19. rész

Január 2. (véééégre)


Nagyrészt az egész napot átaludtam, de nem érdekelt. Végre vége volt ennek a szörnyű napnak. Csakhogy sajnos mivel az egész napot átaludtam, sikerült olyan hajnali 2 körül felkelni. Hát jó, akkor nézegetem a plafont egy ideig. Hamarosan lépteket hallottam a folyosón, mire felkeltem, hogy körülnézzek. Hátha Jeff az, és éppen menne ölni. Vagy Hoodie. Vele is rég beszélgettem rendesen. Szinte résnyire nyitottam az ajtómat, ami miatt elég nehéz volt akármit is látni, de megoldottam valahogy. Mintha.. Mintha Jane lenne az. Ahogy jobban kinyitottam az ajtót, felém fordult, és elmosolyodott. Bizony, ez Jane.
- Nahát nahát, csak nem felkeltél? - kérdezte vidáman. Csak morogtam válaszként, majd kijjebb léptem.
- Akarsz menni valahova? - kérdeztem álmosan, a szememet dörzsölve.
- Persze, mért is ne. - vonta meg a vállát, végignézve rajtam. - Csak szerintem szedd össze magad először.
- Na nem, majd kimegyek pizsamában... - jegyeztem meg szarkasztikusan, majd visszamentem a szobába. Jane halkan kuncogott az ajtó előtt. Felvettem a hozzám legközelebb eső melegnek tűnő ruhákat, majd ismét kiléptem az ajtón.
- Hova menjünk? - kérdezte, ellökve magát a repedező faltól. Fáradtan megvontam a vállam, mire csak a szemét forgatta. - Jaaaj Ellen ne már! Olyan morcos vagy.
- Ja. Jó, hogy feltűnt.
- Akkor én döntöm el, hogy hova megyünk! Jelentette ki határozottan, majd megragadta a csuklómat, és elindult lefelé.
- Nekem aztán jó. - félhalottan követtem, és igazából már az sem érdekelt, hogy nincs kabátom. Volt rajtam vagy két pulcsi, az bőven elég.
- Nem fogsz te így fázni? - kérdezte Jane az ajtóban állva, miközben a saját kabátját húzta össze.
- Nem bizony. - feleltem szárazan, miközben majdnem letörtem a kilincset. - Ez a ház percről percre több darabjára hullik szét.. - morogtam az orrom alatt, majd végül sikerült kinyitnom.
Kiléptünk az ajtón, és szinte rögvest összerezzentem. Hideg van.
- Még mindig nem fázol? - kérdezte Jane mosolyogva.
- Nem. - közöltem határozottan, majd elkezdtem a hóban lépkedni.
- Hé, El, erre megyünk! - nevetett Jane, majd elkezdtett menni a másik irányba. Követtem csendesen, érezve, ahogy az arcom vörösen világít.
- Szóval... Akarsz beszélni erről az egész Natalie-s drámáról? - kérdezte finom hangon.
- Attól függ. Akarod tudni?
- Attól függ, akarsz róla beszélni?
- ... Jó, oké, elmondom. - mély levegőt vettem, mielőtt belekezdtem volna a mondókámba. - Szóval... Kiderült, hogy Natalienak van egy nagy szobája, tele hullákkal meg minden. Ez eddig tök okés. de ott vannak az aktáik is. És megtaláltam egy aktát, amiben az anyám információjai voltak.
- Jaj. - motyogta, a száját húzva. - És aztán?
- Aztán visszamentem Crystallal és Jeffel, de nem találtuk az aktát. Mindenki engem nézett hülyének persze.
- Ez... mindent megmagyaráz.
- Ja. Szóval emiatt a drágaság miatt nem ismertem az anyámat, és lettem ilyen.
- Milyen?
- Hát... Hát tudod, gyilkos.
- És ez egész pontosan miért baj? Enélkül biztos nem ismertél volna meg minket.
- De azért szívesen megismertem volna azt aki kinyomott magából! - háborodtam fel, belerúgva egy fába.
- Jogos, jogos... Biztos, hogy ő volt az?
- Ha nem ő, akkor senki sem.
- Viszont nem találtátok az aktát... - morogta eltűnődve.
- Igen Jane, nem találtuk az aktát. - feleltem vissza feszülten.
- Mivan, hogyha eltüntette?
- Sok minden mást nem csinálhatott vele.
- Mi lenne, ha kiderítenénk, hogy hova, és miért? - nézett rám végül, sejtelmes mosollyal az arcán.
- ...Ezt hogy érted? - elég zavarodottan néztem vissza rá, majd belesétáltam egy fába. - És mellékesen hova megyünk?!
- Hát tudod, megfigyelnénk egy kicsit.. Kiderítenénk róla egyet s mást... Amúgy nem tudom, csak sétálgatunk. - vonta meg a vállát, magabiztosan mosolyogva.
- Mire mennénk vele..? Én már megpróbáltam egyszer, de észrevett... Akkor találtam meg az aktát. - válaszoltam, mostmár a havat figyelve.
- Csakhogy nekem van egy emberem, aki tudna segíteni.. - ismét sejtelmesre váltott a tekintete, majd oldalba bökött. - Na? Mit veszíthetünk?
- Igazán.. rejtélyes vagy ma. - sóhajtottam. - De végül is, igazad van. Nincs mit veszíteni. Ki ez az embered neked?
- Majd meglátod... Csak kövess. - majd előrébb lépett, és tovább haladt, az erdőből kifelé...



Tyűű na ez is sokáig tartott... 
Konkrétan leragadtam a harmadik mondatnál de nem baj, végre befejeztem! És meg is terveztem előre egy pár részt ;^)
Addig is, remélem tetszik! (A sztori + a kép is,,)
- Panda

Ismét update

Családi okok miatt egész jövő héten nem leszek, majd huszonkilencedikén megint elmegyek, és csak augusztusban jövök vissza, ezért ha minden igaz, ebben a hónapban nem lesz rész. Remélem be tudom hozni a lemaradást, de nem ígérek semmit.
- Panda

18. rész

Január 1. (...)

Végig mentünk az összes szobán egy röpke 10-15 perc alatt. Kicsit elcsodálkoztam, de meg is könnyebbültem, hogy semmi különös nem volt egyikben sem. Csak egy szimpla egy hálós, egy fürdős, egy konyhás lakáska egy-két üres szobával. Ezek a szobák tele voltak pakolva régi kartondobozokkal, amikben képek, ruha anyagok, pár antik dolog, meg egy pár fegyver, aminek nagy része csak dísz. Ha nem tudnám, hogy Creepypasta, azt hinném, hogy tök normális... Bár, mg így is meglepően az.
- Szóval mikor lettél.. Tudod- - kérdeztem, hogy megtörjem a pillanatnyi csendet, miután Natalie bezárta az utolsó ajtót is.
- Régen. - közölte egyszerűen, egy barátságos mosollyal az arcán, majd továbbsétált a folyosón.
- Na hát ezzel sokra mentem.. - morogtam, majd követtem. Ahogy körülnéztem, észrevettem egy ajtót, amibe nem nyertem még betekintést. - Ott mi van? - kérdeztem, az ajtó felé mutatva. Natalie megállt és felém fordult, majd az ajtó felé. Kicsit elmélyülten bámulta, mintha gondolkozna, hogy mit mondjon, mielőtt újra mosolyra húzta a száját.
- Csak még több régi kacat. - közölte, majd indult volna tovább, de én nem hagytam annyiban az ügyet.
- Azért megnézhetnénk, nem?
- ... Ellen, kérlek. Annyi dobozt gyömöszöltem oda, ha kinyitnánk, ránk esne.
- Akkor odébbállunk.
Erre már nem tudott mit lépni. Visszajött az ajtóhoz, és kelletlenül lenyomta a kilincset, az ajtót résnyire nyitva. Orrfacsaró bűz lepte el a folyosót. Ismerős ez a szag... Talán vér?
Ahogy beléptünk a szobába, hunyorogva néztem körbe a félhomályban. Csak egy pár résen szűrődött be fény, és amit csak ért, ott megvilágította a temérdek port. A szag pedig egyre erősebb lett. Tényleg vér volt. A szoba közepén pedig egy férfi volt, egy székhez kötözve, mind a szája, mind a szeme bekötve. Szerintem eszméletlen volt. A szoba többi része pedig különböző eszközökkel, és iratokkal volt tele. Felvettem egy aktát, majd gyorsan átlapoztam.
- Ez... Elképesztő. - mondtam halkan, elámulva a látványon. Az iratban minden le volt írva az áldozatairól. Magasság, súly, lakhely, szemszín, MINDEN.
- Hát igen.. - szelíden mosolygott, de éreztem, hogy feszült. Az adatok között némelyik kép át volt húzva. Gondolom ők akiket már elkapott.
- Nem hittem volna.. - belekezdtem egy mondatba, amit nem igazán tudtam hogyan befejezni. Leraktam az iratokat, majd felvettem egy pár másikat mindet átolvasva. Némelyikről hallottam, de csak így névről, hogy eltűntek. Halkan felnevetett.
- Hát igen, egy élet munkája. - látszólag feszengett. - Most már mehetünk?
Megráztam a fejem, és tovább olvasgattam, majd egy ismerős névre bukkantam. Mia Hart, lánykori nevén Mia Willow. Az anyám neve. Nem, ez biztos hogy nem.. Tovább olvastam az adatokat. Vörös haj. Barna szemek. Házas. Egy gyermek. Ellen Hart.
Remegő kezekkel és könnybe lábadt szemekkel olvastam tovább az információkat. Ez nem lehet.. Miatta halt volna meg az anyám..?
Visszahelyeztem a lapot, és szinte egész testemmel remegve fordultam vissza a gyilkos felé.
- Ezért nem akartam, hogy be gyere... - közölte rekedtes hangon. Sikítani akartam. Éreztem, ahogy elfojt a pánik. Elkezdtem szaladni, félrelökve az ajtóból, majd kirohanva a házból. Nem. Nem lehet, hogy MIATTA ment tönkre az életem. Az ő hibája az egész.
Hazáig meg sem álltam. Berontottam a házba, lihegve, de már aligha remegve. Riadtan nézett rám BEN, leállítva a játékát.
- Mi van, Smile megkergetett? - kérdezte, felém fordulva.
- Natalie.. - lihegtem, mire egy páran még a szobába jöttek.
- Mi van vele? Valami baj van? - kérdezte Jeff, miközben Hoodie hozzám sietett, és a hátamra rakta a kezét, simogatva,
- Ő MAGA A BAJ! - kiáltottam, a könnyeimet visszafojtva. - Ő ölte meg az anyámat!!
Hirtelen zűrös lett a légkör.
- Na és? Nem mintha nem lenne itt mindenkinek a családja elbaszva. Nem mindegy? - kérdezte BEN flegmán, visszafordulva a tévé felé. Hoodie a kanapéhoz kísért.
- Jaj ne már Ellen, értem, hogy neked nem szimpi, de azért na.. - morogta Jeff. Hoodie leült mellém és megölelt, még mindig szótlanul maradva. Már Crystal és Masky is a szobában voltak.
- Igaza van, El. Nem kell túlzásba vinni a féltékenykedést. - mondta Crystal, a szemeit forgatva.
- Még te is ellenem vagy?! - a saját énem is ellenem fordult. Ez kész. - Masky?! Hoodie?!
Masky félősen megvonta a vállát. - Éééén ebből kimaradok...
- Hoodie?! - az utolsó reményem. ha már a saját pasim sem hisz nekem, nagy a gáz.
- Ellen, tudod, hogy szeretlek, de nem akarok senki pártjára sem állni.
- Hát ez kész.. - sóhajtottam, majd finoman eltoltam magamtól. - Van bizonyíték is!
- Még pedig mi? - kérdezte Jeff hitetlenül.
- Adatok vannak felírva minden áldozatáról! Láttam!
- Na, azt megnézném. - kacagott BEN, le se véve a szemét a játékról.
- Megmutatom, ha kell! - elhúzódtam Hoodietól és felálltam. - Aki nem hisz nekem, annak megmutatom! Mindet!
-Majd meséljétek el hogy mi volt, oksa? - kérdezte BEN, mlg mindig a játékával foglalkozva. Jeff is odalépett hozzám. Crystal szintúgy.
- Hát legyen.

~*~

Elindultunk így hármasban vissza Nataliehoz. Már régen az út felénél jártunk, amikor Jeff felszólalt.

- Ha igazad van, és tényleg van bizonyíték, akkor amúgy mit akarsz, mit tegyünk? Csesszük le, mert megölt valakit? Ő egy Creepypasta, Ellen, ez a dolga.. 

- Miatta lettem ilyen! - válaszoltam felháborodva. 

- Sz'al miatta létezem. - vonta le a következtetést Crystal. - és miatta van pasid. És nekem is. 

- Gyakorlatilag csak megköszönni tudnád neki.. - vonta meg a vállát Jeff. Esküszöm egyre dühösebb lettem. 

- Na jó, hagyjuk ezt a beszélgetést. - csattantam fel, előre gyalogolva. Nemsokára oda is értünk. Szinte dörömböltem az ajtón amíg ki nem nyitotta Natalie az ajtót. 

- Ellen! Miért szaladtál el úgy? Megijedtem.. - igazán szívesen bevertem volna azt az álszent képét, de ellenálltam a kísértésnek.

- Bejöhetünk? Meg akarom mutatni nekik azt a szobát. - közöltem sivár hangon, mire a lány szimplán bólintott. 

- Ja, szia Jeff! Crystal! - odébblápett, hogy beengedjen minket, én pedig egyenest a szobához viharzottam. A másik kettő még egy kicsit szocializált, majd követtek engem. Kinyitottam az ajtót, és elkezdtem azonnal kutatni a lapokért. Nem volt ott, ahol hagytam. De jó. 

- Aztarohadtmiazisteneznagyonmenő - hadarta Jeff, elámulva a szobán. Crystal egyetértően bólintott.

- Ezzz.. Wow. 

Amíg ők ámuldoztak a szobán, én pánikszerűen kerestem azt az aktát, ami anyámról szólt. - Valahol itt kell lennie.. - morogtam. - segítsetek ti is! 

- Ja tényleg, infót keresünk. Mi a neve?
- Mia Hart. - válaszoltam, átfutva egy köteg lapot. Semmi. 

- Mit.. Mit kerestek..? - kérdezte Natalie, összezavarodott képet vágva, az ajtófélfának dőlve.

- Tudod te nagyon jól, hogy mit keresünk! - csattantam rá, körbe-körbe járkálva. A székhez kötözött pasas jól ki lehetett ütve, hogy még erre sem kelt fel. 

- Mi..?? - most már én is kezdtem elbizonytalanodni magamban. Csak megőrültem volna..? Lehetetlen, biztos, hogy láttam! De most pedig sehol..

- Mia... Mia... Mia.. Nem, itt semmi. - sóhajtotta Jeff, eldobva egy aktát. - Megmondtam. 

- Hé, vigyázz az aktáimmal! 

- Bocsesz. 

Ránéztem Crystalra, aki elmélyülten tanulmányozta az egyik aktát.

- Na, valami?

Mikor feleszmélt, hogy hozzá beszélek, megrázta a fejét. - Ja, nem, semmi. Ez egy srác. 

Na jó, ez kész.. Nem lehet, hogy csak úgy elnyelte volna a föld.. Leültem a padlóra, a távolba bámulva. Lehetetlen. Jeff odajött és megfogta a karom, felrántva a padlóról. 

- Na, Ellen, most szépen jössz és bocsánatot kérsz, aztán megyünk haza. Aludnod kéne egy kicsit. Nagyon fáradt lehetsz. - morogta, majd odarángatott Nataliehoz.

- Bo.. bocsánat... - alig voltam magamnál. Nem lehet, hogy az egészet csak képzeltem. Lehetetlen. 

- Nem tudom, hogy mit feltételeztél rólam, de semmi baj. - mosolygott rám Natalie, és megsimogatta a fejem. - Pihenj le. 

Crystal is felállt, megveregetve a vállam. - Legalább sétáltunk egy jót. - vigyorogta, majd Jeffel együtt kirángatott valahogy a házból. Már alig bírtam magamtól menni. Teljesen leblokkoltam.

- Na, hát tényleg bocsi emiatt, de Ellennek enyhe üldözési mániája van úgy látom. - mondta Jeff a ház előtt, mielőtt végleg elköszönt volna Natalietól. 

- Kicsit néha szégyellem magam miattad. - nevetett Crystal hazafelé menet. - Elég sok volt ez a nap mondjuk, szóval nem hibáztatlak. 

Már nem is válaszoltam. Csak haza akartam érni, és elbújni a szobámban és aludni. Semmi mást nem akartam. 

Vajon mi az igazság? Ellen hallucinált, vagy Natalie hazudik? 

Hinni fog valaki Ellennek? 

Majd kiderül...

Naaaa, mit gondoltok? Egy kis kellemes január júniusban?? 

Tudom, elég sokáig húztam ezt a részt, de azért írtam is bőséggel :D (Kb a kétharmadát ma hoztam össze mer valamiért hiperaktív lettem,,,)

Meg hát itt az év vége, beteg is voltam.. Deee most már kellemes nyári szünetet mindenkinek!!

Reméljük írok egy kicsit többet a szünetben.. :D 

- Panda 

(U.I: akartam nektek valami szépet rajzolni de nem volt kedvem szóval itt egy Natalie firka :D)

Kiraktam egy "kérdezz-felelek" oldalt, ha akarjátok, csekkoljátok le ameddig a kövi rész készül :)
- Panda

Kérdezz-felelek!

Sziasztok, ismét itt egy rendkívüli bejegyzés! 
Mivel úgy éreztem, hogy nem kommunikálok veletek eleget, szeretnék egy kérdezz-feleleket csinálni!
Mától Május 19-ig küldjetek nekem a kommentekben, vagy akár az emailemre (roxyyxor22@gmail.com) kérdéseket, amelyeket ha sikerül, huszadikán megválaszolok egy másik bejegyzésben!
A kérdések vonatkozhatnak vagy a blogra, vagy akár rám is :) 
*Nem garantálom, hogy minden kérdést megválaszolok, de minden tőlem telhetőt megteszek! 
Ha akarjátok, akár személyesen a szereplőktől is kérdezhettek! 
Várom a kérdéseiteket!!
- Panda

17. rész

(Még mindig) Január 1. (komolyan, ez a harmadik!!)

Halkan követtem a lányt, figyelve, hogy ugyanakkor lépjek mint ő, ezzel úgy éreztetve, mintha itt se lennék. Közbe azért figyeltem merre megyünk, nehogy még pórul járjak. Haza is kéne valahogyan majd jutni, szóval figyelni nem árt. Úgy tűnt, hogy csak egyre beljebb mentünk az erdőbe, ami egy kicsit fura volt. Nem igazán hittem neki. Nem tudom miért, de valahogy nem illett a képbe. Olyan kis szép és kedves, nem Pastának való. Lehet, hogy csak én vagyok nagyon előítéletes, de nem érdekel. Kb. egy jó 10-20 perc múlva elértünk egy elég kicsi házikóhoz. Miután láttam, hogy ide tervez bemenni, hirtelen elbizonytalanodtam. Hogyan tovább? Creepypastának lenni egy dolog, nindzsának meg megint más. És nincs az az isten, hogy én ide bekerülök észrevétlenül. Ja, és bent is maradok. Azt pedig nem akarom, hogy mint vendég legyek bent. Ki tudja, mit titkol? Magam kell utánajárnom a dolgoknak. Besétált a házba, és mielőtt becsukta volna maga mögött az ajtót, körülnézett. Elbújtam egy fa mögé, a lélegzetemet is visszafojtva, várva az ajtó csapódásának a hangját. De akárhogy is, nem hallottam. Csak nem csukta be azt a szinte kőköri ajtót hang nélkül.. Két választásom van. Vagy kikukucskálok, ezzel veszélybe sodorva magamat, vagy várok még egy kicsit. Így hát vártam. És vártam. De semmi. Na jó, ilyen nincs. Kikukkantottam a fa mögül, és meglepetésemre, az ajtó tárva nyitva, de Natalie sehol. 

- Nem illik ennyire bizalmatlannak lenni a magad fajtával.. - szólalt meg mögöttem egy gyengéd női hang, mire megpördültem, majdnem szívrohamot kapva, amikor megláttam Nataliet. 

- MI A JÓ F- - elkiáltottam magam, a fának dőlve, mivelhogy a lány max. egy méterre állt tőlem. - SZÍVBAJT SEM ILLIK HOZNI A MÁSIKRA! - közöltem még mindig egy eléggé sokkos állapotban. A lány csak kuncogott. 

- Sajnálom, de nem tudtam nem észrevenni, hogy követtél. - mosolyogta gyengéden, majd az arca elkomorodott. - Nincs semmi okod arra, hogy ne bízz bennem. Persze, nem várom el, hogy azonnal megszeress, de nem értem, honnan ered ez a hozzáállás. - a hangja inkább szomorkásabb lett, mint komoly, majd ismét elmosolyodott. - Hogy bebizonyíthassam azt, hogy bízhatsz bennem, megkérnélek, hogy légy a vendégem. - Ja, az egyetlen dolog amit nem akartam hallani. Pár nagy levegővétel után végre lenyugodtam, és bólintottam.

-R-rendben.. - a többire nem terveztem reagálni. Tett egy pár lépést hátra, majd elindult a ház felé, én pedig engedelmesen követtem. Nem akartam rossz fát tenni a tűzre, ki tudja mire képes, ha így rám ijesztett! Miután becsukta mögöttem az ajtót, rögtön elém is sétált.
- Enni, vagy inni esetleg valamit? - kérdezte mosolyogva, mire nem tudtam mással reagálni, csak egy szimpla, értetlen hanggal:

- Ööööööö... 

- Van keksz, talán még maradék pizza, sütik, víz, tea, és kávé. - megborzongtam az utóbbi halálkotyvalék megemlítésekor. Soha többé. 

- Nem kérek, köszi.. - motyogtam, majd kínomban levettem a kapucnimat a fejemről, és elkezdtem a pulcsim ujjával játszani. 

- Akkor körbevezesselek? - kérdezte, mire bólintottam. Ha már itt vagyok, legyen annak valami haszna is..

Hát.. Nem tudom mit mondjak. Ez nem lett valami sok, de hát ez van, bocsi uwu"
Zsúfolt a májusom XD
- Panda

16. rész

Január 1. (csak egy pár órával később)

Mire felkeltem és lesétáltam a nappaliba, már szinte az egész ház a feje tetején állt. Kiderült, hogy időközben Jeff és az a csodálatos fantasztikus istennő visszatértek (éreztetném a szarkazmust), és egy páran persze kiakadtak. Főképp Jane. Éppen egy kellemes pillanatba csöppentem bele, ahol az épp előbb említett nőszemély a pólójának a gallérjánál fogva szorította a falhoz Jeffet, aki szegény pára épp levegőhöz alig jutott. Hogy mivel üvöltötte le éppen a fejét, ha a fél karomat adnám oda akkor sem tudná nekem az égvilágon senki megmondani. Láttam, ahogy az enyhe aggodalom, és a pánik egy kellemes keveredése ült ki Natalie arcára. Ügyesen követve a többiek példáját, nem mert beleszólni a helyzetbe. Amíg a szinte lilult fejű Jeff rohamosan próbálta védeni a szőrét, én észrevétlenül elcammogtam a konyháig, hogy kávét csináljak. Na és ki mással futnék össze itt, ha nem Crystallal.
- Jól aludtál, álomszuszék? - kérdezte mosolyogva, a saját bögréjét markolászva. Ezzel az enyhe utalással vezetett rá arra, hogy gőzöm se volt, hogy mennyi az idő.
- Aha, majd kicsattanok.. - morogtam, odatotyogva a kávéfőzőhöz. Nem vagyok egy nagy kávés, de ha már egyszer így alakult..
-  Látom, szinte sugárzik belőled a jókedv és a szeretet. - jegyezte meg, egyeztetve a szarkazmusommal. Nekidőlt a konyhapultnak, az egyik kezét a csípőjére helyezve, majd a másikkal a bögrét a szájához emelte.
- Nem szimpi.. - közöltem kifejezetten közömbös hangulatban, árgus szemekkel figyelve a kávéfőzőt.
- Kicsoda? - kérdezett vissza Crystal, miután elemelte az ajkaitól a pirosas-sárgás bögrét.
-Natalie, vagy ki a rák is ez a- - a mondatom itt folytatódott egy pár szép, frappáns magyar szóval, amelyeket gyerekek körül általában nem illik emlegetni. És én sem részletezném ezeknek a szavaknak a cifra összetételét, amit addig csűrtem-csavartam, amíg rájöttem, hogy nem fogok szinonímát találni arra, amilyen érzést kelt bennem ez a nő.
- Ajjaj Ellen, ez gázos. Te aligha beszélsz így - vigyorgo

tt Crystal, lehelyezve a bögréjét a pultra, teljesen állóhelyzetbe lökve magát a lábával.
- Nagyon kell az a kávé.. - ha tekintettel lehetne ölni, főképp élettelen tárgyakat, ez a szegény masina már megkapta volna a magáét. Crystal megveregette a vállamat, majd velem együtt nézte, ahogy a kávé szépen a bögrébe csordogál.
-  Na végre.. - egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében elemeltem a bögrét, majd nekiláttam a tej és cukor "aprólékos" adagolásához.
- Jesszus El, biztos, hogy kell ez az összes cukor?
- Neee mondd meg, hogy éljem az életem, vagy igyam a kávém - enyhe ajakbiggyesztéssel a számhoz emeltem a bögrét, majd elkezdtem fújni, hogy legalább egy picit hűljön le. Egy pár perc után bele is kortyoltam a forró italba. Őszintén, nem tudom, hogy mire számítottam. Forró, és elég undi. De nem baj, fel kell kelnem rendesen.
- Nem is szeretsz kávézni.. - nevetett Crystal, Utálkozva néztem rá, majd folytattam a sűrű kotyvalék elfogyasztását.
- Kell az energia, hogy el tudjam viselni ezt a sok faszságot. - morogtam, mire Crystal bólintott.
- Jogos. Sok lesz úgy érzem a dráma.
- Nem mondod bazdmeg? - morogtam, majd befejeztem a kesernyés italt. A mosdókagylóba raktam a bögrém, majd kivonultam a nappaliba, hogy felmérjem a változásokat. Jane végre elengedte Jeffet, aki pedig éppen próbálta kimagyarázni magát.
- Megmentett! - mondta elég hangosan, mire Jane csak sóhajtott. Szerintem kicsit bánta, hogy ennyire kiverte a hisztit.
- Csak csináltam vacsorát, majd Jeff elaludt a kanapén.. - szólalt meg Natalie. - sajnálom, ha gondot okoztam. - őszintén, én nem megbánást, csak sima tisztelettudóságot láttam rajta.
- És nekünk nem maradt kaja? - kérdezte BEN vigyorogva, mire Masky jól tarkón vágtam. Majdnem elröhögtem magam, de sikerült nem így tenni. - Vicceltem, naa - nevette a fiú, a tarkóját dörzsölve.
- Rossz vicc. - morogta a proxy. Végre valahára egy értelmes előlény is csatlakozott a beszélgetéshez; Slendy.
- Semmi gond, Natalie. Örülünk, hogy segítettél Jeffnek. - mondta barátságosan. - Mivel hálálhatnánk meg? - esküszöm, ha volna szeme, most olyan villámokat szórna Janere, hogy az már ijesztő.
- Jaj, nem kell! Ez volt a legkevesebb amit megtehettem! - mentegetőzött, a haját a füle mögé tűrve.
- De valahogy biztosan szeretnénk meghálálni. Elég durva lehetett őt bébiszitterkedni.
- Héééé! - kiáltotta sértődötten a fiú, mire egy páran csendben elkezdtünk vihorászni.  Natalienak is eléggé meg kellett erőltetnie magát, hogy ne nevessen.
- Ááá nem, rendes volt. - mosolygott, majd Jeffre nézett, aki elkapta a tekintetét, még mindig eléggé megsértve az előbbi poén miatt. - De hát ha ennyire mindenáron meg akarják hálálni.. - motyogta, majd várta, hogy mit fog Slender felajánlani.
- Azt mondtad, hogy van otthonod az erdőben, igaz? - kérdezte, mire a lány bólintott. - Akkor nem mondom, hogy maradj itt velünk, de mostantól, akármikor látogathatsz, akármeddig. A mostani körülmények miatt nagyon oda kell figyelnünk, hogy mi folyik körülöttünk. Tartsunk össze. - közölte, kicsit komorabb hangnemben. Mindenki bekussolt szinte azonnal, majd kérdő tekinteteket vetett Slender felé.
- Miért, mi van a helyzettel? - kérdeztem, keresztbe rakva a karjaim.
- Ha nem tűnt volna fel, káosz. - mondta Slender, felém fordulva. - Újév. Gyilkosság. Elég nagy lesz a balhé. Egyébként is, volt már egy pár megcsúszás itt-ott. - az utolsó mondatnál az alacsony szőke fiú felé fordította a fejét, aki védekezően felemelte a karjait.
- Nem az én hibám, hogy nem akart meghalni!
- De a feltűnés amit keltettél viszont a te hibád. - közölte az öltönyös gyilkos ridegen.
- Hát, én benne vagyok. - vonta meg a vállát Natalie. - Ha bármikor kellenék, Jeff tudja, hol a viskóm. Ti is jöhettek akármikor. - mosolygott ránk. Egy kis gondolkozás után Jeff bólintott.
- Ja, asszem emlékszem.
- Akkor jó. Viszont én most visszamegyek, mivel még van valami elintézni valóm. - mosolygott a lány, mire mindannyian morogtunk valami köszönés-féleséget, Slender pedig kikísérte, miközben mindenki visszatért ahhoz, amit csinált alapból. Egy kicsit vártam, hogy kimenjenek, mielőtt felsiettem a szobámba, és átöltöztem. Valami nekem nem szimpi ebben a csajban. Simán felvettem egy terepszínű pulcsit, valami kényelmes gatyát, a kapucnit a fejemre húztam, és már másztam is ki az ablakon. Ki akarom deríteni, hogy ki is ez a Natalie...

Na végre ez is megvan! :D Esküszöm alig tartott ilyen sokáig megírni egy részt... De hozzá kell tegyem, menet közbe kitörlődött egy része a bejegyzésnek..
Amúgy a rajzok innentől kezdve az enyéim, ha csak nem mondom, hogy másé :D (Ezen esküszöm vagy 3 órát bajlódtam...) 
Ja, és bocsi a sok káromkodásért... :DD
- Panda 

Röpke értesítő

Nem, esküszöm, ez most NEM arról lesz, hogy megint nem tudok írni.. :D már folyamatban a következő rész!

Na, annyi lenne a gyors közlendőm, hogyha valakinek lenne esetleg ötlete, amit szívesen látna a történetben, vagy esetleg egy pár rajza amit kirakhatnék a blogra (akár fejezetben, akár egy külön "rajzok" oldalon a blogon), azt nyugodtan elküldhetitek nekem az email címemre: roxyyxor22@gmail.com
Kíváncsi vagyok a véleményetekre, ötleteitekre, rajzaitokra, és minden másra!
Na, és most visszatérek az íráshoz.. :)
- Panda

15. rész

Január 1.

Hogy miért ülök kint a nappali kanapéján takarókba burkolózva az éjjel közepén újévkor az egy nagyon jó kérdés. És a legnagyobb hülyeség a válaszom rá. Aggódom Jeff miatt. Azért mégis csak barátok vagyunk. Másrészt pedig ki tudja, hogyan leplezne le minket, ha nem figyel oda magára...? Önző kis rohadék, hogy csak úgy sitty-sutty eltűnik..! Közel öleltem magamhoz a takarót és becsuktam a szemeim, várva, hátha hazajön, vagy elalszom. Amelyik hamarabb bekövetkezik. Félálomban, arra eszméltem fel, hogy kintről zajok szűrődnek be. Egy pillanatra megijedtem, a takarómat magamhoz ölelve, de aztán sikeresen ráeszméltem, hogy általában inkább tőlem kéne félni. Na jó, ez kínos. Ügyet sem vetve az előbbi kellemetlen pillanatomra, felálltam, a takarót szorosan magam köré burkolva. Elég hideg volt. Persze annak ellenére, hogy nincs sok dolog amitől félnem illene, vittem magammal egy kést. Ki tudja, kire vagy mire bukkanok. 

Kiléptem a házból, óvatosan körülnézve, erős hunyorgás kíséretében. A szemem aligha szokta meg a sötétet, de már éreztem, hogy nem vagyok egyedül. A takaró alatt megmarkolom a fegyverem, majd óvatos lépésekkel lejöttem a pár lépcsőfokon, ami az ajtó előtt van. Teljes csendben figyeltem és vártam, hogy mi fog történni. Majd hirtelen arra lettem figyelmes, hogy egy szörnyen ismerős alak közeledett felém. 

- JEFF! - kiáltottam örömömben, ami rögvest el is szállt, amikor megláttam a nőt mögötte. Odasiettek hozzám, én pedig szinte harci állást felvéve, elővettem a kést, a takarót gyakorlatilag ledobva magamról. 

- Ellen! Ellen nyugi, ő velünk van! - hadarta a fiú miután meglátta a fegyvert a kezemben. - Ő Natalie. Vagy Nat, lényegtelen. Az újévi káoszból ő rángatott ki. - magyarázta, mire egy kicsit lejjebb eresztettem a konyhakést. A nő - Natalie, vagy ki a franc - rám mosolygott, enyhén bólintva. Kifejezetten felnőttesnek tűnt. 

- Sajnálom, ha rossz benyomást keltettem. Nem szándékoztam pánikot okozni. - közölte egy nyugodt, de mégis kedves hangnemben. - Natalie vagyok, közismertebben Dear Light. - "közismertebben"? Ki a franc ez a nő? És miért az a neve hogy "Kedves Fény"? Egyáltalán nem néz ki valami világos alaknak. Már a bőrét leszámítva. Csupa feketében jár. Eléggé összezavarodottnak tűnhettem, hisz az is voltam, 

- Gyilkos vagy? - kérdeztem egyszerűen. Mondjuk, Jeff mi másért mondta volna, hogy velünk van? 

- Fogjuk rá. - vonta meg a vállát egy kedves mosollyal. Na jó, ez gázos. Kicsit hunyorogtam még, majd rájöttem, hogy igazából nagyon fázom. Újra felemeltem a takarót, és magam köré csavartam. 

- Bejöttök, vagy mi? - kérdeztem, mire egymásra néztek. Hol voltak ezek? Mit csináltak? Miért lettek hirtelen ilyen jó haverok vagy mittudomén? 

- Még.. Nem egészen akarok visszamenni - közölte Jeff egy pár perccel később.

- Jeeeff!! - enyhe idegesség fogott el. - Én fázom! 

- Akkor menj vissza 

- És ti hova mentek?!
Ismét egy pár perc csönd.

- Natalienak van egy háza a közelben.  Pontosabban inkább kunyhója. Reggelig ott maradnánk. 

- ...Minek? 

- Csak. Nincs kedvem ilyen kis diszkrét belépőt összehozni. Majd holnap reggel valami jó nagyot. - mondta vigyorogva, Mondjuk, mikor nem vigyorog? Csak egy sóhajjal válaszoltam. 

- Deeee ha nagyon szeretnél, jöhetsz velünk. - ajánlotta fel Natalie. Halvány lila gőzöm se volt, hogy menjek-e. Jeffre néztem, mintha valamifajta jelet kerestem volna, majd végül döntöttem.

- Kösz, maradok. - közöltem, majd visszasétáltam a házba. Hogy ezután mit tettek, azt nem tudom. Valószínűleg elmentek Nataliehoz, én pedig szépen visszamentem a szobámba és megpróbáltam legalább egy pár órát aludni. Nem szimpi nekem ez a csaj. 

Visszatérteeeeeeeem!
Fantasztikus, ugye?
Amúgy kb. havonta 1-2 rész lesz, ha minden igaz.. (Tele a naptáram, bocs) 
Másrészt, szeretném megköszönni Micusnak (*és barátainak) az inspirációt ehhez a részhez! :) Ha bárkinek van valamilyen ötlete, javaslata, vagy akár rajza amit szívesen látna a blogban, a kommentekben nyugodtan lehet írni, és/vagy elkérni az emailemet (hacsak nem keresitek vissza), hogy leírjátok. Nagyon kíváncsi lennék az ötleteitekre/alkotásaitokra! 
Na, mára ennyi 
- Panda

Ssssszóóóóvallll

Nincs gépem.
Szóval nincs rész.
Hupsz.
2 és fél hét (vagy több) és újra elkezdek írni
Esküszöm-
...
Na jó majd meglátjuk 
xx
- Panda

14. rész

Január 1.

1.
Az emberek szinte kórusban kezdtek el visongatni, ahogy az első tűzijáték élénk színei feltűntek és kivilágították az égboltot. Mindenki olyan vidámnak tűnt... Én is ünnepelhettem és ujjonghattam volna, de túlságosan is el voltam foglalva azzal, amit végre láttam így, hogy volt egy kis fény. Jeff egy lányt bámult. De nem akármilyent. Én se bírtam szinte levenni róla a szemem. Különlegesnek tűnt, az fix. Karcsú, középmagas formáját egy hosszú fekete prémes kabát tartotta melegen, alatta egy fekete rövid szoknya, ami alatt fekete harisnya. A depresszív kollekcióhoz tartozott egy színben megegyező pár emelt sarkú bakancs, és a vállig érő, szinte szögegyenes fekete haja. De amilyen lehangolónak is tűnt a színvilág, mosolygott. Sőt mi több, egy önelégült mosoly ült az arcán, a keze a csípőjén, egy magabiztos testtartásban állt, figyelve, ahogy a különböző tűzijátékok befestették az eget, csodás színeket visszaverve a ruhájára is. Még valami ami furcsállható volt benne, az a szeme színe volt. Pirosas-lilás szemekkel még nem volt szerencsém találkozni. Hogy ki volt ez a nő és miért volt ilyen nehéz levenni róla a szememet, azt nem tudom, de ahogy elnéztem, Jeff is hasonló helyzetben volt. Mire észbe kaptam, eszméletlen pánik tört ki körülöttem. A francba! Elhalasztottam a lehetőséget, hogy öljek. Mindegy, most az a fontos, hogy ki kerüljek innen... Ahogy elkezdtem haladni a tömeggel, bevillant, hogy Jeffet sehol sem láttam! Megkíséreltem visszafordulni, hátha meglátom, és sajnos sikerült. Ott állt egy helyben, még mindig a nőt bámulva. Megálltam, hogy utánakiáltsak. Annak nem lenne jó vége.
- Jeff az isten szerelmére... - hatalmas sóhajjal próbáltam elkezdeni szinte úszni a tömegben, úgymond az "árral szemben". Meg kell mondjam, nem haladtam sokat. Cifra szavakat mormogva magamnak, tovább próbáltam haladni. - Káosz vagy nem én esküszöm, hogy leszúrom azt, aki még egyszer nekem jön.. - odébb löktem egy pár embert még, és szinte mérget vennék rá, hogy némelyiknek káposztalé van a fejében agy helyett. Most már emlékszem, hogy miért utálom ennyire az embereket. Na mindegy, most Jeffre kéne fókuszálnom. Mit bámul azon a nőn annyit?! Vágom, hogy érdekes látvány, de mintha még nem látott volna fura embereket! Pont ő!! Várjunk... Az egy dolog, hogy 2 perce Jeff még ott állt, a nőt bámulva, de most egyikőjüket sem találom.
- JEFF!! - na jó, most már én is kezdtem pánikolni. Hol az istenben vannak?! És én hol vagyok?! Körbepördültem, hátha látok valakit, de semmi. Meghökkenve éreztem, ahogy Hoodie megfogta a csuklómat, majd elkezdett vonszolni magával.
- Mennünk kell!
- De Jeff--
- Majd hazatalál!
Azzal elindultunk vissza. Hamarosan utolértük a többieket.
- Ki keltette a pánikot? - körülnéztem, de csak Jane-en és Crystalon volt vér. Rájuk tippelnék. Lassan felemelték a kezüket, egymás felé kuncogva. Nem vagyok meglepve.
- Hol van Jeff? - kérdezte BEN, lábujjhegyen körülnézve, hátha meglátja.
- Azt én is nagyon szívesen tudnám... - válaszoltam, a földre merengve. Kicsit bűntudatom volt, hogy nem találtam meg, de végül is nem az én hibám...
- Mi van?! - szinte kórusban hangzott fel a költői kérdés.
- Péntek. - válaszolta közömbösen Hoodie. Ja igen, ő nem volt meglepve.
- Hol van?! Mi történt?! Ellen!! - szinte rám rivallt Jane, mire én felemeltem a kezeimet védekezően.
- Nem az én hibám! Mi vagyok én, a bébiszittere?! Tudnia kéne vigyáznia magára!
- Van benne valami..
- Kuss legyen Masky! - azzal elviharzott. Csendben álttunk és néztünk egymásra, azon gondolkodva, hogy mi is volt ez.
- ...Szerintem menjünk haza. Hosszú esténk volt. - ajánlotta Crystal egy nagy sóhajjal, amivel mind egyet tudtunk érteni. Indulás haza.
- Hogy min pipult be Jane ennyire... - morogtam magam elé. - Nem az én bajom ha a pasikája nem tud odafigyelni magára..
- Várjunk, járnak? - esküszöm Crystal mindent hall.
- Dehogy is... Legalább is nem hinném.
- Amúgy Jeff hogyan tűnt el?
- Bonyolult.. Majd otthon elmagyarázom. - bólintott, majd előresietett, Masky mellé. Én előregörnyedten folytattam tovább utamat, aligha észrevéve, hogy Hoodie mellettem sétált. De legalább nem akart beszélgetni, aminek jelen esetben nagyon örülök. Nincs valami nagyon jó kedvem....


Hát ez jó sokáig tartott... Remélem tetszett :D 
Mellékesen, a rajz az enyém ;) Mit gondoltok?