válaszom rá. Aggódom Jeff miatt. Azért mégis csak barátok vagyunk. Másrészt pedig ki tudja, hogyan leplezne le minket, ha nem figyel oda magára...? Önző kis rohadék, hogy csak úgy sitty-sutty eltűnik..! Közel öleltem magamhoz a takarót és becsuktam a szemeim, várva, hátha hazajön, vagy elalszom. Amelyik hamarabb bekövetkezik. Félálomban, arra eszméltem fel, hogy kintről zajok szűrődnek be. Egy pillanatra megijedtem, a takarómat magamhoz ölelve, de aztán sikeresen ráeszméltem, hogy általában inkább tőlem kéne félni. Na jó, ez kínos. Ügyet sem vetve az előbbi kellemetlen pillanatomra, felálltam, a takarót szorosan magam köré burkolva. Elég hideg volt. Persze annak ellenére, hogy nincs sok dolog amitől félnem illene, vittem magammal egy kést. Ki tudja, kire vagy mire bukkanok. 

Kiléptem a házból, óvatosan körülnézve, erős hunyorgás kíséretében. A szemem aligha szokta meg a sötétet, de már éreztem, hogy nem vagyok egyedül. A takaró alatt megmarkolom a fegyverem, majd óvatos lépésekkel lejöttem a pár lépcsőfokon, ami az ajtó előtt van. Teljes csendben figyeltem és vártam, hogy mi fog történni. Majd hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egy szörnyen ismerős alak közeledett felém. 

- JEFF! - kiáltottam örömömben, ami rögvest el is szállt, amikor megláttam a nőt mögötte. Odasiettek hozzám, én pedig szinte harci állást felvéve, elővettem a kést, a takarót gyakorlatilag ledobva magamról. 

- Ellen! Ellen nyugi, ő velünk van! - hadarta a fiú miután meglátta a fegyvert a kezemben. - Ő Natalie. Vagy Nat, lényegtelen. Az újévi káoszból ő rángatott ki. - magyarázta, mire egy kicsit lejjebb eresztettem a konyhakést. A nő - Natalie, vagy ki a franc - rám mosolygott, enyhén bólintva. Kifejezetten felnőttesnek tűnt. 

- Sajnálom, ha rossz benyomást keltettem. Nem szándékoztam pánikot okozni. - közölte egy nyugodt, de mégis kedves hangnemben. - Natalie vagyok, közismertebben Dear Light. - "közismertebben"? Ki a franc ez a nő? És miért az a neve hogy "Kedves Fény"? Egyáltalán nem néz ki valami világos alaknak. Már a bőrét leszámítva. Csupa feketében jár. Eléggé összezavarodottnak tűnhettem, hisz az is voltam, 

- Gyilkos vagy? - kérdeztem egyszerűen. Mondjuk, Jeff mi másért mondta volna, hogy velünk van? 

- Fogjuk rá. - vonta meg a vállát egy kedves mosollyal. Na jó, ez gázos. Kicsit hunyorogtam még, majd rájöttem, hogy igazából nagyon fázom. Újra felemeltem a takarót, és magam köré csavartam. 

- Bejöttök, vagy mi? - kérdeztem, mire egymásra néztek. Hol voltak ezek? Mit csináltak? Miért lettek hirtelen ilyen jó haverok vagy mittudomén? 

- Még.. Nem egészen akarok visszamenni - közölte Jeff egy pár perccel később.

- Jeeeff!! - enyhe idegesség fogott el. - Én fázom! 

- Akkor menj vissza 

- És ti hova mentek?!
Ismét egy pár perc csönd.

- Natalienak van egy háza a közelben.  Pontosabban inkább kunyhója. Reggelig ott maradnánk. 

- ...Minek? 

- Csak. Nincs kedvem ilyen kis diszkrét belépőt összehozni. Majd holnap reggel valami jó nagyot. - mondta vigyorogva, Mondjuk, mikor nem vigyorog? Csak egy sóhajjal válaszoltam. 

- Deeee ha nagyon szeretnél, jöhetsz velünk. - ajánlotta fel Natalie. Halvány lila gőzöm se volt, hogy menjek-e. Jeffre néztem, mintha valamifajta jelet kerestem volna, majd végül döntöttem.

- Kösz, maradok. - közöltem, majd visszasétáltam a házba. Hogy ezután mit tettek, azt nem tudom. Valószínűleg elmentek Nataliehoz, én pedig szépen visszamentem a szobámba és megpróbáltam legalább egy pár órát aludni. Nem szimpi nekem ez a csaj. 

Visszatérteeeeeeeem!
Fantasztikus, ugye?
Amúgy kb. havonta 1-2 rész lesz, ha minden igaz.. (Tele a naptáram, bocs) 
Másrészt, szeretném megköszönni Micusnak (*és barátainak) az inspirációt ehhez a részhez! :) Ha bárkinek van valamilyen ötlete, javaslata, vagy akár rajza amit szívesen látna a blogban, a kommentekben nyugodtan lehet írni, és/vagy elkérni az emailemet (hacsak nem keresitek vissza), hogy leírjátok. Nagyon kíváncsi lennék az ötleteitekre/alkotásaitokra! 
Na, mára ennyi 
- Panda

Ssssszóóóóvallll

Nincs gépem.
Szóval nincs rész.
Hupsz.
2 és fél hét (vagy több) és újra elkezdek írni
Esküszöm-
...
Na jó majd meglátjuk 
xx
- Panda

14. rész

Január 1.

1.
Az emberek szinte kórusban kezdtek el visongatni, ahogy az első tűzijáték élénk színei feltűntek és kivilágították az égboltot. Mindenki olyan vidámnak tűnt... Én is ünnepelhettem és ujjonghattam volna, de túlságosan is el voltam foglalva azzal, amit végre láttam így, hogy volt egy kis fény. Jeff egy lányt bámult. De nem akármilyent. Én se bírtam szinte levenni róla a szemem. Különlegesnek tűnt, az fix. Karcsú, középmagas formáját egy hosszú fekete prémes kabát tartotta melegen, alatta egy fekete rövid szoknya, ami alatt fekete harisnya. A depresszív kollekcióhoz tartozott egy színben megegyező pár emelt sarkú bakancs, és a vállig érő, szinte szögegyenes fekete haja. De amilyen lehangolónak is tűnt a színvilág, mosolygott. Sőt mi több, egy önelégült mosoly ült az arcán, a keze a csípőjén, egy magabiztos testtartásban állt, figyelve, ahogy a különböző tűzijátékok befestették az eget, csodás színeket visszaverve a ruhájára is. Még valami ami furcsállható volt benne, az a szeme színe volt. Pirosas-lilás szemekkel még nem volt szerencsém találkozni. Hogy ki volt ez a nő és miért volt ilyen nehéz levenni róla a szememet, azt nem tudom, de ahogy elnéztem, Jeff is hasonló helyzetben volt. Mire észbe kaptam, eszméletlen pánik tört ki körülöttem. A francba! Elhalasztottam a lehetőséget, hogy öljek. Mindegy, most az a fontos, hogy ki kerüljek innen... Ahogy elkezdtem haladni a tömeggel, bevillant, hogy Jeffet sehol sem láttam! Megkíséreltem visszafordulni, hátha meglátom, és sajnos sikerült. Ott állt egy helyben, még mindig a nőt bámulva. Megálltam, hogy utánakiáltsak. Annak nem lenne jó vége.
- Jeff az isten szerelmére... - hatalmas sóhajjal próbáltam elkezdeni szinte úszni a tömegben, úgymond az "árral szemben". Meg kell mondjam, nem haladtam sokat. Cifra szavakat mormogva magamnak, tovább próbáltam haladni. - Káosz vagy nem én esküszöm, hogy leszúrom azt, aki még egyszer nekem jön.. - odébb löktem egy pár embert még, és szinte mérget vennék rá, hogy némelyiknek káposztalé van a fejében agy helyett. Most már emlékszem, hogy miért utálom ennyire az embereket. Na mindegy, most Jeffre kéne fókuszálnom. Mit bámul azon a nőn annyit?! Vágom, hogy érdekes látvány, de mintha még nem látott volna fura embereket! Pont ő!! Várjunk... Az egy dolog, hogy 2 perce Jeff még ott állt, a nőt bámulva, de most egyikőjüket sem találom.
- JEFF!! - na jó, most már én is kezdtem pánikolni. Hol az istenben vannak?! És én hol vagyok?! Körbepördültem, hátha látok valakit, de semmi. Meghökkenve éreztem, ahogy Hoodie megfogta a csuklómat, majd elkezdett vonszolni magával.
- Mennünk kell!
- De Jeff--
- Majd hazatalál!
Azzal elindultunk vissza. Hamarosan utolértük a többieket.
- Ki keltette a pánikot? - körülnéztem, de csak Jane-en és Crystalon volt vér. Rájuk tippelnék. Lassan felemelték a kezüket, egymás felé kuncogva. Nem vagyok meglepve.
- Hol van Jeff? - kérdezte BEN, lábujjhegyen körülnézve, hátha meglátja.
- Azt én is nagyon szívesen tudnám... - válaszoltam, a földre merengve. Kicsit bűntudatom volt, hogy nem találtam meg, de végül is nem az én hibám...
- Mi van?! - szinte kórusban hangzott fel a költői kérdés.
- Péntek. - válaszolta közömbösen Hoodie. Ja igen, ő nem volt meglepve.
- Hol van?! Mi történt?! Ellen!! - szinte rám rivallt Jane, mire én felemeltem a kezeimet védekezően.
- Nem az én hibám! Mi vagyok én, a bébiszittere?! Tudnia kéne vigyáznia magára!
- Van benne valami..
- Kuss legyen Masky! - azzal elviharzott. Csendben álttunk és néztünk egymásra, azon gondolkodva, hogy mi is volt ez.
- ...Szerintem menjünk haza. Hosszú esténk volt. - ajánlotta Crystal egy nagy sóhajjal, amivel mind egyet tudtunk érteni. Indulás haza.
- Hogy min pipult be Jane ennyire... - morogtam magam elé. - Nem az én bajom ha a pasikája nem tud odafigyelni magára..
- Várjunk, járnak? - esküszöm Crystal mindent hall.
- Dehogy is... Legalább is nem hinném.
- Amúgy Jeff hogyan tűnt el?
- Bonyolult.. Majd otthon elmagyarázom. - bólintott, majd előresietett, Masky mellé. Én előregörnyedten folytattam tovább utamat, aligha észrevéve, hogy Hoodie mellettem sétált. De legalább nem akart beszélgetni, aminek jelen esetben nagyon örülök. Nincs valami nagyon jó kedvem....


Hát ez jó sokáig tartott... Remélem tetszett :D 
Mellékesen, a rajz az enyém ;) Mit gondoltok?

13. rész

Oké, mielőtt visszamenne minden a "régi kerékvágásba", köszönetet szeretnék nyilvánítani mindenkinek aki kommentelt és visszanyomta belém az akaraterőt, hogy folytassam ezt a blogot. :) Kb. egy éve hoztam össze, és majdnem ugyanannyi oldalmegjelenítése van, amennyi a személyes blogomnak! Ez számomra teljes őrület! Na, nem is húzom tovább a szót.. Boldog karácsonyt így előre is, és jó olvasást! 


December 31.

Már kora reggeltől nyüzsgött a Creepypasta ház. Mondjuk persze, hogy az volt! Ez az év utolsó napja! Elismerem, én is kifejezetten izgultam, hogy hogyan fog alakulni ez a nap. Olyan 8 óra tájt már a ház nagy része ébren kukorékolt, ezért úgy döntöttünk, hogy kupaktanácsot tartunk. Leültünk nagyrészt mindannyian az ebédlőasztal köré, várva, hogy Slendy is csatlakozzon hozzánk. A reggeli finom illata csapta meg néhányunknak alig működő orrát. Crystal hatalmasat szippantott a levegőbe, és egy széles mosollyal jelezte érdeklődését az étel iránt.
- Szerintem rántotta! Bár gofrit is érzek... - tűnődött hangosan, mire Millena - szinte végszóra - beviharzott az ebédlőbe, helyet foglalva közöttem és Crystal között.
- Azt a helyet Hoodie-nak szántam. . .- mormogtam félhangosan, mire Crystal felnevetett. Ez meg hogy az istenben hallott?
- Hát, már mindegy. - közölte kicsit túl vidáman. Millena ügyet sem vetett a dologra, ami egy kicsit meglepett.
Pár percen belül megérkeztek a többiek is. Jane, aki valahogy mindig sikeresen elkésik, Jeff, aki a frizurájából ítélve most lett kirugdosva a kis kuckójából, majd végül Masky és Hoodie, akik mintha már órák óta fent lettek volna. Bár nem nagyon látszott rajtuk. . .Mint ahogy általában semmi sem. Egy illedelmes köhintés hagyta el valahogyan Slenderman torkát, majd egy kanalat egy pohárhoz gyengéden ütögetve sikeresen magára vonta mindenki figyelmét.
- Figyelem, mindenki! Mint azt már valószínűleg észrevettétek, ma van az év utolsó napja. Ez mint tudhatjátok mindig hatalmas felhajtás a halandók számára. Masky, Hoodie, jelentést a mai programról. - intett a két fiúnak, akik engedelmesen mellé álltak, egy-egy papírral a kezükben.
- Estefelé, olyan 10 körül a városban elkezdődnek a bulik 's effélék. Az utcára elkezd kivonulni a tömeg, hogy mindenki jó helyet kapjon és jól lássa az éjféli tűzijátékot. Hatalmas lesz a tolongás már olyan 11 körül, így addig el kell vegyülnünk. Beszereztünk mindenkinek egy-egy adóvevőt, így akármennyire elsodor minket a tömeg, tudni fogjuk, hogy mi a helyzet. - közölte Masky monoton hangon, majd a társára nézett. Hoodie köhintett, majd a lapjára nézett.
- Mivel mindannyian megérdemeljük, éjfélkor pontban mind kiélvezhetjük a tűzijátékot. Csak arra figyeljetek oda, hogy ne legyetek túl feltűnőek, mert akkor az egész bukta... Miután befejezték a tűzijátékozást, mindenki nekikezdhet a gyilkolásnak kedvére. De amint kitör a pánik, azonnal eltűnni. Ja, és a délelőttöt úgy töltjük, ahogy akarjuk. - miután mindketten befejezték a felolvasást, Slender bólintott egyet, mire elkezdték kiosztani az adóvevőket.
- Zsííír, ez mit csinál?! - kérdezte Jeff, mire elkezdte nyomkodni a gombokat, mire minden készülék elkezdett fülsiketítően sípolni. Jaj de jó, sípolás. A kedvencem. Nem mintha kellett volna a hallásom.
- JEFF!! - szinte kórusban üvöltötte az egész ebédlő, mire a fiú harsányan felnevetett.
- Hupsz. - teljesen ártatlanul bámult körbe, majd egy óvatlan pillanatban el is húzta a csíkot.
- Ezt a rohadékot - Jane az orrnyergét dörzsölgetve dőlt hátra a székében, majd rám és Crystalra nézett. - Hé, mi lenne, ha Sally, Mil, ti és én ilyen kis csajos délelőttöt tartanánk? Kicsit szépítgetni magunkon, az alkalomért. - ajánlotta fel hirtelen, mire Crystallal egymásra néztünk, a tekintetünkkel átgondolva, hogy jó ötlet-e. Végül is, mindketten vállat vontunk, majd bólintottunk.
- Ja, miért is ne. - szólalt fel Crystal. Millena és Sally tapsikolni kezdtek, mindketten egyetértve az ötlettel.

*

Gyakrolatilag az egész délelőtt és délután is elment mire valahogy úgy néztünk ki, mint akik normálisak. Kisétáltunk Jane szobájából, és a látvány ami fogadott minket hihetetlen volt. Mindannyian embernek néztek ki és nem gyilkosoknak. 

- Várjunk.. Szóval mi elbasztunk konkrét 6 órát csak azzal, hogy magunkra szedjünk valami kis sminket, amíg belőletek konkrét szőke herceget hoztak ki?! - kérdezte Crystal meghökkenve, mire oldalba böktem. 

- Ne beszélj így! - morogtam rá, mire megforgatta a szemét. 

- Mindegy, csak induljunk már! - úgy tűnik kicsit feszült volt. Kicsit.

- Várj, még ne! - szólalt fel Masky, majd mindenkinek a kezébe nyomott egy pár.. Gumikesztyűt? - Hiába lesz pánik, rendőrök is lesznek. Nem akarunk semmilyen ujjlenyomatot. - közölte, majd felhúzta magára a saját pár kesztyűjét. Legtöbben megértően bólogattunk, kezünkre húzva a kesztyűt, de azért egy páran nem szívlelték az ötletet. Akármilyen kelletlenül is, de végül mindenkire felkerült a kesztyű.

- MOST már mehetünk? - kérdezte Crystal nyomatékosan, mire Slender bólintott. Ő volt az egyetlen akin nem volt semmilyen smink se semmi.
- Slendy, te így jössz? - kérdezte BEN vigyorogva. Slender megrázta a fejét. 

- Nem megyek. - közölte, majd Smile Dogra és Shivára nézett, akik idő közben mellé szegődtek. - rájuk vigyázok. Kicsit feltűnő lennék. - kicsit. 

- Hát rendben.. - vonta meg a vállát a szőke fiú, majd elkezdett az ajtó felé haladni mindenki mással.
...

Egy bő fél óra múlva már a városban tolongtunk, és bár minél inkább együtt akartunk maradni, annál inkább sodort szét minket a tömeg. Hamar beletörődtünk ebbe és szétszóródtunk, mindenki kiszemelve magának egy területet, jó távol a készenléti rendőröktől. Az órámra néztem. 11:54. Hat percet valahogy el kell ütnünk. Párszor körülnéztem és kicsit odébbálltam, amíg legalább Jeff nem került a látókörömbe. Úgy érzem vele lesz egy kis gond. Ahogy kicsit jobban megfigyeltem, mintha valamit bámult volna... A szemeim cikáztak össze vissza a tömegben, hátha meglátom, hogy mit néz annyira. Kicsit megbabonázva bámult valahova, de én semmit sem láttam. A francba, hogy ilyen alacsony vagyok és hogy ilyen sötét van! Ajjaj. Az emberek elkezdtek visszaszámolni, engem meg mintha valamilyen pánik fogott volna el..
6...
5...
4...
3...
2...